Ennio Morricone, a legendás olasz zeneszerző, aki több alkalommal is járt Magyarországon, családja bejelentése szerint hétfőn hunyt el. A kétszeres Oscar-díjas művész az olasz La Repubblica napilap beszámolója alapján az éjszaka Róma egyik kórházában veszítette életét, egy szerencsétlen esés következtében: a combcsontja sérült meg. Már az is kiderült, hogy Morricone temetését szűk körben tartják.
Morricone és a vadnyugati klasszikusok
Minden idők leghíresebb filmzeneszerzője 91 éves volt: 1928. november 10-én született Rómában zenészcsaládba. A filmzene egyik legismertebb, egyben legnagyobb hatású alakjának édesapja trombitás volt, és maga Ennio Morricone is trombitán kezdett tanulni. Ugyanakkor a kis tehetség, már 6 évesen saját zeneműveket komponált. Később többek között a római Santa Cecilia konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait. Minden életrajz kiemeli, hogy a későbbi kétszeres Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző első komolyabb felkérése 1964-ben Sergio Leone világhírű olasz rendezőtől, a spagettiwestern úttörő sztárjától érkezett. Morricone akkor az Egy maréknyi dollárért című western néhány betétdalának hangszerelését készítette el.
Morricone már első zeneszerzői munkáival felhívta magára a figyelmet, kiemelkedő tehetségét többek között szokatlan hangszerelési megoldásaival bizonyította, például harmonikát, harangot vagy épp elektromos gitárt is bevetett a filmzenékben. Nem csoda, hogy gyors egymásutánban kapta a filmes megbízásokat, bár mindenekelőtt a western műfajával forrt össze a neve. Elfogultság nélkül állíthatjuk, világszerte legismertebb művei mind Sergio Leone további spagettiwesternjeihez kötődnek, mint például a Jó, a Rossz és a Csúf vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat című klasszikusok. Ugyanakkor hosszú és termékeny pályafutása során Morricone számos más műfajban is maradandót alkotott. Az elmúlt hét évtizedben több mint 500 művet komponált a mozi és a televízió számára a horrortól a romantikusabb hangvételű filmekig.
Morricone legismertebb filmzenéi a teljesség igénye nélkül:
- Egy maréknyi dollárért
- A Jó, a Rossz és a Csúf
- Volt egyszer egy Vadnyugat
- A profi
- Nevem: Senki
- Volt egyszer egy Amerika
- Polip
- A misszió
- Aki legyőzte Al Caponét
- Salo avagy Sodoma 120 napja
- Sorstalanság
- Maléna
- Aljas nyolcas
- Cinema Paradiso
Morricone a filmiparban dolgozók elmondása alapján messzemenőkig megbízható, precíz, magabiztos munkatárs volt, aki bevallása szerint már előre megírta a filmek zenéit, korábban megkomponált motívumok alapján. Ugyanakkor szintén Morricone kiemelkedő tehetségét és sokoldalúságát mutatja, hogy nem csupán a zongora előtt és a keverőszobában, hanem a karmesteri pulpituson is otthon érezte magát. A világ számos országában állt karmesterként színpadra, és dirigált zenekarokat. Miközben egészen most bekövetkezett haláláig aktívan alkotott, karvezetőként is járta a világot, és saját műveit élőben vezényelve turnézott.
Morricone Magyarországra is többször ellátogatott. Először 2017 adott katartikus életmű koncertet a budapesti közönségnek. Ekkor a Magyar Érdemrend középkeresztjével ki is tüntették az olasz mestert, miután kiemelkedően sokat tett a magyar zeneművészet népszerűsítéséért. (Világ körüli turnéin számos alkalommal dolgozott együtt magyar zenekarokkal és kórusokkal, köztük a Győri Filharmonikus Zenekarral vagy épp a Kodály Kórussal). Bár azt tervezte, hogy végleg visszavonul, 2019 januárjában Budapesten, a Papp László Sportarénában a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar kíséretében lépett fel.
Morricone magánélete viharoktól mentes volt: élete végéig Olaszországban élt, feleségét pedig bárhol járt, mindenhová magával vitte. Fiát, Andreát, aki szintén zeneszerző lett, féltette a saját hivatásától, tartva attól, hogy a fiú sosem fog kilépni apja árnyékából.
Ilyen volt, amikor Ennio Morricone eljött Budapestre:
- Ennio Morricone Budapesten lép fel
- 10 csodálatos filmzenével köszöntjük a 87 éves Ennio Morriconét
- Ennio Morricone ajándékot küldött a pestújhelyi árváknak