TV-sztárok

Ezért alkot tökéletes párt Balsai Móni és kedvese

Legújabb filmjének kulisszatitkairól és a párjával, Balsai Mónival való munkakapcsolatról is mesélt Ujj Mészáros Károly rendező.

A napokban mutatták be Ujj Mészáros Károly legújabb filmjét, amely az X – A rendszerből törölve címet viseli. Az alkotás nem a legkönnyebben emészthetőek közé tartozik, hiszen hangulatvilágában egy sötét, drámai krimi jegyei köszönnek vissza. „A skandináv krimik világát idézi a film, amelynek főszereplője Balsai Móni. Anyát alakít a filmben, egy elképesztően összetett karaktert, akinek a pánikbetegséggel is szembe kell néznie” – mondta a vasárnap 20:00-tól hallgató Sláger Témában a rendező, akinek nem ez az első alkotása, amelyben együtt dolgozik a színésznővel.

„Több mint tíz éve vagyunk együtt, nemsoká újabb évfordulót ünneplünk majd. Az életben is egy párt alkotunk, és a munkában is megtaláltuk a közös hangot. Bízom a tehetségében, mindig is tudtam, hogy milyen elképesztően tehetséges színésznő. Ugyanakkor ő is épp olyan komolyan veszi a munkát, mint én. Mindkét filmre, amiben együtt dolgoztunk, úgy tekintek, hogy azok nem rólam szólnak, hanem rólunk” – mondta a rendező, aki a napokban kezd dolgozni legújabb munkáján.

Az Alvilág című sorozat forgatásai a napokban kezdődnek meg. A központi karakter itt is Balsai Móni lesz, aki ezúttal sokgyermekes családanyát alakít majd, akinek az életére rátelepszik az alvilág. Egy nagyon izgalmas krimi-dráma lesz, mi is nagyon várjuk már” – árulta el Ujj Mészáros Károly a 103.9 Sláger FM-en.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top