Ezért nősült meg 75 évesen Kóbor János

nlc | 2019. Augusztus 10.
A legendás énekes örül, hogy újra oltár elé állt, s azt is bevallotta, mi volt a probléma az első frigyénél.

Az Omega 76 éves frontembere, Kóbor János egy évvel ezelőtt állt oltár elé Kóbor-Deme Zsókával. Bár az 53 éves Zsóka – közös gyermekük, a 11 éves Léna anyukája – 2008 júliusa óta az énekes anyakönyvezett felesége, a templomi esküvő 10 évet váratott magára – írja a Blikk.

Fotó: MTI Fotó: Soós Lajos

A templomi esküvő óta a legendás énekes úgy érzi, tökéletesen teljes az élete. „Amióta valósággá vált, elértem egy teljességhez. Beteljesedett mindaz, amit egykor a szüleimtől és a nagyszüleimtől útravalóul kaptam. Visszatekintve, jól tettem, hogy 75 évesen álltam oltár elé” – vallotta be. Mint mondja, az első frigyénél erre lelkileg ugyanis még nem állt készen. „A második házasságkötésemnél is sokat nyomott a latban, hogy a lányunk egy házaspár gyermekeként nőjön föl” – jegyezte meg.

Kóbor János amúgy nem vitte el nászútra a feleségét. „Az egész életünk egy nászút, hiszen, ahogy beköszönt a jó idő, Törökbálint és Balatonaliga között ingázunk” – indokolta.

Exit mobile version