Mint arról beszámoltunk, Sárközi Ákos második elődöntős napjának első feladata során az igen különleges alapanyagnak számító, tollas pézsma récével kellett dolgozni A Konyhafőnök VIP versenyzőinek. Amikor leereszkedtek a fellógatott alapanyagok, Nagy Alexandrát már az ájulás kerülgette. A Barátok közt színésznője – aki már az első versenynapon összeesett, amikor elvágta az ujját – nehezen tudta túltenni magát a véres nyakú madarak látványán.
„Ahogy jött le ez a véres nyakú állat, csak azt éreztem: jó, már remeg a kezem és a lábam, és nem biztos, hogy hozzá fogok nyúlni, mert lehet, hogy már előtte elájulok” – nyilatkozta utólag Nagy Alexandra, aki annyira rosszul lett, hogy ráhajolt az előkészítő pultra, nehogy elájuljon.
Rácz Jenő egy székkel segített neki, hogy le tudjon ülni egy picit, erőt gyűjteni.
„Azt lehetetlennek éreztem, hogy kimenjek, álljak, várjak egy kicsit, hogy melyik kerül az én kezembe, és azzal visszasétáljak, mert nekem ezzel az ájulással tényleg problémáim vannak, és nem hiszem, hogy ment volna. (…) Attól féltem, hogy nem tudom megcsinálni, hogy eljutottam idáig és most fel kell adnom az egészet” – vallotta be utólag a színésznő-műsorvezető, akinek a jércéjét végül versenytársa, Horváth Sisa Anna vitte neki oda az előkészítő pultra.
Nagy Alexandra idővel megbirkózott a feladattal, és sikerrel párosította a jércét különböző tökökkel.
Olvass még A Konyhafőnök VIP versenyzőiről az nlc-n!
- Hódi Pamela zokogott, és saját magát ekézte
- Rezes Judit: „Rettegtem attól, mit fognak szólni a séfek”
- Hujber Ferenc megmagyarázta a kiborulását