nlc.hu
Sztárok

Kiszel Tünde sosem plasztikáztatna

Kiszel Tünde sosem plasztikáztatna: „Látok hölgyeket felpumpált szájjal, átszabott arccal, ez nem az én utam”

Kiszel Tünde nem fél az öregedéstől. Azt vallja, ha az ember harmóniában van magával és rendben van a lelke, idősebb korban sincs mitől tartani.

Nemrég jelent meg Kiszel Tünde 2022-es falinaptára, amely gondos előkészület és hosszas tervezői munka végeredménye. 

„Ez a 21. naptáram, nagyon örülök, hogy végre a kezemben tarthatom. Mint mindig, most is profi csapattal dolgoztam. Mindig a tematikát a legnehezebb kitalálni, aztán ha az megvan, jönnek a részletek. Több napon keresztül válogattuk a jelmezeket a mostani fotózáshoz, majd jött a próba. Minden részletre igyekeztünk odafigyelni, a kiegészítőktől a megvilágításon át” – mondta a Drága családomban Kiszel Tünde, aki elégedett a végeredménnyel.

„A visszajelzések pozitívak, de nemcsak ennek a naptárnak a kapcsán. A minap ketten is vásároltak a 2019-es naptáramból is. Nagyon örülök, hogy ilyen sokaknak tetszik, amit csinálok. Már a 2023-as naptárra is vannak ötleteim, de nyáron fog kikristályosodni, hogy mi is legyen az új tematika” – tette hozzá a naptárdíva, aki elfogadja az idő múlását.

„Manapság egyre hétköznapibbá válik a plasztika, de én nem szeretnék kés alá feküdni. Persze az teljesen más, ha valakinek egészségügyi okokból végeznek ilyet, például ha már nem lát rendesen, mert a szemhéján annyira megereszkedett a bőr. Minden más esetben tőlem nagyon távoli ez a dolog. Néha látok hölgyeket felpumpált szájjal, átszabott arccal. Ez biztos, hogy nem az én utam. Én azt vallom, hogy ha a lelkünk rendben van, harmóniában vagyunk magunkkal, máshogy, sokkal szebben öregszik az ember. Inkább ennek a megélésére, elfogadására érdemes törekedni” – tette hozzá Kiszel Tünde.

kiszel tünde

Kiszel Tünde (Fotó: Instagram)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top