Makranczi Zalán: Nálunk természetes, hogy fele-fele arányban osztozunk az otthoni munkán

A beszélgetésünkkor alig pár nap van hátra a második évad premierjéig, aminek most az a tétje, hogy a közönség elfogadja-e a Mintaapák új szereplőit. Izgulsz?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Azonban volt egy pont, amikor úgy döntöttem, hogy ennek terhét nem vagyok hajlandó magammal cipelni, inkább azzal foglalkozom, hogy csináljam rendesen a dolgomat. Arra úgysem tudok hatni, hogy milyen lesz a megítélése, csak annyiban, hogy maximális erőbedobással dolgozom. Olyan szempontból kicsit könnyebb helyzetben vagyok a többiekhez képest, hogy a karakterem pont egy olyan fordulóponthoz ért, ahol elkezdett változni. Csajozós, agglegény figura volt, aki most kitalálta, hogy mégiscsak lerakja a voksát egy nő mellett. Nekem innen kellett felvennem a fonalat, és ez egy elég erős váltás, így a nézők is érzik, hogy itt amúgy is valami más jönne, a színészváltástól függetlenül.

Szabó Simon nemrég mesélte el az nlc-nek, hogy annak idején őt is felkérték még a Mintaapák első évadára, és azért mondott nemet, mert több időt szeretett volna a gyerekeivel tölteni. Családapaként te ezt hogy tudod megoldani?

A négy apát játszó színésznek nagyon szigorú időbeosztása van. Heti öt-hat napot forgatunk, de az nagyon jó, hogy ebben van egy-két nap, amikor nagyon sokat, a többi napon viszont kevesebbet. Ha sokat, akkor hajnaltól késő estig az adott ember forgat, a többiek pedig csak két-három inzertre beugranak. Így azért könnyebb szervezni az életet. Arra is volt ígéret, hogy szeptembertől ez majd egy még jobban beállt rendszer szerint fog működni, mert addigra utolérjük magunkat, ugyanis most még az első évadból a Covid miatt elmaradt részeket is pótolni kellett.

A Drága örökösöknek és a 200 első randinak köszönhetően már rutinos vagy a napi sorozatokban. A Mintaapák mennyire más, mint a másik kettő volt?

Az előző sorozatokban megtanultam egy olyan munkametódust, hogy hogyan lehet egy napi sorozatban létezni, és elboldogulni ezzel a rengeteg szöveggel. Az agynak egy teljesen más területét kell dolgoztatni ahhoz képest, mint amikor mondjuk egy színházi szerepre készülök. Itt a rövidtávú memória csúcsra járatására van szükség, amit az elmúlt két évben majdhogynem tökélyre fejlesztettem, legalábbis az én határaim csúcsára eljutottam. Például a Mintaapákban az elmúlt két és fél napban majdnem ötven jelenetet vettünk fel, amiben szerepeltem, és nekem kellett viszonylag sokat beszélni.

Ezek a szövegek azonnal törlődnek a memóriádból, miután elmondtad őket?

Mivel ez egy napi sorozat, és nem kronológiában egymás után vesszük fel a jeleneteket, ezért nem csinálhatom azt, hogy fogom magam, és kidobom egyből a fejemből a már felhasznált sorokat, mert fontos lehet ahhoz, hogy összekössem a fejemben a jelenetet egy később forgatott, rögtön utána következő jelenettel. Vannak a szövegben logikai vonalak, amiket jó, ha az ember észben tart. Azt vettem észre, hogy olyan 20-30 rész után kezdenek el törlődni a fejemből a szövegek.

Nagyon más ez, mint mondjuk egy színdarab esetében?

Beszéltük az elején a producerekkel, hogy itt a főszereplők nagyjából konstansak. Nem nagyon változnak, illetve csak nagyon-nagyon lassan. Itt nem kell egy olyan lelki ívben gondolkodni, mint egy színdarab esetében. Egy színdarab vagy egy film esetében van eleje, közepe meg vége egy történetnek, egy napi sorozat meg nem ilyen.

