Los Angeles-i barátok keresik Zimány Linda számára az igazit

nlc | 2020. December 10.
Ahogy lehet, Zimány Linda Amerikába utazik, ott több esélye van párt találni.

Zimány Linda gyönyörű nő, ezért is csodálkoznak a kommentelői, hogy nincs komoly kapcsolata. Kedves Ferenc óta nem mutatott be senkit a médiában, és nem is célzott rá, hogy lenne valakije. A modell hamarosan szakvizsgát tesz, és már alig várja, hogy újra utazhasson. Első útja Amerikába vezet majd, hiszen több barátja is él kint, akik elmondása szerint mindig próbálkoznak helyrehozni a szerelmi életét – szúrta ki a Bors Zimány Linda élő videójában. 

„Szóval LA-i barátokkal mókolok ezért most, hahaha. Mindig találnak nekem valami jelöltet az ismerősökön belül, csak hát ez két emberen múlik, meg most egy Covidon is. Szóval, ha vége a Covidnak, nekik fogok most esélyt adni szerintem, megér egy próbát. Nehezen ismerkedem idegenekkel, kell valami kiindulási bizalmi pont, ezért mindig ismerősökön keresztül próbálkozom itthon is – árulta el követői kérdésére az ügyvédbojtár. – Keresem ezerrel a valódi belső értékeket és a kitartóan udvarolni tudó lovagokat. (…) Szeretnék egy kapcsolatot, ahol megoldjuk a problémákat és nem odébb állunk egy Instalike-kal mások felé.” 

Linda már csak a nagy Ő-t keresi, kalandokhoz már nincs kedve.

Zimány Linda már családot szeretne (Fotó: Smagpix)

Magyar, ismert nők, külföldi pasival:

Exit mobile version