Sztarenki Dórával nem csak a béranyaságról beszéltünk: „Sokan érintettek ebben a témában”

Hol vagy most? Hol vészeled át a karantént?

Ingázom a nevelőapukám lakása és a saját lakásom között. Próbálok a nagymamámnak meg neki besegíteni a vásárlásban, ha meg épp nem, akkor egyedül vagyok.

Milyen időszakban ért téged utol ez a helyzet?

Pont egy elég kemény időszakom volt, három hétig dolgoztam megállás és egyetlen szabadnap nélkül. Kezdtem már nagyon fáradni, de ettől még ez egy nagyon jó időszak volt. Főpróbahetem volt a Centrál Színházban, A nevem Mary Page Marlowe-t éppen csak bemutattuk. Mellette forgattam egy külföldi sorozatban, és nagyon sok előadásom volt. Nagyon nagy őrület volt. Az első szabadnapomon derült ki, hogy nagy gáz van, és bizonytalan ideig bezár a színház, a következő nap pedig arról jött a hír, hogy leáll a forgatás. Egyik pillanatról a másikra megszűnt az összes munkahelyem.

Nehéz volt megszoknod, hogy a hatalmas pörgésből egyik pillanatról a másikra átkerülj a semmittevésbe?

Az volt a furcsa, hogy jól kellett volna essen a szervezetemnek, hogy végre pihenhetek és nem csinálok semmit, de a helyzet súlyossága és az ismeretlenség érzése miatt egy percig nem tudtam igazán nyugodt lenni. Elkezdtem izgulni azon, hogy most mi lesz, mi ez az egész, ráadásul az elején még nem lehetett pontosan tudni, hogy ezt mennyire kell komolyan venni. Édesanyámék Olaszországban élnek, ahol már egy előrehaladottabb állapotban voltak, de ettől  március 11-én még nem lehetett eldönteni, hogy a média fújja-e fel az egészet, vagy valóban ekkora a baj. Egy olasz orvos kórházból írt nyílt levelét olvasván jöttem rá arra, hogy ez nem egy ilyen generált balhé, hanem valóban egy olyasmivel állunk szemben, amit nem ismerünk.

A színházi és filmes szakmában mekkora sokkot okozott, hogy egyszerre minden leállt?

Nagyon emberfüggő, hogy ki mennyire tartalékol és készül fel a nehezebb időszakokra. Én világéletemben mindig tettem félre pénzt, hogy ha bármi gond van, két-három hónapig tudjam fizetni a rezsit és tudjak ételt venni. Valahol ez persze egy kiváltság is, mert az ember abból gazdálkodik, amiből tud, és ma Magyarországon nem általános, hogy az emberek félre tudnak tenni. Az egy kiváltságos helyzet, ha az ember azt tudja mondani, hogy innentől kezdve minden hónapban félreteszek X ezer forintot. Aki nullára jön ki hó végén, az mit tegyen félre? A színházi és filmes világban azok sincsenek könnyű helyzetben, akik most csökkentett fizetést kapnak, mert ez nem biztos, hogy elég. De még ennél is rosszabb, ha valaki teljesen szabadúszó, így semmit se kap. Márpedig a művészvilágban rengetegen tartoznak ebbe a kategóriába. Sok olyan kollégám van, akikről pontosan tudom, hogy kábé még egy hónapig kibírják, de azt nem tudom, hogy mi lesz velük utána. Egy színházon belül is van műszak, háttérmunkások, egy öltöztető vagy egy díszletes pedig nem kap annyi pénzt, hogy abból félre tudjon tenni, és el kellett menniük azonnal valami mást dolgozni, már ha el tudtak. Ez egy nehéz helyzet, ami mindenkit arra sarkall, hogy átgondolja a dolgait. Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy egyik pillanatról a másikra kicsússzon a talaj a lábunk alól. Egyelőre április végéig terveztem az életem, utána pedig, ha lesz még munka az országban, akkor elmegyek akár a Tescóba is rakodni, vagy valahová segíteni, mert nem szeretem haszontalannak érezni magam. Közben van bennem egy olyan is, hogy én ki tudom húzni nyárig, szóval most még nem megyek dolgozni, mert nem akarom elvenni a munkát olyanok elől, akiknek nálam nagyobb szükségük van rá. Nagyon hiányzik az, hogy dolgozhassak.