Megelőzte családi kupaktanács a döntést, hogy elvállald-e a Mintaapákat, vagy teljesen egyedül döntöttél?

Családos emberként nem hozok hirtelen önálló döntést. Mégis csak a többiek élete is múlik azon, hogy én hogyan dolgozom, és mennyire tudom kivenni a részem az otthoni napi rutinból. Amikor nem dolgozom, olyankor fel van osztva közöttünk a feleségemmel 50-50 százalékban, hogy hogyan oldjuk meg a napi életet. Rosszul fejeztem ki magam: nem fel van osztva, hanem természetes, hogy fele-fele arányban osztozunk az otthoni munkán. Amikor mondták, hogy lenne ez a lehetőség a Mintaapákban, kértem is gyorsan egy egynapos gondolkodási időt. Miután a legkisebb gyerekünk éppen most már beszokott a bölcsibe, ezért eggyel könnyebb volt a helyzet. Végül leültünk, és arra jutottunk, hogy ez egy olyan munka, amit nem lehet kihagyni, és majd mindenki ott segít, ahol tud.

A feleségeddel, Szinetár Dórával mindketten elég elfoglaltak vagytok. Nem rémálomszerű az egyeztetés köztetek, hogy ki mikor vállalhat el egy munkát?

A csodálatos technika segítségével minden megoldható. Mindkettőnknek ugyanolyan telefonja van, és ugyanazt a naptárprogramot használjuk. Amint az egyikünk beír valamit, azt látja a másik is. Mindenkinek külön jele van. Ha kinyitom a naptárat, a teljes családot látom, hogy ki mit csinál egy adott napon, és ennek tükrében tudok dönteni arról, hogy el tudok-e vállalni egy munkát vagy sem, vagy épp aznap este nekem kell altatni Benjit, ezért nem jó.

És ha két munkátok ütközik, mi szokott történni?

A kommunikáció csodákra képes, pláne, ha kompromisszumkész emberek között történik. A kulturált vitatkozást választjuk ilyenkor, és meglátjuk, melyikünk érvei a döntőbbek.

Általában ki jön ki győztesen egy ilyen vitából?

Nincs olyan, hogy általában. A pillanatnyi helyzetet próbáljuk elemezni, és ezt próbáljuk a nagy egészbe beilleszteni. Megvizsgáljuk kicsiben meg nagyban is.

Úgy tudom fontos számodra, hogy a munkáiddal ne csak szórakoztasd, hanem valamit adj is a nézőknek. A Mintaapákban ezt hol találtad meg?

Egy szórakoztató alkotás is mondhat valami fontosat a világról. Régóta vesszőparipám az apa szerepe egy családon belül. Ez a Mintaapákban központi kérdés. Hosszú ideje foglalkoztat, hogy egy családon belül milyen arányok vannak, ezek az arányok merre és mikor tolódnak el, milyen külső hatások miatt tudnak eltolódni… hiszen erről szól az élet. Ezekről kicsit finomabban, kicsit szórakoztatóbban, de mind szól ez a sorozat. Szerintem fontos, hogy itt egy olyan produkció, ami olyan emberekről szól, akik meg akarják oldani a családjuk problémáit és jobbá akarják tenni az életüket.

Ha egy színész olyan szerepet vállal, amit előtte más játszott, általában nem szokta megnézni azt, aki előtte alakította a figurát, nehogy hatással legyen a játékára. Te megnézted, hogy előtted Klem Viktor hogyan alakította a karaktert?

Nem sok részt néztem meg, de kettőt-hármat igen. Érdekelt, honnan indult ez a figura, és hová jutott el, ezért belenéztem a sorozat legelejébe, meg a végébe. Kaptam persze egy nagyon részletes, 22 oldalas karakterleírást is, de mégiscsak hasznosabbnak éreztem, ha egy kicsit bele is nézek. De félretéve a viccet, az egyes részek rendezőitől is nagyon sok segítséget kaptam, ők segítettek át ezen az időszakon. Az ő instrukcióik alapján tudom azt mondani, hogy most már megszületett bennem is Bartha Szabolcs figurája.

