Az Alvilág sorozat elindítása bátor lépés volt az RTL Klub részéről. Végre el mertek kanyarodni a vígjátékok és dramedyk irányából, hogy egy jóval sötétebb hangvételű sztorit meséljenek el. A krimik és thrillerek sokkal megosztóbbak a nézők körében, mint a vígjátékok és a dramedyk, márpedig egy nézőmaximalizálásra törekvő kereskedelmi televízió esetében nagy dolog, hogy olyasmit is bevállal, amiről tudni lehet, hogy nem igazán alkalmas arra, hogy nézettségi rekordokat döntsön. Az Aranyélet is tökéletesen bizonyította, hogy ami ragyogóan működik a szűkebb rétegnek szóló HBO-n, még nem biztos, hogy egy kertévé esti műsorsávjában is helytáll, és az RTL Klub is megégette már magát egyszer egy krimivel, bár a Casino még a nagy nemzetközi sorozatbumm előtt érkezett a képernyőkre. A másik oldalon viszont kellő minőségbiztosításnak tűnt, hogy az Ujj Mészáros Károly–Balsai Móni-alkotópáros állt a sorozat élére, és egy kiváló szereplő-, valamint szakembergárdát gyűjtöttek maguk köré. A sztori első olvasatra túlságosan hasonlított ugyan az Aranyélethez, de végül az Alvilág nem követte a nagy előd példáját, és a kezdeti hasonlóságok ellenére más úton indult tovább, ami szintén jó hír. Az már kevésbé, hogy a számos pozitív jel ellenére az RTL Klub új szériája bukásnak tűnik, nézettségi és minőségi értelemben egyaránt.
Balsai Móni, az Alvilág szíve-lelke
Nem arról van szó, hogy az Alvilág az egész tűrhető indítás után hirtelen átment volna gagyiba, inkább csak arról, hogy kifogyott belőle a szusz, és négy rész után már szembetűnőek a hiányosságai. A Veres család kálváriája az első részben a családfő, Ádám lelövésével veszi kezdetét: a drogcsempészetben érdekelt férfi két társával túl nagyot próbált markolni, és olyanoknak is beleköptek a levesébe, akikébe nem lett volna szabad. Az alapszituáció felfestése ígéretes és lendületes volt, az első rész jól vezetett be egy raklapnyi új szereplőt, és elérte azt, hogy adjunk még esélyt a sorozatnak.
Az már a kezdetekkor bebizonyosodott, hogy Balsai Móni jó választás a főszerepre: élvezet figyelni, hogyan önállósodik a férje halála után, és a sorozat élvezetesen viszi végig azt a lelki ívet, amit a karaktere bejár a gyásztól kezdve odáig, hogy Nóra rájön: az egyetlen lehetősége a túlélésre és a családja megmentésére, ha maga is folytatja a férje bizniszeit. Balsai az Alvilág szíve, és időnként még a mélypontokon is sikerrel lendíti át a szériát. Egyébként rajta kívül is egészen kiváló szereplőgárdát toborzott össze Ujj Mészáros, azonban pár rész után már feltűnnek a hiányosságok, a régi magyar filmes betegség, hogy kevés hazai színész tud hitelesen kemény fickót játszani: bár nagyszerű színésznek tartom Rajkai Zoltánt és Hevér Gábort is, egyszerűen ez a kabát túl nagy rájuk, a kemény fellépést igénylő jelenetekben látványosan elvéreznek.
Hevér Gábor az Alvilág c. sorozatban
A gyász vajon mi?
A sorozat már a második részben beveti a „mutassuk meg flashbackekben a szereplőket fiatalon, és azt, hogyan jöttek össze, mi a közös történetük” című trükköt. Persze ez egy régi fogás a sorozatkészítésben, de általában szokás megvárni hozzá azt, hogy közel kerüljünk a figurákhoz, és már érdekeljenek annyira, hogy más színészek megformálásában, fiatalított változatban is elfogadjuk őket. A második rész egy ilyen húzáshoz még túl korai, az Aranyélet is megvárta a második évadot, hogy ilyesmivel próbálkozzon, és ott sem a széria legsikerültebb fogásai között tartjuk ezt számon.
A képi világ is egyhangúnak tűnik négy rész után, de ez még a kisebb bajok közé sorolható. Nagyobb gondot jelent, hogy az Alvilág elfelejti, hogy az egyik kulcsszereplője meghal a második rész során. Persze nem a történet szintjén, hiszen ez az esemény mindenek mozgatórugója, hanem a főszereplő család lelkében. Úgy tűnik, mintha egy ilyen sorsfordító esemény csak a legkisebb fiúban okozott volna törést, a két nagyobb gyerek és a Balsai Móni alakította Nóra is túl könnyen hagyja ezt maga mögött: az alkotók nem engedik, hogy a krimivonal helyett a karakterépítés domináljon, így a gyászfolyamatok részletes bemutatását feláldozzák a sztori felpörgetésének oltárán, márpedig ez egy olyan áldozat, amit nem kellett volna meghozni. Az Alvilágot így az abból adódó feszültségnek kellene életben tartania, hogy vajon Nóra elbír-e az őt körülvevő bűnözői világ és a férje után nyomozó rendőrség nyomásával, de a sorozat sok apró hibája egy idő után nem igazán engedi, hogy azonosuljunk ezzel a problémával.
Miller Dávid, Cservák Zoltán, Bujáki Zsófi és Balsai Móni
Magyarország vajon mi?
Már az első rész kapcsán is feltűnt, hogy az alkotók mintha szánt szándékkal kerülnék annak bemutatását, hogy amúgy Magyarországon járunk 2019-ben. Pedig egy jó széria számára inkább érték a hiteles kor- és környezetrajz, és nem kolonc, a skandináv krimik is azért tudnak jól működni, mert a történeteik ügyesen használják a helyi társadalmat, annak történelmét, jelenlegi és múltbéli konfliktusait, és ügyesen keverik a fikciós elemeket a reális világképbe. Tudjuk, hogy az Alvilág egy remake, ami valamennyire behatárolhatta az alkotókat, de az Aranyélet – elnézést, hogy már megint ezzel a sorozattal példálózom – is egy külföldi sorozaton alapul, mégis olyan ügyesen magyarították és helyezték el a sztorit korunk Magyarországán, hogy simán elhittem volna nekik azt is, hogy ez egy teljes mértékben hazai fejlesztésű széria. Egy krimi- és thrilleralapokon nyugvó sorozatnak mások a követelményei, mint egy sitcomnak vagy egy limonádé dramedynek: sokkal nagyobb szüksége van a hiteles háttér bemutatására, ennek hiánya ugyanis súlytalanítani tudja a szériát.
Az Alvilág a hibái ellenére egy vállalható, tisztességesen kivitelezett sorozat egy kiváló Balsai Mónival a főszerepben, aminek a legnagyobb hibája az időzítés. Pár éve még valószínűleg nagy durranásnak számított volna, és a legnagyobb gond vele, hogy egy olyan korszakban érkezett, amikor fél perc alatt találunk nála okosabb, ügyesebb és izgalmasabb sorozatokat. 2019-ben a középszerűség sajnos már édeskevés.