Fordulat Galambos Lajos perében: felesége, Galambos Boglárka ügyét az elejétől újra tárgyalják

nlc | 2020. Február 26.
Folytatódik Galambos Lajos bírósági tárgyalása, a perből pedig időközben kizárták Galambos Boglárka ügyvédjét, így az ő ügyét a legelejéről kell újra tárgyalni.

Február 25-én folytatódott Galambos Lajos pere, ahol a zenész egészségügyi okok miatt személyesen nem jelent meg, ezt a bíróság korábban engedélyezte neki. Ügyvédje, dr. Fröhlich Krisztián a Bors újságírójának így számolt be a jelenlegi helyzetről: 

„A legutolsó tárgyalás óta fordulat állt be, mivel a bíróság kizárta a másodrendű vádlott, Galambos Boglárka védőjét az eljárásból. Ennek eljárásjogi okai vannak: az ügyben eljáró védő, dr. Borza János korábban tanúkat képviselt az ügyben, és ebből a bíróság most vonta le a következtetést. Sajnálatos ebben az ügyben, hogy gyakorlatilag az összes eddigi eljárási cselekmény, amely Boglárka vonatkozásában volt, hatálytalanná vált, ezért az eljárást az ő ügyében újra, a nulláról kell elkezdeni.”

Galambos Boglárka 2018 óta nem jelent meg tárgyaláson, egészségügyi állapotára tekintettel ezt engedélyezte neki a bíróság. Lajcsi feleségét 35 millió forintos károkozással vádolják az áram-, víz-, illetve gázlopásos ügyben.

„A feleségemnek semmi más bűne nincs, csak az, hogy a feleségem, és vele kapcsolatban egy célja volt az ügyészségnek: mondjon rám valami terhelőt” – mondta akkor a zenész a lapnak, és hozzátette, hogy Boglárka ellen a vádirat megdöbbentő és elképesztő volt végighallgatni. 

Galambos Lajos a 20. jubileumi Story Ötcsillag Díjátadó Gálán 2019-ben (Fotó: smagpictures.com)

Exit mobile version