Durván szidják VV Vivit, amiért összejött Csokival

nlc | 2019. Június 25.
Két hete derült ki, hogy VV Vivi és Csoki együtt vannak – megnéztük, hogyan reagáltak a kommentelők.

VV Vivi több sráccal is kavart a Való Világ 9 villájában. Miután kiesett, egy ideig együtt volt Krisztiánnal, még jegyben is jártak pár hónapig, sőt közös gyermekük is úton volt. Vivien abortuszon esett át, nemrég részletesen elmesélte, hogy miért kellett így döntenie. Ez megrontotta a kapcsolatukat, és amúgy is sokat veszekedtek, így a szakítás mellett döntöttek. A legnagyobb meglepetés mégis az, hogy pár héttel az elválás után összejött Csokival, villabeli haverjával, ezt pedig a közösségi oldalaikon közölték a rajongókkal.

VV Csoki és Vivi két hete vallották be, hogy együtt járnak

Amikor posztolták a képet, először a kedves kommentek érkeztek sorban, sokan gratuláltak az újdonsült párnak, akik első nyaralásuk alkalmával máris a Kanári-szigetekig utaztak. Most, hogy eltelt majdnem két hét, visszanéztünk a profiljukra, a jó és a rossz hozzászólások aránya azonban felborult, utóbbiak többségben vannak.

Ezekből szemezgettünk: 

És mi még az enyhébbek közül válogattunk… Te mit gondolsz erről a kapcsolatról?

Exit mobile version