Nánási Pál és Ördög Nóra általában az utazásaikról vlogoltak, a koronavírus miatt azonban most otthon ragadtak. Illetve, néha azért kijárnak, méghozzá Balatonakarattyára, ahol – mint kiderült – hamarosan megnyit a kisboltjuk. Szeretik ezt a kis falut, és úgy gondolták, az ott élőknek is szükségük van egy ilyen helyre – erről készítettek videót.
Így néz ki a kisbolt:
Illetve, így fog kinézni, ha egyszer elkészül, hiszen a koronavírus jelentősen lelassította a munkálatokat. Az épület már áll, ezért a család úgy döntött, hogy amit meg tudnak csinálni, azt saját kezűleg elkészítik. Ilyen a festés, a parkettázás, a burkolás.
Ördög Nóra azt is elárulta, hogy mindig is szeretett volna egy ilyen kisboltot vezetni, és most végre adódott egy szuper lehetőség. Legalábbis, szerintük szuper, hiszen az is elhangzott a videóban, hogy sokan le akarták beszélni őket, ám akadt néhány olyan barátjuk is, akik támogatják az ötletet.
A felvétel közben több helyi lakos is elsétált az épület felé, és a műsorvezető azt szűrte le, hogy szükség van erre a boltra, hiszen az ott élő emberek ki vannak éhezve rá. ,,Nem tudjuk, hogy ezt miért csináljuk, azért csináljuk, mert a szívünket-lelkünket bele akarjuk adni, mint általában mindenbe, amit csinálunk, úgyhogy most lett egy kisboltunk” – mondta a tévés a videóban.
Olvass még a Nánási család kalandjairól az nlc.-n:
- Ördög Nóra gyerekei ennyire meglepődtek, amikor meglátták édesanyjukat a jelmezben – videó
- Ördög Nóra és Nánási Pál 10 évet visszaugrott az időben
- Ördög Nóra és Nánási Pál mesés helyre utaztak a gyerekekkel, amiért kritizálják őket