Előfordul, hogy Csobot Adél és Istenes Bence fél napig nem szólnak egymáshoz, és Adél mindig leleplezi Bence füllentéseit, de tisztában vannak azzal, hogy ez is hozzátartozik egy kapcsolathoz. Többek között erről meséltek a BEST magazinnak adott interjúban.
„Hét év alatt megismertük egymást, nálunk nem a rettegett hetedik év volt a kritikus. Korábban éltünk meg több nehezebb időszakot” – mondta Bence, aki megismételte, amit a Nyerő Párosban is elmeséltek a kamerák előtt Adéllal.
„Nagyon sokszor szakítottunk. Volt, hogy naponta. Nagyjából azóta stabilizálódott a kapcsolatunk, amióta gyerekeink vannak.”
A 26 éves énekesnő is felvállalja, hogy voltak gondjaik és nem is akar a kapcsolatukról mesés képet festeni. „Hozzátartozik az igazsághoz, hogy amióta megvannak a gyerekek, azóta is volt olyan helyzet, amikor azt mondtuk, hogy nem tudjuk folytatni egymással. Nem azért, mert nem szeretjük egymást…”
Bence úgy fogalmaz, együtt és külön-külön is sokat változtak, amit mindketten természetesnek gondolnak, és éppen ezért érzik fontosnak, hogy dolgozzanak a kapcsolatukon. Persze, a közös munka is nehezíti a helyzetet, hiszen egyikük sem könnyen enged, túl sokáig hordozzák a sértettségüket. Most az Álarcos énekes című műsorban azt is láthatjuk, hogy a véleménykülönbségeket is vállalják. Az is kiderült, hogy Adél nemcsak a képernyőn nagy nyomozó, hanem otthon is.
„Adéllal vigyázni kell. Ha néha füllentek, ő mindig kideríti az igazságot. Elég, ha csak egy kérdést tesz fel.”
Részleteket a pár kapcsolatáról és arról, hogyan kezelik a konfliktusaikat, a BEST interjúban olvashatsz.