nlc.hu
Sztárok
Sztárok, akik nem plasztikáztatnak

„Ezek az én ráncaim” – 5 magyar híresség, aki nemet mondott a plasztikára

Méltósággal viselik az idő múlását.

Bátran kijelenthetjük, hogy a plasztikai sebészet fénykorát éljük. Nem csak a híres emberek, de egyre több nő és férfi vállalja be, hogy kés alá fekszik. A közösségi média pedig az elmúlt években azt a nyomást keltette az emberekben, hogy minden pocikánknak tökéletesen kell kinéznie, és néha már nem elég ezt képszerkesztő programokkal elérni, igenis súlyos milliókat kell áldozni azért, hogy a kívánt külsőt elérjük. 

Mindeközben a sztárok is büszkén vállalják, igenis kés alá feküdtek, és csak ritkán osztják meg, amikor az valamiért balul sült el. A héten Majoros Hajnalka, Dundika mesélte el a történetét, miszerint kiszakadt a mellimplantátuma, és a benne lévő anyag már a nyirokcsomókba is átkerült, ezért azonnali műtétre volt szüksége. Mindeközben az internet népe Bíró Ica bikinis fotója alatt feszült egymásnak, mert nem hiszik el a Metal Ladynek, hogy 66 évesen, pusztán a sok munka eredménye a bombaformája.

Pedig nem Bíró Ica az egyetlen, aki méltósággal viseli az idő múlását, és nem érzi szükségét annak, hogy bármit átszabasson magán. 

Bíró Ica

Fotó: Schumy Csaba

Soha nem ért hozzám szike, se más beavatkozás nem volt! Minden bordám is megvan, a mellem is igaziból olyan, amilyen! Valódi vagyok, nem plasztik! Amúgy egy műnő könnyen lebukik egy orvosi vizsgálaton! Én bátran állok elébe, ha kifizeted, bár nincs okom bizonygatni, azt hogy igazi vagyok! Mi hasznom lenne belőle? Sokan alkalmaznak beavatkozásokat, ami az ő dolguk! Nem vagyok híve, szerintem az csak betegség esetén realitás, de ez mindenki saját ügye! Én maradok a természetesség híve! Amúgy meg úgy érzem, nincs is rá szükségem! Mindjárt elkezdek büszke lenni magamra” – zárta rövidre a vitát a Metal Lady.

A 70 éves Balázs Klári a mai napig kicsattanó formában van, és simán letol több órás koncerteket is. A fellépéseire maga választja ki a ruháit, az ízlése terén pedig nem érheti szó a házelejét. Az énekesnő elmondása szerint sosem érzett rá késztetést, hogy megműttesse magát. 

Balázs Klári

Fotó: Schumy Csaba

A modern kori szépészet jó dolog, ha egészségesen használják. Sajnos nem ezt látom. Egészen fiatal 20-25 éves lányok ugyanúgy néznek ki. Nagy cicit plasztikáztatnak maguknak, leszívatják a zsírt a hasukról, szoláriumoznak. Ennek köszönhető, hogy egy jelentős részük teljesen uniformizált, egyformán néz ki. Néha megkapom a fotóim alatt, hogy mi történt a ráncaimmal, biztos plasztikáztattam. Ugyanez alatt a fotó alatt egy másik kommentelő pont amiatt ír, hogy jó lenne valamit kezdeni a ráncaimmal, mert már eléggé látszanak.

Nem fogok, ezek az én ráncaim, ilyenek, az enyémek, így marad. Ez is hozzám tartozik, bármilyen kritikát kapok, nem fogok elszaladni, szétszabatni-szedetni az arcom.

A koromhoz képest szerintem rendben vannak a dolgok” – magyarázta tavaly Klári. 

Kiszel Tünde évtizedek óta örvendezteti meg rajongóit a naptáraival. A dívát mindig is rengeteg kritika érte, de ő úgy érzi magát tökéletesnek, ahogy van, és nem kíván bármin is változtatni. 

Kiszel Tünde

Fotó: Birton Szabolcs

Manapság egyre hétköznapibbá válik a plasztika, de én nem szeretnék kés alá feküdni. Persze az teljesen más, ha valakinek egészségügyi okokból végeznek ilyet, például ha már nem lát rendesen, mert a szemhéján annyira megereszkedett a bőr. Minden más esetben tőlem nagyon távoli ez a dolog. Néha látok hölgyeket felpumpált szájjal, átszabott arccal. Ez biztos, hogy nem az én utam. Én azt vallom, hogy ha a lelkünk rendben van, harmóniában vagyunk magunkkal, máshogy, sokkal szebben öregszik az ember. Inkább ennek a megélésére, elfogadására érdemes törekedni” – nyilatkozta 2021-ben Tünde. 

