Eltelt 20 év! Ennyit változott az egykori Szépségkirálynő, Kapócs Zsóka

nlc | 2020. Szeptember 05.
22 éve annak, hogy első komolyabb szépségversenyén indult Kapócs Zsóka, aki ma már egy teljesen új területen ér el szép sikereket.
Som-Balogh Edina és kislánya

1998-at írtunk, amikor Kapócs Zsóka bejutott a Miss Universe döntőjébe. Bár akkor nem sikerült diadalmaskodnia, nem adta fel a harcot. Két évvel később a Queen Of The World elnevezésű szépségverseny magyarországi döntőjét nyerte meg, majd 2001-ben a Miss World Hungary megmérettetésen indult, és az ő fejére került a korona, így ő képviselhette hazánkat a Miss World választáson. A szépségversenyek megnyitották számára a kapukat a televíziós műsorokhoz, így több csatornán, és rádióműsorban is találkozhattak vele a rajongói. Idővel színpadi színésznő lett belőle, számos darabban szerepelt, és kiadott lemezt is.

2018-ban adott életet kisfiának, akinek a Borisz nevet adta, és innentől a családjára, a kisfiára fókuszált. “…a legmélyebb anyai érzések szépen fokozatosan törnek elő. Mostanában időnként már azon tűnődöm, lehet-e még fokozni ezt a szeretetet, amit érzek”- mondta a Story magazinnak, amikor kisfia egyéves lett.

Kapócs Zsóka 2001-ben és 2020-ban. Lássuk be, nem sokat változott. (fotó: SMAG; Kapócs Zsóka/Facebook)

Kapócs Zsóka nem tartozik azon hírességek közé, akik állandóan posztolnak az életükről. Csak ritkán enged bepillantást a magánéletbe a közösségi oldalakon, és nem vállal el szerepléseket tévéműsorokba. Alig pár napja írtuk meg, hogy az egykori szépségkirálynő mostanában lakberendezéssel foglalkozik, és egyre nagyobb sikereket ér el ezen a területen is. Ahogyan ő fogalmazott egy posztjában: “Szerelmese lett a lakberendezésnek.”

Kapócs Zsóka 19 évesen indult el első, komolyabb szépségversenyén, és 22 esztendősen lett az ország legszebb hölgye. Ő azonban nem akarta, hogy beskatulyázzák ebbe a szerepbe, és mindig valami újra törekszik. Egyszerűen látszik, hogy a 41 éves híresség tökéletes boldog és elégedett az életével, és jól érzi magát a bőrében. Miért is ne érezné?!

Szépségkirálynők élete:

Exit mobile version