Napi szürreál: Janicsák Veca a “petting zoo”-ban, őzikék között táncikál és énekel

nlc | 2020. Május 18.
Janicsák Veca új videója közben elállt a szavunk.

A kormány az utóbbi napokban több korlátozást eltörölt, és sokat enyhített. Lassan újra elindul az élet, megnyitnak többek között az állatkertek is. Ezt használta ki Janicsák Veca, aki a Budakeszi Vadaspark állatsimogatójában adott egy 50 perces koncertet. A videót megnyitva elállt a szavunk, nem is nagyon tudunk mit mondani, beszéljen helyettünk a felvétel. 

Az énekesnő azzal kezdi a produkciót, hogy a vadaspark állatsimogatójában, vagyis a “petting zoo”-ban várja a nézőket, és egy komolyabb lélegzetvételű mixet adnak elő. A kommentelők már az első másodpercekben sem értették, hogy mi történik éppen. Sokan megkérdőjelezték, hogy nem zavarja-e az állatokat a hangzavar, erre Janicsák Veca menedzsere adott választ. 

,,A zene természetesen kihangosítás nélkül megy, semmilyen szinten nem zavarva az állatok nyugalmát és a természet békéjét”

– írja az énekesnő ügynöke.

Janicsák Veca (Fotó: Facebook)

Egyik kollégám emlékeztetett rá, hogy pár évvel ezelőtt sokat írtak egy francia kecskéről, ami önszántából járt crustpunk, és grindcore koncertekre, és nagyon is élvezte. Ahogy azt Veca menedzsere is írja, az állatok csupán az énekesnő hangját hallották, hiszen nem volt kihangosítás. 

Olvass még Janicsák Vecáról az nlc.-n:

Exit mobile version