Ezért nem lehetett színész Korda György

Szikra Juli | 2019. December 01.
A neves rendező, Várkonyi Zoltán a Színművészeti Főiskola harmadik rostáján szórta ki Korda Györgyöt. Az énekes szerint jogosan.

Mindig is vonzotta a színpad, de nem énekesnek, hanem színésznek készült Korda György. A táncdalénekes a 95.8 Sláger FM-en beszélt arról, hogy fiatal korában megpróbálkozott a Színművészeti Főiskolával, de onnan eltanácsolták.

Korda György végül nem színész lett (Fotó: spotlightmedia)

Színésznek készültem, de amikor elszavaltam Ady: Megöltem egy pillangót című versét a Színművészeti felvételijén, Várkonyi Zoltán – teljesen jogosan – nem engedett tovább a harmadik rostán. Tavaly az Ady-emlékév kapcsán az egyik televízió felkért, hogy szavaljak el egy Ady-verset. Én ismét ezt a költeményt választottam és rájöttem, hogy most értettem meg, miről szól ez a vers. Teljesen jogosan rostáltak ki akkor, semmit nem adtam vissza abból, amit a költő mondani akart” – árulta el Korda György.

Mikó András, az Operaház akkori főrendezője feljött a szüleimhez és felajánlotta, hogy menjek ki Olaszországban egy évet tanulni énekelni, majd folytassam náluk az Operában. Szép, lírai tenor hangom volt, megvolt az affinitásom az operaénekléshez, de nem volt elég bátorságom, nem volt elég akaratom, és akkor már ismert énekes is voltam. És persze akkor nem akartam leszokni az italról, a cigiről és a hölgyek társaságáról az operaénekesi pálya érdekében. Hogy mi lehetett volna, ha másképp döntök, az csak fikció. Ami viszont van, az a 60 év, amit a zenei pályán töltöttem, és amiben nagyon sok gyönyörű, szép dolog történt, és remélem, még történni is fog” – mondta a vasárnap este nyolctól hallható Sláger Témában a nagyszabású koncertjére készülő Korda György. 

Exit mobile version