Demcsák Zsuzsa évekig küzdött azzal, hogy elmenjen-e plasztikai sebészhez vagy sem. Végül egy aprócska beavatkozást megengedett magának, azonban az orvos tanácsára, kés még csak a közelébe sem került. 

Demcsák Zsuzsa

Fotó: Olajos Piroska

Plasztikai sebészeti nyomás van rajtam. Én még nem műttettem meg magam, de azt látom, hogy mindenki – nálam akár 15-20 évvel fiatalabbak is – feltölteti az arcát, ezt-azt-amazt csinálnak annak érdekében, hogy jobban nézzenek ki. Belső viszályt okoz bennem a kérdés, hogy vajon, ha az ember képernyőn van, akkor a kor előrehaladtával át kell-e szabatnia a vonásait annak érdekében, hogy fiatalabbnak tűnjön? Most már az szúr szemet, ha nem teszi. Ezzel küzdök. Engedjek ennek a nyomásnak, vagy ne? Én elégedett vagyok a külsőmmel, de tisztában vagyok a külvilág elvárásaival is. Fiatalsághajhászás zajlikmagyarázta 2021-ben a műsorvezető, aki pár hónappal később mégis bevállalt egy kis szépészeti beavatkozást. – Évek óta szemezgettem mindenféle beavatkozásokkal, próbáltam figyelmen kívül hagyni azt a plasztikai nyomást, ami a televíziós műsorvezetőkre, szereplőkre nehezül, de aztán döntöttem . Semmi látványos változást nem akartam, csak az őszinte csodálkozást afelett, hogy milyen kipihentnek tűnök. Pontosan ez történt! Hyaluronsavas feltöltést kaptam, de semmi botoxot, még csak meg sem kísérelt rábeszélni, miért írom mindezt le? Mert rengetegen írtatok, gratuláltatok, amit köszönök! De ez a nem elhanyagolható tényező is benne van a vizuális összképben. És persze azért, mert szerintem hozzám hasonlóan sokan gondolkodtok ti is azon, mit tehettek a külsőtökért, ami változik az évekkel, viszont se sporttal, se étkezéssel nem lehet visszahozni.” 

Nem is kell 20 évesnek kinézni, de lehet 40 felett is ragyogni. Nézzetek utána, menjetek el konzultációra és döntsetek szabadon a saját arcotokról, ami lehetőleg maradjon meg és ne egy hamis, Insta-ideát tükrözzön vissza.

Pataki Ági nem csak a 70-es években kápráztatta el az embereket. Ha valaki, ő ténylegesen méltósággal viseli a kor múlását, és ha lehetséges ilyen, évről évre sugárzóbban néz ki. Ennek az oka talán az, hogy sosem érzett arra késztetést, hogy ne a természetes módot válassza a fiatalság megőrzésének érdekében. 

Pataki Ági

Fotó: Schumy Csaba

 „A legnagyobb butaság, amit egy nő elkövethet a szépsége érdekében, ha olyan lépésekre szánja el magát, ami nem az egészségről és a frissességről szól, hanem csupán fiatalításról. Szerintem nem az a fontos, hogy fiatalítsuk magunkat, hanem hogy a korunknak megfelelően a legtöbbet és a legkellemesebben hozzuk ki magunkból. Az olyan beavatkozások, mint például a túlzásba vitt plasztika semmire sem jók – mondta korábban az ex modell, aki azt is megosztotta, mi a módszere annak, hogy az idő előrehaladtával is megőrizzük fiatalos külsönket. – Azt az illúziót senki ne kergesse, hogy meg tudja tartani a 20 éves, 30 éves, 40 éves mivoltát. A korral a szépség is változik. Titok nincs, de módszer van. Azt gondolom, hogy kívülről-belülről táplálni kell magunkat, a szó fizikai értelmében. Aki nap mint nap küzd azzal, hogy mi kerüljön az asztalra a családnak, nyilván ott a pénz is számít, és nyilván nem azzal fog törődni, hogy milyen vitaminokat és étrend-kiegészítőket kapkodjon be ahhoz, megőrizze a kellemes külsejét, szépségét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top