Curtis magára tetováltatta a barátnője nevét, aki ezért szerelmet vallott

nlc | 2019. Március 06.
Curtis három hete jött ki a rehabról, és a környezetében élők szerint tényleg nagyon sokat változott.

Február közepén jött ki Curtis a hathetes elvonóról, ahová azután vonult be, hogy úgy érezte, teljesen széthullik az élete minden téren. Úgy tűnik, rendezi a kapcsolatát Majkával, a rajongók is számíthatnak rá, emellett pedig a családjához is máshogy áll: főleg a menyasszonyához, Krisztihez, akivel teljesen megváltozott a viszonya. 

A képet Kriszti is posztolta, és megható szöveget írt mellé:

Reggel tetováltatni ment… hát így állított haza….
Nem titok..Annyi minden történt az utóbbi fel évben.. csak pillanatnyi örömök- boldogságok, mindig történt valami ami közbeszólt. A tavalyi év utolsó pár hete,mondhatni maga volt a pokol a kapcsolatunkban és úgy mindenben.
Most viszont, minden megváltozott… nem vissza kaptam, hanem egy teljesen új embert kaptam. Kapcsolatunk elején -2 évvel ezelőtt- azt gondoltam nem lehetnék boldogabb. Pedig de! Életemben nem voltam ennyire biztos Benne, mint most! Ahogy a minden napjainkat éljük, ahogy figyel rám, ahogy gondoskodik rólam, ahogy és amennyire érzem a szeretetét,hogy Átértékelte az egész kapcsolatunkat. És Rájött hogy ez az igazi boldogság.
Minden reggel mosolyogva ébredek és fekszem. Nem telik el úgy nap, hogy ne bizonyítsa azt hogy mennyire tisztel és szeret… a legjobb embert kaptam akit kívánhattam.. hiszem, és tudom azt hogy ez így is marad. mert igazán akarja

– írta Curtis menyasszonya a közösségi oldalán, akivel, ha minden igaz, még a nyáron összekötik az életüket.

Exit mobile version