Teljesen összeomlott a sofőr, aki elütötte L. L. Junior kisfiát

nlc | 2019. Szeptember 02.
Összeroppanva gyászol a feleségével az idős autós.

Egy 76 éves nyugdíjas férfi vezette azt a kocsit, amelyik elütötte Zuglóban  L. L. Junior kisebbik fiát. A 3 éves Dávid meghalt a balesetben – tudta meg a Bors.

A vélhetően vétlen autóvezetőt marcangolja a lelkiismerete, holott biztosan tudja, hogy minden szabályt betartva közlekedett. A rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy nem merült fel ittas vezetés gyanúja. Megbocsátani azonban nem tud magának, összeomolva gyászol a feleségével, aki az anyósülésről nézte végig a szörnyű tragédiát.

A sofőrt a környéken köztiszteletben álló emberként ismerik, akinek több unokája is van. A bulvárlap értesülései szerint a házaspár tegnap indult volna törökországi nyaralásra, de lemondta az utat.

Mint az egyik szemtanú a Borsnak elmondta, azt látta, hogy a kisfiú kirántotta a kezét az édesanyja szorításából, és át akart szaladni a zebrán, a piroson. „Az első autó, azt hiszem, egy Opel volt. Egy idősebb házaspár ült a szabályosan közlekedő autóban, ők tehetetlenül nézték végig a tragédiát” – tette hozzá egy másik.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van,
hívja mobilról is a
116-123
ingyenes, lelki elsősegély számot!

Kiemelt kép: MTI Fotó: Soós Lajos

 

Exit mobile version