Will Smith akkor és most: egyre jobban néz ki, ahogy telik az idő

nlc | 2019. Szeptember 29.
Lassan húsz éve lett sztár, azóta alig változott.

Nehéz megjósolni, hogy a budapesti koncert akkor is ilyen nagy siker lett volna, ha Will Smith nem lenne mozisztár, hanem megmaradt volna annak a rappernek, akit a színpadon láthattunk a Szent István téri Bazilika előtt. Mert az éppen olyan volt, mintha a sztár a ’80-as évekből lépett volna ki. Az akkori művészneve The Fresh Prince volt, és a budapesten is vele koncertező DJ Jazzy Jeff ugyanolyan energikusak voltak itt Budapesten, mint abban a klipben, amiért 1989-ben Grammy-díjat kaptak.

A ’80-as évek hip-hop duója kicsit megidézte a múltat, de nem csak a zene miatt. Hanem mert olyan, mintha Will Smithen nem fogna az idő, vagy még inkább, mintha egyre jobban nézne ki, erre bizonyíték minden budapesti bemutatón készült fotó, szóval aki akart, a saját szemével győződhetett meg erről. 

Will Smith és a Gemini Man alkotói összeálltak a Rubik-kockás ajándék előtt (Fotó: Leéb Ádám)

Az 51 éves színész sokat tesz azért, hogy jó formában legyen, rendszeresen jár edzeni, és odafigyel az étkezésére is. Mindez a színpadon is jól jön neki, ahogy a forgatásokon is elvárás vele szemben. Mint mondta: addig akar akciófilmeket készíteni, ameddig még bírja, de reálisan már legfeljebb egy-két ilyen lehetősége van szerinte. 

Arra a kérdésre, milyen tanácsot adna a fiatal önmagának, Smith inkább megfordította a dolgot: ő szeretne inkább inspirálódni a fiatal Will Smith-től. Fiatalon ugyanis még nem volt meg benne, hogy milyen utak nyílhatnak meg előtte, bármire hihetetlen magabiztossággal tudott belemenni, ezt máig irigyli az akkori önmagától – ahogy ezt az nlc-nek elmondta a sztár a sajtótájékoztatón. Talán ma már nem merne minden tapasztalat nélkül belevágni olyasmibe, amibe annak idején. Például filmezni is véletlenül kezdett, mert a ’80-as évek végén hatalams adótartózása volt, és egy akkor tervezett projektre beajánlották őt, nulla színészi tapasztalattal. Ma már tudjuk, hogy a Kaliforniába jöttem éppen miatta volt óriási siker, és a készítők jó érzékkel lovagolták meg a rapper ismertségét, nem véletlenül lett az eredeti címe The Fresh Prince of Bel-Air.

Will Smith mindenből igyekszik kihozni a maximumot, elég az Ali című filmre gondolni, vagy éppen arra, hogy micsoda lendülettel promózta a részben Budapesten forgatott Gemini Mant. Szóval, van, ami az évekkel sem változott, talán még jobb is lett, ezt bizonyítva itt van néhány régi kép a sztárról.

GettyImages-1094050758

Will Smith 1996-ban (Fotó: Harry Langdon / Getty Images)

GettyImages-51064695

2004-ben in New Yorkban (Fotó: Scott Gries / Getty Images)

will smith budapest

...és Will Smith 2019-ben Budapesten (Fotó: Instagram)

GettyImages-563578233

Will Smith az Ali című film forgatásakor 2001-ben (Fotó: Robert Gauthier / Los Angeles Times via Getty Images)

GettyImages-1321719

Will Smith 2001-ben az Ali című filmben (Fotó: Peter Brandt / Getty Images)

GettyImages-529544360

Will Smith 2002-ben az MTV Movie Awardson (Fotó: Frank Trapper / Corbis via Getty Images)

will smith budapesten gemini man savoyai terasz film várkert bazár

Will Smith új filmjét, a Gemini Man-t promózza Budapesten (Fotó: Neményi Márton)

GettyImages-2553567

A Bad Boys II spanyolországi bemutatóján 2003-ban (Fotó: Carlos Alvarez / Getty Images)

GettyImages-51034475

2004-ben Will Smith a The Tonight Show-ban (Fotó: Kevin Winter / Getty Images)

GettyImages-50792917

2004-ben Will Smith a Tribeca Filmfesztiválon (Fotó: Evan Agostini / Getty Images)

 

Itt megnézheted, Will Smith hogyan változott, vagy inkább hogyan nem változott az elmúlt közel húsz évben: 

 

Exit mobile version