Erdélyi Mónika a Tényekben nagyot ment – Velük indultak a kereskedelmi tévék

nlc | 2019. Július 14.
Sok víz lefolyt a Dunán, amióta utoljára láttuk Erdélyi Mónikát a Tények műsorvezetőjeként. Most itt a lehetőség, hogy megnézd, de nem csak ő bukkan fel a nosztalgiahullámban.

1997 őszén két országos kereskedelmi televízió indult: a TV2 és az RTL Klub. Számos régi, a köztévéről ismert arc mellett új műsorvezetők jelentek meg a képernyőn. Ám sokan már nem is emlékszünk arra, hogy kit hol láttunk először. Mi lett velük? Miért választott a többség azóta civil szakmát?

Arra persze mindannyian emlékszünk, hogy mielőtt politikusnak állt, színes ingekben vezette a Tényeket Pálffy István, ahogyan arra is, hogy mellette hatalmas fülklipszekben ült a stúdióban Stahl Judit. Pálffy azóta dublini nagykövet, míg Stahl nem a hírekkel, hanem a fakanállal zsonglőrködik a kamerák előtt. De mindenkinek ajánljuk a Tények egyik 1997-es adását, puszta nosztalgiázásból.

52 éves lesz Ámor földi helytartója

A TV2 1997. október 4-én kezdte meg adását. A hírműsorok mellett pedig megjelentek a szórakoztató adások is, köztük az amerikai mintáról átvett Szerelem első látására. Ennek volt a házigazdája a ma már civil életet élő Kósa L. Adolf. Ámor földi helytartója, a kornak megfelelően mindig valamilyen színes inget, na és hozzá minimum különc mintásnak nevezhető nyakkendőt viselt a kamerák előtt.

Kósa L. a Ki vagyok én? műsornak is a házigazdája volt, ám sikerei csúcsán, a 2000-es évek elején búcsút intett nemcsak a csatornának, de a tévézésnek is.  Első feleségével (Fonyó Barbara színésznővel) két közös gyerekük született. Válása után, 2012-ben az egykori műsorvezető ismét kimondta az igent, második felesége pedig 2013-ban hozta világra kisfiukat. Immár hét éve élnek boldog házasságban, melyről a nyilvános Facebook-posztjai is tanúskodnak. Ámor egykori földi helytartója augusztusban ünnepli az 52. születésnapját. Teljesen civil életet él, és ahogyan a Blikknek korábban nyilatkozott:

A tévézés egyáltalán nem hiányzik, eszembe sem jutna újra képernyőn szerepelni.

Ő lett az a műsorvezető, aki jött, látott, és győzött, és tényleg a csúcson hagyta abba. Nem nézett vissza, nem tért vissza. Boldog akart lenni, civil életet akart élni, és megtette.

Erdélyi Mónika a Tényekben

Maradjunk a TV2-nél. Az alábbi videó több szempontból is érdekes. Az Aktívot még Papp Gergő vezette, aki 2017-től aztán az RTL csoporthoz igazolt, és pont azt jelentette be, hogy visszatér a Tv2-höz Erdélyi Mónika, mi több, egykori riválisával, Joshi Bharattal vezet műsort.

Visszatért? Bizony! Sokan úgy gondolják, hogy Erdélyi Mónika kereskedelmi tévés karrierje az RTL-ben, a Mónika Show-ban kezdődött. Mondjuk, nem lehet őket hibáztatni, hiszen 9 évig futott a nevével fémjelzett műsor, amiben szinte visszajáró vendég volt a vendégek részéről a sipítozás. Ám előtte, még 1999-ben leszerződött hírszerkesztőnek a TV2-be, sőt még a Tények műsorvezetője is volt.

A böngésződ nem támogatja a video tag-et!https://nlc.p3k.hu/uploads/2019/07/erdelyi-monika-a-tenyek-musorvezetoje.mp4
GIF
Erdélyi Mónika a Tények műsorvezetőjeként

Szarvas László partnereként köszöntötte a nézőket esténként, és amikor az Aktív évekkel később megmutatta neki a régi felvételeket, Mónika meghatottan és mosolyogva nézte.

Ügyes lány voltam, nem? Nekem tetszett. Ahogy elnézem a régi felvételeket, úgy tűnik, nem csináltam olyan rosszul…

Azóta azonban Erdélyi átlovagolt a YouTube világába, és hírek helyett „családbarát”, többnyire slime-gyártós videókkal szórakoztatja a net népét. Nem is csinálja rosszul, mert van olyan videója, amit 3 millióan láttak.  

 

Politikus lett a kvízmester

Jöjjön egy újabb RTL-es, aki előtte bizony a TV2-nél volt. Persze Vágó István nevét már jóval a kereskedelmi tévék előtt ismertük, hiszen a Van benne valami vagy az Álljunk meg egy szóra! évekig futott a köztévén. 1997-ben azonban a TV2-höz szerződött, ott folytatódott a Mindent vagy semmit! című vetélkedője. A 2000-es évet azonban már az RTL Klubnál kezdte, ahol a Legyen Ön is milliomos! házigazdája volt nyolc éven keresztül. Mostanában Vágó nem kvízprofesszorként tevékenykedik, hanem a politika világába lépett, jelenleg önkormányzati képviselő.

