Singh Viki sokáig nem volt megelégedve magával, majd nagyon lefogyott, eljárt edzeni, a végeredmény pedig végre tetszett neki. Egy kis idő elteltével azonban ismét talált kivetnivalót magán, méghozzá a mellméretét, ami szerinte nagyon kicsi, ezért szerette volna plasztikáztatni. Úgy tűnik azonban, hogy észhez tért, hiszen pár nappal a műtét előtt lemondta az időpontját.
„Volt egy pillanat, amikor úgy gondoltam, lehetne sokkal nagyobb, sokkal szebb a mellem. Egy plasztikai sebész ismerősöm próbált lebeszélni. Álmatlan éjszakáim voltak: attól leszek szebb, attól leszek boldog? Aztán négy nappal előtte lemondtam” – mesélte a Borsnak Singh Viki, aki a döntés miértjéről is beszélt.
„Megjött az eszem, mert harminchárom éves vagyok, nem kiscsirke. A kislányok Kylie Jennert figyelik, akin semmi eredeti nincs, pedig csak húszéves. Még a csípője is implantátum. Ez elveszi a lányok önbizalmát, amit csak tudatosan, ésszel lehet kezelni. Sok kislány követ, remélem, hatással vagyok rájuk.”