7 kilót fogyott Tóth Vera a karantén alatt, megmutatta, hogyan néz ki most

nlc | 2020. Június 24.
Nagyon motiváló, ahogyan Tóth Vera lelkesedve beszél arról: 7 kilót fogyott a karantén alatt. Azt is elmondja, hogyan.

Tóth Vera látványos fogyása és életmódváltása évekkel ezelőtt kezdődött, az énekesnő története azóta sok embert motivál. A gyomorszűkítő műtét óta az énekesnő rendszeresen edz, és annak ellenére, hogy közel 50 kilót adott le, nem áll le, az új szokásokat már megszerette, a testmozgás már az élete része

“Néha el sem hiszem, hogy a két csaj ugyanaz, 2012 és 2019. Most sokkal jobban érzem magam”– írta tavaly az énekesnő, aki rendszeresen megemlékezik arról a március végi napról, amikor betolták a műtőbe.

Tóth Vera 2012-ben és Tóth Vera 2019-ben a fogyása után három évvel (Fotó: Facebook)

Fényéveknek tűnik már a régi Tóth Vera, annyira megszoktuk az új megjelenését, ő azonban minden nap tesz azért, hogy ez így is maradjon. Bár az önkéntes karantén idején sokan felszedtek magukra jó néhány kilót, az énekesnő velük ellentétben nem csak hogy megtartotta a súlyát, de további fölös kilóktól is megszabadult. 

“A nő, aki életem egyik meghatározó alakja! A távolság és a szerelmem mennyei főztjei ellenére a karantén alatt online edzésekkel és rengeteg motívációval még 7 kilót lefaragott rólam. Annyira hálás vagyok neked, @regina.hogyatrainer ! Folytatjuk új kihívásokkal, új edzéstervekkel és módszerekkel!”

Tóth Vera megmutatta, hogyan néz ki most, az újabb 7 kilós fogyás után: 

Az énekesnő mesélte nemrégiben, hogy van egy tükör az ágyukkal szemben, és segítet neki ráébredni: ő már megbarátkozott a tükörképével és sokszor merít erőt a látványból, mert az átváltozás aa bizonyíték, mennyire erős ember. 

Tóth Vera a fogyása óta sokkal magabiztosabb (Fotó: Facebook)

Más sztárok inspiráló fogyása: 

Exit mobile version