A Mellékhatás című sorozatod most kerül az RTL Klub műsorára. Mikor forgattátok?

Nagyjából bő egy éve fejeztük be, és ősszel még volt némi pótforgatás.

A sorozatot nézve felmerült bennem az, hogyha ezt a sorozatot nem most mutatják be, akkor egy komoly társadalmi vitát nyithatott volna a béranyaság kérdéséről, ami idehaza illegálisnak számít. Nem félsz attól, hogy a Mellékhatás mondanivalója elveszik a koronavírus árnyékában?

Nem tudom. Az biztos, hogy az a sajtófigyelem, amit a téma korábban kaphatott volna, most nem áll rendelkezésre, közben meg nézettség szempontjából még jót is jelenthet ez a mostani helyzet, mert sokkal többen néznek otthon tévét, mint általában. Az is tök jó, ha az emberek erről otthon, egymás között beszélgetnek. Nem feltétlenül attól lesz valami fontos, hogy a médiában beszélnek róla, hanem akár attól is, hogy azok az emberek, akiket ez érint, mit gondolnak róla. Mindenkinek van olyan ismerőse, aki által találkozott már a sorozatban megjelenő problémákkal.

Sok kertévés sorozatban – A Tanár, 200 első randi, Ízig-vérig – szerepeltél már, de ezek jellemzően nem akartak többet a szórakoztatásnál. Nem csodálkoztál a Mellékhatás forgatókönyvét olvasva, hogy ez azért jóval ambiciózusabb a korábbiaknál?

Nem csodálkoztam, hanem borzasztóan örültem neki. Úgy éreztem, hogy ez az, végre, mert ezeknek iszonyatosan sok értelme van. Egy ilyen munka nagyon ritka, ezért nagyon meg kell becsülni. Csodás, hogy egy kereskedelmi csatornán egy ilyen társadalmi téma nagy publikum előtt mutatkozhat be. És nemcsak a béranyaságról van benne szó, hanem mondjuk arról is, hogy miért van az, ha valakinek nálunk hatalma van, akkor bármit megtehet. Vagy miért van az, hogy ha mondjuk Ózdról vagy egy másik szegényebb helyről érkezel, akkor esélyed sincs labdába rúgni, csak akkor, ha hajlandó vagy rázós dolgokba belemenni. Sokféle társadalmi kérdést feszeget ez a sorozat, amikről beszélni kell. A sorozat abból táplálkozik, ami most Magyarországon körülöttünk történik.

Ez szerinted annak köszönhető, hogy a Mellékhatás egy teljes mértékben hazai fejlesztésű sorozat?

Igen, és sok apróság van benne, ami nagyon magyar. Például az, ahogy a karakterem, Anna családját bemutatja, vagy az, hogy mivel foglalkozik a sorozatbéli testvérem és anyám… Vagy ahogy Nagy Zsolt építési vállalkozó karaktere, Ludmann Zsolt működik, aki egy tökéletes mintája annak, ahogy a mai magyar uralkodó osztály viselkedik.

Azt is üdítő volt látni, hogy a sztori egy része Ózdon játszódik, egy olyan közegben, amit a hazai sorozatok nem igazán szoktak bemutatni.

Nemcsak a nagyon fancy, nagyon szép helyszínek láthatók ebben a sorozatban. Mivel nemcsak szórakoztatni akar, meg meri mutatni a másik oldalát a városnak vagy az országnak.

Csak én érzem úgy, hogy a Terápia Zsófija óta rendszeresen megtalálnak téged az ilyen makacs, nagyszájú karakterekkel?

Biztos létezik olyan, hogyha az ember megcsinál egy szerepet, ami jól sikerül, és sok ember szereti, akkor könnyen azonosítják vele, ugyanakkor én nem látok sok hasonlóságot Zsófi és a Mellékhatás Annája között azt leszámítva, hogy ő is nagyszájú, kemény, belevaló csaj. Ebben persze belőlem is van valami, főképp olyan értelemben, hogy szeretem kimondani, amit gondolok. Ahogy idősebb leszek, egyre inkább elegem lesz abból, hogy saját magamat revideáljam, és a mondandómat finomítsam attól félve, hogy a másik ember hogyan fogja ezt értelmezni. Szerintem jobban megéri őszintének lenni. Az biztosan közös a karakterekben, hogy mindegyikük a saját igazáért küzd, és magam sem szeretem az igazságtalanságot. Ha igazságtalansággal találom szemben magam, nagyon dühös tudok lenni. Főképp amiatt, mert tehetetlen vagyok, és a tehetetlenség sokszor mérget szül.

