Letartóztatásban marad Szilágyi István fia

nlc | 2021. Január 14.
Rács mögött marad a meggyilkolt színész, Szilágyi István fia.

Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte a férfi letartóztatásának meghosszabbítását két hónappal, és az indítványnak a bíróság helyt adott. A Budai Központi Kerületi Bíróság emiatt március 15-éig meghosszabbította az emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés végleges.

Mint írták, „alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés hiányában a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne”. Kitértek arra is, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, és más ügyben is folyik ellene büntetőeljárás, valamint az igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény alapján a gyanúsított életvitelében bűnismétlésre hajlamosító körülmények is felmerültek.

Szilágyi István fia 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit azután is bántalmazott, hogy a földre került. Az idős színész belehalt sérüléseibe.

Bizonyítottság esetén „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” bűntette is megállapítható, és akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

(MTI)

(Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)

Kapcsolódó cikkek:

Exit mobile version