Két hónapja forgatsz. Mikor érezted először, hogy sikerült igazán elkapnod a figurát?

Olyan egy hónapnak kellett eltelnie. Szerencsére nem az lesz, hogy majd az első hónapban látható részekben rosszabb leszek, mert kronológiailag abszolút keverten vettünk fel mindent, így már az első hetekben is rögzítettünk jeleneteket jóval későbbi részekből is. Ezek így eloszlanak. Nem lesznek tömbösítve Makranczi Zalán rosszabbul sikerült jelenetei. (nevet) Így nem lesz olyan feltűnő. Pont azért voltak ott a rendezők, hogy ne lógjon ki annyira a lóláb.

Kovács Patrícia arról beszélt nekünk nem is olyan rég, hogy elképesztő kamerarutint szerzett a Mintaapák által. Ezt te is érzed?

Ezt már talán a korábbi sorozataimnak köszönhetően megszereztem. A kamerarutin nagyon fontos, mert nagyon jó úgy játszani, hogy nem rettegek. Ahogy egy nagyon kedves kollégám mondta annak idején: „Ez színjáték, és nem színgörcs”.

Volt idő, amikor rettegtél?

Hogyne. Nagyon sokáig. 27-28 éves koromig mindig volt bennem egy permanens drukk, mielőtt színpadra álltam. Rettegésnek talán nem nevezném. Ez szépen lassan a helyére került, és mostanra érdeklődéssel vegyes kíváncsiság lett belőle.

És mikor történt meg az áttörés?

Ez egy konkrét esethez köthető, amiben megéreztem, hogy ebben mekkora szabadság rejlik, és milyen jó, ha az embernek játékkedve van, és kíváncsi a partnerre. Kecskeméten csináltuk az Állatok birodalma című színdarabot. Megkértük a darab rendezőjét és az akkori színházigazgatót, Bodolay Gézát kedves barátommal, Király Attilával, hogy vegyen már elő egy olyan darabot, amiben van közös jelenetünk, mert ugyan rengeteget játszottunk ugyanazokban az előadásokban, de szinte sosem közös jelenetekben. Elkezdődött a második felvonás, ő bejött a színpadra, én csatlakoztam hozzá, aztán 25 percen keresztül ki se jöttünk. Ketten voltunk a színpadon, és akkor éreztem először azt, hogy oda se kell fordulnom, mert hallom a hangján, hogy mit játszik és mire készül, és ez milyen jó, mert akkor én tudom, hogy mit fogok rá reagálni. Megéreztem az egymásnak való labdapasszolgatás szépségét, és arra jutottam, hogy amikor dolgozom, én ezt szeretném érezni.

Általában színésznőktől szokták kérdezni, hogy mit tesznek azért, hogy szépek maradjanak. Tőled inkább úgy kérdezem meg, hogy teszel valamit azért, hogy negyven felett is formában maradj?

Fontos, hogy tegyek, egy idő után pedig egyre fontosabb. Eljön az életkor, amikor az ember rájön, hogy amit a jóisten adott az elkezdett kicsit megereszkedni, már nem úgy néz ki, különösen nem a kamerák előtt, és akkor el kell kezdeni dolgozni rajta. Most per pillanat a Mintaapák forgatása idején nem érek rá edzeni, mert reggel ötre jön értem az autó, és este nyolc-kilencre haza is érek. Ezek után nem fogok nekiállni súlyzót emelgetni. Amúgy, ha van időm nagyon szeretek úszni vagy túrázni, és ezeket nem hagynám ki.

Jól tudom, hogy a karantén alatt sem unatkoztál?

A karantén nálunk gyerekneveléssel és távoktatással telt. Ennyire egyszerű. Megéltük a távoktatás pozitív és negatív oldalát is. Sok gyerek van, ők lehetővé tették, hogy minden végletbe belekóstoljunk.

Tanárfüggő volt, hogy pozitív vagy negatív volt az élmény?