Kutyák a képernyőn

Térjünk át az RTL Klub egykori arcaira. Most nem arra gondolunk, hogy már 22 évvel ezelőtt is Szellő István várta a nézőket a hírekkel – egyébként hozzá „csak” 1998-ban csatlakozott Erős Antónia – hanem például arra, hogy 1997-ben indult, és két évig várta a nézőket a Kedvenc magazin. Annyira kevesen emlékeznek rá, hogy még az RTL Klub Wikipédia-oldalán sem találtuk meg. Ez volt az a műsor, amelyben a színésznő Kéri Kitty, valamint 8-10 kutya várta a nézőket minden szombaton kora délelőtt. Kéri nem tért vissza semelyik kereskedelmi tévébe, viszont elhalmozták színházi szerepekkel, és játszott az SOS Szerelemben, a 9 és fél randiban és a Tűzvonalbanban is. Rengeteget szinkronizál, hangját lehetetlen nem felismerni. Egy korábbi interjúból kiderül, hogy férje jelenleg pszichológus, korábban táncművész volt, és két közös gyermekük van.

Emlékszel még, kikkel indult a Reggeli?

Valószínűleg azok, akik 2000-ben vagy azután születtek, úgy gondolhatják, hogy a mostani Reggeli az RTL Klub viszonylag új műsorai közé tartozik. Segítünk: nem így van. A Jó reggelt! 1997 októberében indult, új (és egyben végleges) nevét, a Reggelit 1999-ben kapta meg. A műsor 2011 és 2017 között szünetelt, majd két éve ismét visszatért. De vissza a kezdetekhez: emlékeztek még, hogy 97-ben kikkel indult a reggelünk? Többek között Katona Klárival és Szily Nórával. Szily azonban 2000-ben átigazolt a TV2-höz, hogy Friderikusz Sándortól átvegye az Osztálytalálkozó című műsort. Szily tévés, rádiós és újságírói munkák mellett ma már pszichológusként és coachként is dolgozik. Katona Klári nagyon is ismert énekesnőként ült be a kamerák elé a Reggelibe. Ő két évig, 1999-ig várta a korán ébredő nézőket.

Hová tűnt Pokrivtsák Mónika?

Az univerzum talán legegyszerűbb műsorával indult az RTL klub 1997. október 7-én. Ez volt a Meri, vagy nemi meri Pokrivtsák Mónikával. A vezetékes telefon és a levelezőlap aranykora volt még ez, amikor nem e-mailen vagy SMS-ben tudattuk a mondanivalónkat. Érdekesség, hogy a neten megtalálható olyan videó is, amelyen Pokrivtsák még Szalai Mónikaként mutatkozott be a nézőknek, ez volt ugyanis a lánykori neve. Utoljára 2009-ben láthattuk őt a képernyőn – egyébként 2008-ban ismerkedett meg amerikai párjával, akivel 2010-ben összeházasodtak, és azóta is az Egyesült Államokban laknak. 2017-ben a Fókusznak mesélt arról, hogy évente egyszer tud hazautazni a családjához, akik nagyon hiányoznak neki.

„Bárhová bemegyek, vagy csak egy taxit hívok, azonnal megkérdezik, hogy: jaj, Mónika, mi van magával, olyan régen hallottunk magáról” – mesélte a Fókusznak, és azt is elárulta, hogy picit hiányzik neki a tévézés, de így is teljes életet él.

Hozott egy döntést, és kiszállt!

Szintén 1997-ben indult a 100-ból 1 vetélkedő az RTL klubon, melynek házigazdája a mindig mosolygós és bohóckodó Vízy András volt. Ez volt a csatorna első vetélkedője, amit Vízy két évig vezetett. 1999-ben a Szerencsekerékhez igazolt, de vezette a Fort Boyard – Az erőd című show-t is. 2001-ben visszavonult, nem akart többé tévézni. 2017-ben, az RTL klub 20. születésnapján állt újra az RTL kamerája elé Vízy, aki immár három gyermek édesapja, és szakmai kompetenciafejlesztésben segít nagy cégek vezetőinek. Oknyomozó újságírónak jelentkezett a csatornához, de végül egy castingon találta magát, és ő lett a vicces, élcelődő műsorvezető. Végül a népszerűség volt az, ami miatt úgy döntött, hogy felhagy a tévézéssel.

„Nem akartam, hogy amikor a gyermekeim majd iskolába és óvodába mennek, akkor vagy azért, mert nagyon szeret engem valaki, vagy mert nagyon utál, azokat az érzéseket a gyerekekre projektálják. Azt gondolom, hogy az nem lett volna egészséges.” Hogy hogyan emlékszik a kereskedelmi tévés korszakára? Egy évvel ezelőtt erről így beszélt Garami Gábor videósorozatában: „Azt hittem, hogy baromira a helyemen vagyok, és nagyon jól csinálok mindent. Egy picit el voltam szállva, de ki nem?”

Exit mobile version