Király Linda magával törődik, nem a férfiakkal

nlc | 2019. Július 10.
Az énekesnő azt mondja, még észre sem veszi, ha bókolnak neki, egyelőre magával törődik.

Fotó: Király Linda Facebook

A szerdai Bors arról mesél, hogy Király Linda életét totálisan megváltoztatta a három hónappal ezelőtti gyomorszűkítő műtét. Megjegyzik, hogy hét évig tartott, mire kikeveredett abból az állapotból, amiről azt gondolta, hogy nincs belőle kiút. Az énekesnő úgy véli, szervezete egyre vészjóslóbb jelzésekkel figyelmeztette, hogy orvosi segítségre van szüksége a fogyáshoz. „A beavatkozás előtt alvászavarral és fáradtsággal küzdöttem, volt, hogy azt éreztem, mintha nem a saját testemben lennék. Amikor léböjtkúrán vettem részt, ötszáz kalória fogyasztása mellett napi tíz kilométert gyalogoltunk, de míg mások 10-15 kilót leadtak, addig én hármat híztam. Ott ismertem fel, hogy most már tennem kell valamit” – magyarázta a lapnak Király Linda, és hozzátette, hogy (Tóth Verához hasonlóan) ekkor döntött a gyomorszűkítő műtét mellett, ami meg is hozta a változást. Amikor csak teheti, megy az edzőterembe, illetve szigorú diétát tart, és gyógyszeres kezelése sem ért véget. A férfiakat viszont még távol tartja. „Van, hogy észre sem veszem a jelzéseket, most nem ez van fókuszban az életemben – mondja. – Ahhoz, hogy a magánéletemben is eljöjjön a változás, még tudatosítanom kell magamban a kedvező eredményeket, ami nagyon nehéz, mivel hét évig vol­tam ebben az állapotban. Először most magamra szeretnék figyelni, hogy a külsőm harmóniába kerüljön a belsőmmel.”

Exit mobile version