Abszolút. Gondolom így vagy úgy, de minden szülő megkapta azt a mondatot otthon, hogy „De hát te az apám/anyám vagy, és nem a tanárom”. Ott kezdődik, hogy a tanárok ezt tanulták, lássuk be, hogy ez egy szakma. Én nem ismerem a módszereket, nem tudom, hogy az egyes tanárok hogyan tanítanak. Én ebbe csak úgy belecsöppentem, és közben azt láttam, hogy a gyerek nem érti, hogy én mit magyarázok. Nagyon tehetetlennek éreztem ilyenkor magam.

A sikerélmények azért elviselhetővé tették a kudarcokat?

Egyrészt igen, meg vannak olyan tantárgyak, amik könnyebben mentek. Amikor matematikát kellett tanítanom, akkor a hajam is kihullott, viszont sokkal egyszerűbb volt a dolgom, amikor magyar nyelvtant, irodalmat vagy történelmet kellett tanítanom, mert ezek közelebb állnak hozzám. Ezeket több oldalról is el tudom magyarázni.

Ha visszatér ősszel a távoktatás, hogy fog ez beleférni a jelenlegi életedbe?

A hídon majd akkor megyünk át, ha odaértünk a folyóhoz. Most nem tudok arra gondolni, hogy vissza kelljen állnunk a távoktatásra. Persze ha muszáj lesz, meg fogjuk oldani, ez nem kérdés. Most ez a munka van előttem, erre próbálok koncentrálni.

Jól vettem észre, hogy a feleségeddel, Dórával azon dolgoznátok sok nyilvános megjelenésekben, hogy a kisfiatok, Benjámin kapcsán érzékenyítsétek az embereket, hogy legyenek elfogadóbbak és együttérzőbbek a Down-szindrómásokkal szemben?

Nincsen ilyen típusú küldetésünk, hogy a Down-szindrómával együtt élőket fogadják együttérzőbben. Inkább azt szeretnénk, hogy minden másságot fogadjanak nyitottan és empátiával, mert az emberek Magyarországon nem szeretik elfogadni a másságot. Magyarországon azt szeretik, ha mindenki ugyanolyan, mint én, de azért legyen más. De csak egy kicsit, mert ha nagyon más lesz, akkor utálni fogom. Ez egy teljes anomália. Azt vettem észre a magyar embereken – magamat is beleértve – , hogy azt szeretnénk, hogy maradjon minden ugyanúgy, csak legyen sokkal jobb, és nem vagyunk hajlandók belátni az ebben rejlő ellentmondást. Nemrég egy kedves barátom küldött egy cikket, ami Nick Caveről szólt. És ő mondta ki azt, amivel maximálisan egyet tudok érteni, hogy: az a baj a világgal, hogy kevés benne az irgalom. Ízlelgessük egy kicsit ezt a gyönyörű szót: IRGALOM. Ha már itt élünk a Kárpát-medencében egy zsebkendőnyi területen annyian, ahányan egy nagy amerikai vállalatban dolgoznak világszerte, akkor már ne egymás vérét szívjuk, hanem inkább arra törekedjünk, hogy legyen itt jó nekünk. Mindannyiunknak. Technikailag adva van minden. Már csak egy kis irgalom szükségeltetik egymás iránt.

Benjámint hogyan fogadták a bölcsiben, és ő hogy fogadta a többi gyereket?

Teljesen jól. Mondjuk nem lepődtem meg, mert szociálisan Benji nagyon érzékeny. A rossz része az volt, hogy megszerette, nagyon örült, hogy ott lehet a babákkal, és akkor jött a Covid. Nagyon nehéz volt elmagyarázni, hogy most miért nem megyünk újra a babákhoz. Amikor megint járni kezdtünk, Benji megint nagyon örült nekik. Kiveszi a részét a programokból, tök jó fejek a többiek, együtt játszanak, szórakoznak, és ezen a héten már ott is aludt délután.

Szeptembertől már ovi jön?

Nem, még bölcsi, mert csak szeptemberben lesz hároméves.

Még több Mintaapák az nlc-n:

• Polyák Lilla boldogabb, mint valaha
• A Mintaapák színésze, Mészáros Béla szerelmes
• Újabb szereplőcsere a Mintaapákban