21 régi és új kép bizonyítja: Király Linda olyan sovány, mint 10 éve

Wappler Veronika | 2019. Szeptember 28.
Az utóbbi hónapokban Király Linda fogyásáról már sokat hallottunk, és nem véletlenül. Visszanézve a több mint tíz éve készült képeket, alig látszik a különbség a mostani és a régi fotók között.

2002-ben találkoztam először Király Lindával, amikor a Big Brother első szériája ment, teszem hozzá, hogy óriási sikerrel. 

Király Lindát így ismerte meg az ország 17 évvel ezelőtt: 

Utána eltelt sok-sok év, az énekesnő kislányból felnőtt nő lett, a mosolya és a pozitivitása megmaradt, akárcsak a hangja, amit az Egyesült Államokban is sokan értékelnek. Változó intenzitással írtak róla itthon, viszont az tény, hogy visszatérő téma volt a hízása-fogyása. Úgy tíz évvel ezelőtt például az édesanyja által összeállított fogyókúrás módszerrel hozta magát formába, miután az Államokban töltött egy év alatt felkúsztak rá a kilók, és sokakat inspirált a fogyásával, akárcsak most. Idén év eleje óta Király Linda kivirult

„Mindenkinek nagyon köszönöm, akik mellettem álltak az elmúlt pár évben, és külön köszönet az »álomcsapatomnak«, akik által újra átvehettem az irányítást. Szeretlek titeket, és ez még csak a kezdet, a kezdete az új életemnek” – írta megható vallomásában nemrég, és két képet is mellékelt.

Király Linda megható vallomást posztolt a közösségi oldalain

A műtét előtt és után készült fotókhoz rengetegen gratuláltak neki. Lindának az elsődleges célja az volt, hogy egészséges legyen, és ahogy Tóth Vera, úgy ő is csak egy jótékony „mellékhatásként” tekintett a fogyására. 

Király Linda akkor és most (Fotó: Instagram)

Nem tudjuk, kilóban mérve van-e valami célja a fogyókúrának, vagy az énekesnő egyszerűen csak jól akarja magát érezni a bőrében, de véletlenül belebotlottam egy tíz évvel ezelőtti fotójába, és úgy tűnik, közel ugyanolyan formában van már most, mint akkoriban

A galériában megnézheted Király Linda régi és új képeit: 

király linda 25889627

Király Lindáról tíz éve készült ez a kép (Fotó)smagpictures.com

király linda 65224843_468195787275860_7300966493277137258_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2009 6036680

A Baraka ékszerház hétvégén a Grand Hotel Royalban megrendezte az év luxuspartiját 2009-ben, ahol Király Linda is a vendégek között volt (Fotó: smagpictures.com)

király linda 70126188_1305853412923395_5988851953863191461_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 23039290

Amikor tíz évvel ezelőtt Király Linda egy évre visszament az Egyesült Államokban, kigömbölyödve jött haza. Akkoriban sokat kérdezték arról, hogyan hozta magát formába (Fotó: smagpictures.com)

király linda 66477236_1141709006037323_1981605778320825282_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2009 44399520

A 2009. évi FHM parti a budapesti Play clubban, ahol kiosztották az FHM 100 bombázó címet. Király Linda is ott bulizott annak idején (Fotó: smagpictures.com)

király linda 67544655_158893188630883_3156080094934256864_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2009 44424845

VIVA Comet díjátadó 2009-ben a SYMA csarnokban. Király Linda elegánsan érkezett .(Fotó: smagpictures.com)

király linda 70011318_522127628618738_1220627483904530347_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2008 40972857

A Megasztár 4 fináléja 2008-ban, hol Király Linda öccse, Király Viktor lett az Év Hangja (Fotó: smagpictures.com)

király linda 69449956_663208587523251_887788540531038500_n

Király Linda (2019-ben Fotó: Instagram)

király linda 2003 32673437

2003-ban az októberi előadássorozat utolsó napján még a Fantom is meglepődött saját színházában, ahol ott volt Király Linda is (Fotó: smagpictures.com)

király linda 69103335_479897272850519_5593682252331676499_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2009 44367630

2009-ben közös partin ünnepelték születésnapjukat a Király testvérek, Linda, Ben és Viktor (Fotó: smagpictures.com)

király linda 69743971_142482966988334_2272588701453193533_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2004 27962371

2004. június 10-én került megrendezésre a Magyar Vasúttörténeti Parkban a hazai zenetévé, a VIVA éves COMET díjának átadója, ahol ott volt Király Linda (Fotó: smagpictures.com)

király linda 66641007_214193559519714_3930909435880999838_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2004 28115247

2004-ben Király Linda az édesanyjával 2004-ben (Fotó: smagpictures.com)

király linda 67318652_101734751149283_4947380489228161521_n

Király Linda 2019-ben (Fotó: Instagram)

király linda 2005 31343286

A 2005-ös Story Ötcsillag Díjátadó Gálán Király Linda és Liptai Claudia (Fotó: smagpictures.com)

 

 

Exit mobile version