Elrabolták, megerőszakolták: Duffy tíz évig hallgatott, most retteg a következményektől

A legtöbben talán a Mercy című 2008-as sláger miatt ismerik a walesi énekesnő nevét. Duffy Steve Bookerrel közös szerzeményét több zenei díjra is jelölték, és a közönségsikert jól mutatja, hogy öt héten át vezette a brit slágerlistákat a dal 2008 februárjától kezdve. Duffy zenei sikerei folytatódtak, majd 2011-ben filmszerepere is felkérték, a Patagónia azonban az utolsó nyilvános szereplései egyike volt, utána még részt vett egy-egy filmbemutatón, majd teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. 

Idén februárban állt újra nyilvánosság elé, amikor az Instragram-oldalán megírta: elkábították, elrabolták, fogva tartották, és megerőszakolták.

„Sokan vannak, akik nem értették, mi történt velem, voltak, akik aggódtak, találgattak, én viszont képtelen voltam elmondani az igazat” – írta februárban az azóta törölt nyilvános bejegyzésében Duffy, aki sokáig nem találta a szavakat és nem tudta, hogyan is fogalmazhatná meg szebben a vele történteket. A traumatikus élmény hatására elvonult a nyilvánosságtól és közel tíz éven át küzdött mély depresszióval, és várta, hogy „újra kisüssön a Nap”. Elvétve adott koncerteket, és voltak jobb pillanatai, de idén érezte először úgy, hogy újra él. Februári bejegyzése óta nem nyilatkozott az énekesnő, most viszont egy közel 19 ezer karakteres írást tett közzé a hivatalos oldalán, és a duffywords.com bejegyzésben úgy fogalmaz: azért írja le most mindezt, hogy reményt adjon másoknak azzal, ő hogyan tudott túljutni élete legsötétebb időszakán. 

A bejegyzésben elmondta, tisztában van vele, mi zajlik a világban, és miközben most közös érdek az összefogás, nem szabad megfeledkezni az egyénekről sem, és arról, hogy mindig van kiút a legrosszabb helyzetből is. Az ötoldalnyi írás címe The 5th House, vagyis Az ötödik ház, és idővel kiderült: miután Duffyt az otthonában tartotta fogva egy férfi négy héten át, az énekesnő többször váltott lakhelyet, mivel sosem érezte magát biztonságban, végül az ötödik házban megtalálta a békét, amit keresett. 

„A születésnapom volt, és egy étteremben bedrogoztak, majd négy héten át folyamatosan kábítottak, ezalatt elvittek külföldre. Nem emlékszem, hogy repülőre szálltam volna, csak arra, hogy egy kocsiban utazom. Betettek egy szállodai szobába és az elrablóm megerőszakolt. Emlékszem a fájdalomra, és arra, hogyan próbáltam magamnál maradni, miután ez megtörtént. Még egy napig voltam vele összezárva, de nem is nézett rám (…) El akartam futni előle a szomszéd városba, mialatt aludt, de nem volt pénzem és féltem, hogy rám hívja a rendőrséget, azok pedig eltűnt személyként levadásznak és visszavisznek hozzá. Nem tudom, honnan volt erőm túlélni azokat a napokat, éreztem a jelenlétét valaminek, ami segített életben maradni. Visszarepültem vele, annyira nyugodt és normális voltam, amennyire egy ilyen helyzetben lehet, és amint hazaértem, leültem és zombiként meredtem magam elé. Tudtam, hogy veszélyben van az életem, az elrablóm elmondta, hogy meg akar ölni. Ami kis erőm volt, összeszedtem, mert az ösztöneim azt súgták, menekülnöm, kell egy helyre, ahol majd élhetek és nem talál rám.”

Duffyt az elrablója a saját otthonában tartotta fogva hetekig, arra viszont nem emlékszik, megerőszakolta-e ezalatt az idő alatt, mert annyira kába volt. Azt nem tudja, miért hagyta őt kijózanodni a férfi, miután a tengerentúlra vitte, de azt gyanítja, ott már nem jutott a kábítószerhez. 

„Nem emlékszem, hogyan kerültem haza. Az emberek azt mondták, hogy sárga voltam és úgy néztem ki, mint egy egy halott. Bizonyára meg voltak rémülve, de nem avatkoztak bele a dolgomba, mert nem láttak még korábban hasonlót.”

Duffy nem mert szólni a rendőröknek, mert nem hitte, hogy meg tudják őt védeni, és nem akart bekerülni a hírekbe, félt, hogy ezzel az elrablóját felbőszítené. Hónapokkal később egy elismert brit pszichológusnak mesélt a történtekről először, aki átsegítette őt a traumán. Voltak olyan időszakok, hogy csak pizsamában járkált, majd miután levette,  elégette ezeket, alig evett, a haját sem fésülte, ezért összecsomósodva lógott, ezért levágta. Ahogy mondja, ez volt a gyász időszaka. 

„Azért osztom meg mindezt, mert egy bántalmazó világban élünk, és már nem szégyenlem magam valamiért, ami mélyen megsebzett. Hiszek benne, hogy ha szívből szólsz, akkor mások szívből válaszolnak neked.”

A közel tíz év alatt nem tudott befogadni senkit az életébe, gyakorlatilag egyedül csinálta végig az egészet. Később a rendőrségnek akkor mesélt a történtekről, amikor megpróbáltak betörni hozzá, és nem tudta, köze van-e mindennek az elrablásához, az ügyében azóta sem tudni, van-e bármilyen előrelépés.

„A magánéletem még most sem áll jól, nincs saját családom, aggasztott, hogy ha nyíltan beszélek a történtekről, akkor az hátráltatja a jövőbeli romantikus viszonyaimat. Ez egyáltalán nem az, amivel reklámozni akarom magamat a leendő nagy Ő-nek. Attól is tartottam, hogy visszatérjek a színpadra, és állandóan azt kérdezgessék, mi történt, hova tűntél, mi volt veled az elmúlt években? Nem akartam kitalálni meséket. (…) Féltem tőle, ha a történetemmel kiállok, az tönkreteszi az életemet, de azzal, hogy eltitkoltam, még többet ártottam.”

Duffy  beismerte, retteg a reakcióktól és attól, mindez milyen hatással lesz az életére. A vallomása nagy port kavart, rengetegen üzentek az énekesnőnek és megköszönték, amiért kiállt a nyilvánosság elé. Az Instagram-oldalán egyetlen fotó látható, ahhoz már több tízezren írtak üzenetet az énekesnőnek.

Ez Duffy legismertebb slágere, a Mercy, amelyet az énekesnő vallomása óta rengetegen osztottak meg, ezzel is kifejezve a támogatásukat: 

Sajnos nem Duffy az egyetlen ismert ember, aki erőszak áldozata: 

• Demi Moore a saját könyvében árulta el: 15 évesen megerőszakolták
• Lady Gaga így dolgozta fel, hogy megerőszakolták
• Teri Hatcher elmondta, hogy erőszakolta őt meg kiskorában a nagybátyja