Szűcs Judith fityiszt mutat az időnek – ma is csodás formában van a díva

Sz.A. | 2020. Június 23.
Az énekesnőn nem fog az idő, pedig már több mint 30 éve van a pályán. De hogyan is indult Szűcs Judith karrierje?

Emlékszem, kislányként Szűcs Judith nagy kedvencem volt. Sokat nézegettem a bakelit lemezei borítóját, csodáltam, milyen szép az énekesnő, és mivel a szüleim is nagyon kedvelték, néhány dalát már ötévesen kívülről fújtam. Ünnepelt sztár volt ő akkor, a nyolcvanas években, pedig akár teljesen más pályára is kerülhetett volna, ha a tanulmányait figyelembe vesszük.

Az 1953-ban született Szűcs Judith ugyan már kislányként elég muzikális volt – zenei általánosba járt és tanult zongorázni is, ám középiskolában fodrásznak tanult. Az énekléssel ekkor sem hagyott fel – a Fodrász Egyesület kórusában dalolt, majd testvérével Szűcs Antal Gáborral megalapították a Szivárvány együttest. Később énekelt a Beatricében is, indult az 1972-es Táncdalfesztiválon, de az igazi nagy sikert a Táncolj még! című dal és az azonos című album hozta el neki 1977-ben.

Pályája csúcsán a 70-es 80-as évekban volt, tehetségére külföldön is felfigyeltek: fellépett a Szovjetunióban, az NDK-ban és Csehszlovákiában is. Nyugatra azonban nem tudott betörni, ami egyáltalán nem az énekesnőn, hanem a politika helyzeten múlt.

Biztos sokan elgondolkodtatok már azon, vajon mikor és miért került egyszer csak egy h betű az énekessnő keresztnevének végére. Nos, ez is a külföldi fellépésekkel függ össze. 1979-ben a K-Tel svájci lemezkiadó kérte erre az énekesnőt, melynek később üdvöskéje lett, és Szűcs Judith második saját albumának a címe is művészneve lett: Judith.

És bár a 80-as évek elmúltával már nem voltak olyan zajos sikerei, mint korábban, Szűcs Judith a mai napig is aktív, eddig összesen 20 albuma jelent meg, és a rendszerváltás után több alkalommal hívták fellépni Nyugat-Európába és az Egyesült Államokba is. Adott koncertet Amerikában és a Nagy-Britanniában élő magyarok is meghívták az énekesnőt. 2003 karácsonyán pedig a Koszovóban állomásozó magyar békefenntartóknak adott koncertet a pristinai táborban.

2017-ben jött ki 45 év száguldás című válogatáslemeze, rajta két új dallal. A jubileumi nagykoncertet az Erkel Színházban rendezték meg, Judith pedig tündökölt, ahogy mindig.

Ami a magánéletet illeti, az évek során egy lánya született, Fülöp Csaba zeneszerzőtől, akivel tíz évig voltak házasok. Fülöp Tímea ma már 35 éves, és örökölte édesanyja szépségét.

Tavaly nyáron aztán felröppent a hír, hogy tíz év boldog párkapcsolat után Szűcs Judith újra kimondja a boldogító igent, de végül lett üzletember párjával úgy döntöttek, elhalasztják az esküvőt, mert mindketten roppant elfoglaltak. A kapcsolatukon azonban ez nem változtatott semmit, most is épp olyan boldogan él Judith 8 évvel fiatalabb kedvesével, és büszkén viseli a gyűrűt, amivel a férfi eljegyezte.

Szűcs_Judit

Szűcs Judith már pályakezdőként is gyönyörű volt. (Fotó: Wikipedia, Novák Mária)

Szűcs_Judith

Egy 1976-os kép a "Diszkókirálynőről"(Fotó: Fortepan)

Szűcs Judith

Ladinek Judit, a Muzsika TV Kívánságkosár című műsorának műsorvezetője beszélget az énekesnővel. (Fotó: smagpictures)

Szűcs Judith

Szűcs Judith egy 2016-os interjúfotózáson (Kép: smagpictures.com)

Szűcs Judith

A Fonogram - Magyar Zenei Díj 2017-es Gálaestjén így tündökölt Szűcs Judith (Fotó: smagpictures)

Olvass még az egykori Táncdalfesztiválok sztárjairól:

Exit mobile version