Sztárok

Szabados Ági: „A vége már nagyon kemény volt, úgy érzem, túltoltam az utolsó három hónapot”

Lelkesítő hallgatni Szabados Ágit, akinek a tavalyi éve kiemelkedősen jól sikerült, és jelenleg arra törekszik, hogy az idei egy picivel megint jobb legyen.

Ha minden éved egy kicsivel jobb az előzőnél, az már siker Szabados Ági szerint. A híradós jelenleg elégedett a munkájával és boldog párkapcsolatban él, amelyről először tavaly tavasszal beszélt. 

„Nagyon jó volt, nagyon sok izgalmas dolog történt ’19-ben, de a vége már nagyon kemény volt. Tudjátok, van az a szint, amikor nemet kell mondani, na ez nekem nem sikerült. Úgy érzem, túltoltam az utolsó három hónapot. (…) Nyilván a szabadidő, a magánélet rovására ment.”

Ezért is fogadta meg idénre Ági, hogy magával is türelmesebb lesz és nem kell folyton rohannia, ehhez az erős megfelelési kényszerét kell legyőznie. 

Szabados Ági a Reggeliben mesélt Papp Gergőnek és Lakatos Márknak (Fotó: RTL Klub)

„Ha elmennék pszichológushoz, biztosan hosszasan tudná elemezni, miért vagyok ilyen maximalista.”

A híradós nem szokott a magánéletéről sokat mesélni, most az RTL Klub Reggelijében elmondta, hogy nemrég ünnepelték Peleskey Bencével az első évfordulójukat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top