Sztárok

Istenes Bence és Csobot Adél: nem volt könnyű döntés

Mindketten hisszük, hogy nagy kaland és izgalmas évek várnak ránk – kezdte Istenes Bence és Csobot Adél, akik életük egyik legnehezebb döntését hozták meg.

Mert nem egyszerű hátrahagyni a biztosat, azt a karriert, életet, barátokkal és ismerősökkel telit, amelyet az elmúlt években Istenes Bence és Csobot Adél külön-külön felépítettek. 

Amit eddig kevesen tudtak, hogy Bencének van egy magyar és három éve egy német előfizetése is. Akkor vette, amikor eldöntötte, szeretne Németországban élni, dolgozni. 

Lakott már ott korábban, mert amikor a szülei elváltak, ő és a testvére az édesanyjával kiköltöztek. Ismeri tehát a német mentalitást, az embereket, a munkamorált, és igazából sokszor vágyott vissza.

“Anyukámnak is, aki München mellett él, megígértem, hogy egyszer újra német földön, közel hozzá élek majd, de persze nem ez volt csak az ok. Új impulzusokra vágyom, meg akarom ismerni az ottani televíziós műsorkészítés folyamatát is, tetszik, ahogyan a német tévék dolgoznak, és részese szeretnék lenni a folyamatnak. Jó lenne egyszer műsorvezetőként is bizonyítani ott” – mesélte a BEST magazinnak adott hosszú interjúban Istenes Bence, aki nyáron jelentette be, hogy Németországban próbál szerencsét. 

Istenes Bence és CSobot Adél a különélésről: nem volt könnyű döntés

Mindez persze komoly hatással van Csobot Adélra is, akinek itthon szépen felfutott már a karriere, jelenleg a Sztárban sztár+1 kicsi zsűritagjaként bizonyíthat, közben színházban is próbál. 

“Az, hogy elhatároztuk, Németországba költözünk, családi döntés volt, Adél és Nátán nélkül nem mentem volna.”

Bence amúgy már jó ideje Kölnben, míg Adél idehaza él és dolgozik. A műsorvezető Németországban egy televíziós műsorkészítő cégnél dolgozik háttéremberként, és nemsokára a műsorfejlesztési osztályra megy. Emiatt januárban csak négy napot töltött Magyarországon, februárban is csak három hetet lesz itthon, márciusban pedig végig kint lesz, sőt másfél hónapig megint külföldön forgatja a Survivor show-t az RTL Klubbal. 

“Az elmúlt hetekben többnyire telefonon tartottuk a kapcsolatot. Még arról is készítettem egy kis videót, hogy éppen Nátánt fürdetem. Nem volt könnyű döntés, hogy elköltözünk, sőt részemről ez elég nagy áldozat, de hangsúlyozom, hogy pozitív áldozat, amit szívesen meghoztam a páromért, akit szeretek, akiben hiszek, és akinek jót akarok! Hiszek a közös jövőnkben, hiszem, hogy jó dolgok várnak ránk, és most az a feladatom, hogy támogassam Bencét ebben. Persze segít az is, hogy megtartjuk az itthoni lakásunkat, és ha adódik egy felkérés, egy munka, lesz hol laknunk. Most tudjuk ezt meglépni, Nátán még kicsi, nem szakítjuk ki óvodából, iskolából, ráadásul nagy előny, hogy megtanul még egy nyelvet. Persze eddig is két nyelven szóltunk hozzá, mivel Bence anyanyelvi szinten beszéli a németet. Ő így mondja neki, hogy megyünk fürdeni, játszunk egy jót, megyünk aludni, mert álmos vagy… Ebből amúgy én is tanulok.” 

 További részletek a BEST-ben, ahol kiderül, hogyan kezdenek új életet. 

Istenes Bence és CSobot Adél a különélésről: nem volt könnyű döntés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top