Alig néhány hónapja tart Radics Gigi és új párja, Áron kapcsolata, máris szülők lesznek. A szerelmes pár boldogan kürtölte világgá az örömhírt a Story magazin címlapján. A 23 éves énekesnő mindig is arra vágyott, hogy fiatalon legyen anyuka.
Radics Gigi Amerikában építette karrierjét és kapcsolatát, amikor szembesült azzal, hogy gyermeket vár. A kint töltött idő alatt elképesztően fáradékony volt.
„Előfordult, hogy egy rövid séta közben meg kellett kérnem Áront, hogy üljünk le valahova, különben menet közben elalszom. Mindenféle ételtől undorodtam, rá se bírtam nézni. Már-már magamba kellett erőltetnem minden enni- és innivalót. Ez már több mint gyanús volt számomra. Felmerült bennem, hogy talán a pocakomban növekszik a furcsa közérzetem okozója” – mesélte az énekesnő, aki a hazatérés előtt végzett el egy terhességi tesztet, ami pozitív lett. A szerelmesek azóta az első ultrahangon is túl vannak, majdnem elsírták magukat örömükben, amikor meghallották gyermekük szívdobogását.
Gigi az Áronnal való kapcsolatát sokáig titkolta. Szobrász szerelmét csak három hónapnyi ismerkedés után mutatta be családjának. A gólyahírrel nem vártak ilyen sokáig. Az énekesnő kicsit tartott tőle, hogy szülei hogyan reagálnak, de a leendő nagyszülők hatalmas örömmel fogadták a hírt
Radics Gigi várandóságáról bővebben a legfrissebb Story magazinban olvashatsz!
Még több cikk Radics Gigiről az nlc.hu-n:
- Radics Gigit párja mentorálja, ezt tanulja szerelmétől az énekesnő
- „Falra tudtam volna mászni az éhségtől” – drasztikusan éheztette magát Radics Gigi
- Radics Gigi rájött, hogyan lehet belőle sztár Amerikában