Azt szereted, ha egy filmbéli karaktered sokban hasonlít rád, vagy azt, ha minél távolabb áll tőled?

Ha az ember szerepet játszik, akkor nem saját magát akarja alakítani. Az működik, hogy bizonyos szituációknál az ember párhuzamot von a saját életével és tapasztalataival, de inkább a hasonló érzeteket keresem. Én azt szeretem, ha van egy jól megírt karakter, és egy rendező, akivel jól át lehet beszélni, hogy ez a karakter honnan indult, mi az előtörténete és kitaláljuk az egész életútját egészen odáig, ahonnan elkezdünk forgatni. Fontos, hogy legyen hová visszanyúlni.

Jól tudom, hogy bár már nyolc éve vagy a pályán, időnként még mindig visszakapod, hogy nem vagy képzett színész?

Ilyet én biztosan nem mondtam. A szakma az első perctől kezdve befogadott, és soha senki semmilyen diszkriminatív helyzetbe nem hozott. Nekem telt hosszú évekbe, amíg el tudtam fogadni azt, hogy egyenrangú színész lehetek olyan emberekkel, akik Színművészeti Egyetemet végeztek, de már rég megbékéltem ezzel, és nincs kisebbségi komplexusom.

A Hármasban című kisfilmed, amiben Halász Judittal és Bálint Andrással szerepelsz együtt, mostanában elég nagyot megy a neten…

Ú, az már egy nagyon régi történet, körülbelül öt éve forgattuk. Nagyon sokáig a szekrényben pihent. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, nagyot nevettem ezen az egészen, mert imádom ezeket a picit cinikus, fekete humorú sztorikat. Örültem, amikor Lengyel Balázs megkeresett a szereppel annak ellenére, hogy egyáltalán nem tudtam elképzelni magam luxusprostiként. Nagyon vicces forgatás volt, szuper volt Jutkáék társaságában.

A Mellékhatásra visszatérve: szerinted ez a sorozat adott esetben folytatható, vagy egy kerek, lezárt egészet kapunk?

Nagyon bízom benne, hogy ez folytatható, de még semmi ilyesmiről nincs szó. Gondolom azután fognak foglalkozni ezzel, ha már lement a sorozat.

Mi volt a legjobb számodra ebben a forgatásban?

(Nagyot nevet) Például az, hogy hozzávághattam egy poharat valaki fejéhez. Neeem, viccelek. Borzasztóan izgultam, nehogy kárt tegyek a partneremben. Érdekes volt az is, amikor a panelház tetején forgattunk. Nem vagyok tériszonyos, és az első részben egy tízemeletes panel peremén kellett mászkálnom, így eleinte nem tartottam ettől, azt gondoltam, hogy nem lesz gond. Ez volt az első forgatási napom, egyáltalán nem paráztam. Megérkeztünk a helyszínre, felmentem a tízemeletes ház tetejére, ahol megmutatták, hogy hol van ez a padka, ami körülbelül harminc centi széles. Ezen kellene mászkálni. Odaálltam, kinéztem, és rögtön megéreztem, hogy milyen az, amikor húz a mélység. Ez nem egy hegy teteje, ahonnan lenézek a tájra és gyönyörködöm, hanem egy iszonyú magas épület széle. Úgy is féltem, hogy hozzá voltam kötve valakihez, aki ki volt kötve a kéményhez. Ettől még benne volt a pakliban, hogyha kibillenek, akkor úgy kapnak el, hogy nekicsapódom az oldalsó falnak. Nem volt ez veszélytelen. Kiültettek oda, lógattam a lábamat, próbáltam megszokni a mélységet, és fél órámba telt, hogy fel tudjak állni. Eleinte fogták a kezemet, aztán egy méterre álltak tőlem, és fokozatosan jutottam el oda, hogy teljesen egyedül csináljam. Végül sikerült, és elég nagy élmény volt.

Bepillanthatsz a kulisszák mögé: 

• Hű, de szexi képek készültek a Konyhafőnök-győztes Sztarenki Dóriról
• A testdublőr munkája testközelből