Gyász, a kiégés, a mellőzöttség – sztárok, akik visszatértek egy hosszú szünet után

nlc | 2020. Március 14.
Miért döntenek a hírességek a pihenő vagy a kényszerpihenő mellett? Milyen okok állnak az eltűnések hátterében, és hogyan térnek vissza Hollywood vagy éppen a magyar celebvilág egykori kedvencei?

Van, akinek egy rendőrségi ügy volt a vészcsengő, hogy ideje szünetet tartania, de akadt olyan híresség is, aki szeretett felesége elvesztése után döntött úgy, hogy két évtizedig kivonja magát a forgalomból, és csakis a gyerekeinek él.

Imádott feleségét gyászolta hosszú évtizedekig

Számos hír szólt arról az elmúlt napokban, hogy „reboot” készül a Drágám, a kölykök összementek! mozisikerből. Ami még ennél is nagyobbat szólt, az az, hogy az egykori főszereplő, Rick Moranis is visszatér a vászonra.

Moranis a 80-as és a 90-es évek nagy sztárja volt. Szinte minden vígjáték, amiben szerepelt, kasszasiker lett. Játszott az Űrgolyhókban, a Szellemirtókban, vagy a korábban említett Drágám, a kölykök összementekben, és annak folytatásában. Ám 1997-ben Moranis visszavonult, a döntésének szomorú oka volt: 1991-et írtunk, amikor jelmeztervező felesége, Ann Belsky elveszítette a harcot a rákkal szemben. Moranis két gyerekükkel maradt özvegy, és bár egy ideig próbálta megtalálni az egyensúlyt a munka és a gyereknevelés között, 1997-ben úgy döntött, hogy háttérbe szorítja karrierjét és csakis a gyerekeknek szenteli az életét. 2003-tól szinkronmunkákat vállalt, különböző animációs sorozatok szereplőinek kölcsönözte a hangját, mivel ez a munka jobban kiszámítható volt. Most azonban 23 év szünet után rábólintott a Disney ajánlatára és újra láthatjuk egy filmben.

Rick Moranis és Eugene Levy kanadai színész, humorista egy 2017-es politikai rendezvényen (Fotó: George Pimentel / Getty Images)

Zsarnok férfi kötötte meg a kezét

Korunk egyik nagy zenei visszatérője a magyar felmenőkkel is bíró Kesha, akinek anyai dédszülei Szentesről származtak. Az énekesnő első albuma 2010-ben, a második pedig 2012-ben jelent meg, ám ezután öt év csend következett. Legalábbis a zenei életében, mert a bírósági ügyéről részletesen beszámoltak a lapok. Kesha 2014 októberében indított pert a producere, Dr. Luke ellen, szexuális erőszak és bántalmazás miatt, valamint többször kijelentette a tárgyaláson, hogy a szerződése nem engedte, hogy új lemezt jelentessen meg. Hozzátette azt is, hogy az együttműködés során legtöbbször nem volt beleszólása a lemezeivel kapcsolatos döntésekbe. A férfi tagadta a vádakat, és bár tulajdonképpen egész Hollywood beállt Kesha mögé, a bíróság elutasította a keresetét. Keshának 2016-ban mégis sikerült új dalt és albumot megjelentetnie. Ennek dalait egy londoni klubkoncerten mutatta be, ahol többször elérzékenyült és elsírta magát.

„Sajnálom, hogy elérzékenyültem… Nem, valójában egyáltalán nem sajnálom! Hiszen ez az egész lemez erről szól – a sebezhetőségről. Ez vagyok én” – nyilatkozta Kesha, akinek ez lett a legőszintébb albuma, és hatalmasat énekelt, amikor élőben adta elő dalait.

Rendőrségi botrány hozta meg számára a fordulópontot

Jöjjön egy igazi bulvárhős, akinek apja Lionel Ritchie zenész, keresztapja pedig Michael Jackson. Nicole onnan lehet sokak számára ismerős, hogy a 2000-es évek elején The Simple Life címen valóságshow-ja futott a szintén pinkben shoppingoló örökösnővel, Paris Hiltonnal. A műsorban a lányokat beköltöztették egy vidéki családhoz, hogy a farmon dolgozzanak, és a kisvárosi életet éljék. Nicole és Paris nem lettek az emberek kedvencei, de amíg Paris megmaradt a bulvárok címlapján, addig Nicole élete sokat változott. Ennek egyik első állomása az volt, amikor ittas vezetés miatt letartóztatták, és négy napra börtönbe zárták, majd három évre eltiltották a vezetéstől. Nicole távol tartotta magát a celebélettől. Férjhez ment, két gyereknek adott életet és saját divatmárkát alapított. Bár olvasni lehetett az életéről, ő maga sokáig nem szerepelt a tévében. Egészen 2017-ig, amikor főszereplő lett a Great News című sitcomban. 

