George Clooney és felesége megmentett egy színházat

Vad Rózsa | 2020. Október 09.
George és Amal Clooney egy színház megmentésében segítenek, miután azt bezárták a COVID-19 járvány miatt.

A színész és felesége pénzt adományozott a Sonning Theatre-nek. A vacsoraszínház, melynek a házaspár rendszeres vendége, berkshire-i, 12 millió fontos kastélyuk közelében található.

A színház a járványhelyzet miatt kényszerült bezárni,

de hála a segítségnek, október végén újra megnyithat. A néhai Tim és Eileen Richards 1977-ben talált rá az elhagyatott épületre, melyben 1982-ben nyitottak színházat. A The Mill (A Malom) nevű vacsoraszínházat most lányuk, Sally Hughes művészeti vezető irányítja, aki már korábban, 2018-ban is kapott Clooney-éktól segítséget, felújításra.

A színház szóvivője facebook nyilatkozatában elmondta, hogy a soningi malom október 30-án újranyitja színházát, és meghirdetik 2021-es programjukat is. “Július óta, amikor a színház 38. születésnapját ünnepelte, a The Mill csak a szomszédos éttermet üzemeltethette csökkentett vendégszámmal, de hála az adományoknak, a Mill Angel támogatóinak, valamint

a hollywoodi sztár, George Clooney és felesége, Amal Clooney adományainak

a színház fennmaradása biztosítottnak tűnik.”

A Clooney házaspár rendszeres vendége a színháznak és az étteremnek, ezért is szerették volna, hogy megmeneküljön.

Forrás: Daily Mail

Ha még többet is olvasnál színházról:

Színpad helyett a konyhájában fetreng „részegen” Rezes Judit

Tasnádi Bence és Fila Balázs összecsap a JASZ színpadán

100 éve született Walter Matthau, aki minden létező porcikájával játszott

Exit mobile version