Dévényi Tibor vagyona felét veszítette el

K. Z. | 2020. Január 19.
Nincs válás veszteségek nélkül.

Önként vált meg vagyona felétől Dévényi Tiborírja a Blikk. A tévés maga mesélt tíz évvel ezelőtti válásáról, amellyel akkor sokakat meglepett. Mint egy interjúban elmondta, önként mondott le javai jelentős részéről (bár pontosan nem tudjuk, hogyan kell értelmeznünk a számolást, hiszen a közös vagyon alapból feleződik).

Szerencse, ha végül sikerült megegyezniük, mert akkoriban ugyanitt még arról nyilatkozott „sminkrekorderként” emlegetett felesége, Kathy, hogy nem könnyen oldották meg mindannyiuk lakhatási kérdését.

„Tibi bácsi” elmondása szerint akkor sokan nem értették meg döntését, ám számára a lemondás természetes volt. „Nézd, ez a pénz végső soron úgyis a gyermekeinké lesz. Mindegy, hogy melyik oldalról kapják. Az a nő pedig, aki két ilyen szép és okos fiút szült nekem, az igazán megérdemli ezt” – mondta a Best magazinnak.

Forrás: Blikk / Best

Exit mobile version