Nicole Richie a Great News című sorozatban (Fotó: Colleen Hayes / NBC)

Elege lett és új szerelmet talált

Úgy tűnhet, hogy a Jóbarátok sztárjának élete jobb nem is lehetett volna, ám ez nem igaz. De mi is történt valójában Matt LeBlanc-nal? A hamarosan visszatérő Jóbarátok 1994 és 2004 között futott. Ebben az időszakban valóban hatalmas sikereket értek el a benne szereplő színészek, és a fizetés miatt sem panaszkodhattak. Amikor a sorozatnak vége lett, LeBlanc karaktere saját spin-off show-t kapott, ez volt a két évadot megélt és nagyon gyengén teljesítő Joey. Ezt követően úgy döntött, hogy szünetet tart. Ám nemcsak a Joey bukása, hanem a magánéleti krízise is hozzájárult ahhoz, hogy elkerülje a stúdiókat. Még 2003-ban feleségül vette Melissa McKnightot, és a Jóbarátok fináléjával egy időben világra jött kislányuk, Marina, aki azonban súlyos agyi rendellenességgel született. A Joey forgatásán a pletykák szerint összejött kolléganőjével Andrea Andersszel, és azt mondják, a színész 2006-ban ezért vált el. LeBlanc 2011-ben tért vissza egy kevésbé ismert, ám annál sikeresebb és szórakoztató sorozatban, az Episodesban, amelyben lényegében önmagát, a szebb napokat megélt színészt alakította. Nem is akárhogyan, hiszen munkájáért Golden Globe-díjat nyert! Ám még ez sem volt elég a világnak, hogy ne Joey ugorjon be nekik, ha meglátják.

„Bizonyára eléggé Joey vagyok. Sok szerepet játszottam el Joey után, és mindegyikbe beletettem egy nagy szeletet a saját személyiségemből. Szóval, ha az ismerősöd arra gondol, hogy fel tudja fedezni Joey-t minden későbbi szerepemben, az igaz, mert Joey-nak a nagy része én vagyok, és mióta megszületett, azóta jön velem mindenhová…”nyilatkozta a Zoom.hu-nak.

Matt LeBlanc és Melissa McKnight a 2013-as FOX Golden Globe afterpartyn (Fotó: Tommaso Boddi / WireImage)

 Férjhez ment és boldog

2003-ban Sas Tamás megfilmesítette Salinger Richárd Apám beájulna című regényét. Ebben kapott szerepet, az akkor 21 éves Csősz Bogi, aki a szőke cicababát alakított Gáspár Kata oldalán.

Bogi aztán eltűnt egy jó időre, nemigen hallottunk róla egészen 2017-ig , amikor visszatért a Viasat3-on futó Feleségek luxuskivitelben sorozatban. Noha korábban is hallottunk már arról, hogy 2010-ben hozzáment Burak Talu török milliomos építési vállalkozóhoz, de igazán a VIASAT sorozatnak köszönhetően nyertünk betekintést az életébe. 

„Én megélem a nőiességemet a férjem mellett, biztonságban érzem magam. Burak rendszeresen elmondja, hogy ha nem csinálok semmit, neki az is jó, addig, ameddig boldog vagyok, mert ő akkor tud férfiként funkcionálni, ha én boldog vagyok magammal, és én ezzel egy biztos érzelmi hátteret adok neki… Olyan szintű szellemi és lelki kapocs van köztünk, hogy nincs szükségünk semmire, mert az mindennap táplál. Amit a férjem ad, az nekem a minden” – nyilatkozta az üzletasszony Csősz Bogi, aki több török produkcióban is feltűnt már, produkciós cégével magyar filmeket is támogat, valamint a szépségiparban is megvetette a lábát, és törököknek árul jó minőségű magyar termékeket.

Csősz Bogi a 2019-es Richard Demeter Fashion Show-n (Fotó: Kunos Attila)

Tíz év, 1 házasság, 1 gyerek

Létay Dóra alapszereplő volt a 2005-ben indult Jóban Rosszban sorozatban, és a 2009-es tömeges elbocsátáskor lépett ki. Utoljára az 1053. epizódban láthatták a nézők a Dr. Pongrácz Rékát, vagyis Létay Dórát, aki természetesen azóta is aktívan játszott színházakban. 2010-ben férjhez ment Józsa Imre színművészhez, akitől egy kislánya született. A színésznő 2014-ben vált el, a képernyőre a 2015-ös Aranyélettel, majd a Holnap tali!-val tért vissza, ám a legmeglepőbb az volt, amikor 2019-ben, tíz év után ismét a TV2 képernyőjén láttuk. A művésznő ugyanis szerepelt a Mintaapákban mint párterapeuta, és mint elmondta, kifejezetten örült a felkérésnek, mert a sorozat egyébként nagy kedvence a lányának is.

„Emmának nagyon tetszik a Mintaapák. Hétéves, és nem avatom be túlságosan a színészi életembe, de jó ízlése és humora van. Érzékeny, nyitott és értelmes gyermek, átlagon felüli zenei érzékkel” – nyilatkozta a visszatérésről.

Létay Dóra és párja, Éliás Gyula Jr. (Fotó: Schumy Csaba)

A nagy visszatérésekről jut eszünkbe…

Exit mobile version