Komoly válságban Szabados Ági és Peleskey Bence kapcsolata

nlc | 2020. Június 19.
A Best magazin információi szerint Szabados Ági és Peleskey Bence kapcsolata komoly válságban van.

Szabados Ági és Peleskey Bence a közelmúltban szétköltöztek, de nem engedték el egymás kezét – a Best magazin információi szerint. Ugyanis kiderült, hogy a vírushelyzet – ahogyan sok kapcsolatot -, Szabados Ágiékat is komoly próbatétel elé állította. Az egész napos összezártság kikezdte
a szerelmüket.  Állítólag hiába próbáltak túljutni a nehézségeken, egyelőre nem tudtak megoldást találni. Bence végül elköltözött, és szinte naponta beszélnek, és mindketten azt szeretnék, ha kibékülnének, de időre van szükségük.

Mélypontos Peleskey Bence és Szabados Ági kapcsolata Fotó: Szabados Ági/Instagram

Tavaly január 4-én találkoztak először, és azóta éjjel-nappal együtt voltak. Bence három nap múlva már a híradósnál lakott. Néhány nappal később pedig már kulcsot is kapott tőle a születésnapjára.
„Úgy voltunk vele, hogy felnőttek vagyunk, el tudjuk dönteni, együtt akarunk-e élni. Azóta is úgy érzem, karácsonyra kaptuk egymást ajándékba. Egyszerre voltunk óvatosak és bátrak” – nyilatkozta korábban Szabados Ági.

Még több részlet a Best magazin legfrissebb számában:

Szabados Ági kapcsolata válságban

Olvass még többet Szabados Ágiról:

(Nyitó kép: Szabados Ági/Instagram)

Exit mobile version