Détár Enikő örül az eredménynek: „Öt kilótól sikerült megszabadulnom”

Görgényi Gabriella | 2021. Február 09.
Régi tervét valósította meg Détár Enikő, aki végre elégedett azzal, amit a tükörben lát.

Amióta szerepelt a Dancing with the Stars című műsorban, teljesen átalakította a szokásait. Détár Enikő életmódot váltott és a mozgás is napi szinten jelen van az életében.

A Dancing with the Stars párjai (Fotó: tv2)

 

A színésznő tavaly ősszel szeretett volna jó pár kilótól megszabadulni, aztán jött a táncműsor, most pedig Enikő alakja olyan, mint régen. „A tánc nekem olyan sok mindent adott, hogy azt nem is tudom megfogalmazni. A legjobban annak örülök, hogy lement rólam jó pár kiló felesleg. Miután véget ért a Dancing with the Stars, nem hagytam abba a mozgást, online elkezdtem táncedzéseket venni. A lányom régóta táncol, az ő mesterének, Bathó Gabinak az óráit csinálom végig hetente többször is. Öt kilótól sikerült megszabadulnom, mert folyamatosan mozgok. A karantén idején rengeteget főztem, most is éppen Péterrel bevásárlásból jövünk és már csinálom is az ebédet. Szeretünk változatosan étkezni és egészségesen. Nem sanyargatom magam, megeszem a lasagnét is, csak mindent mértékkel fogyasztok.”

Enikő munkájában is sok minden változott az utóbbi időben. „Online fellépéseink vannak a Dívákkal, valamint leforgattam egy videoklipet is, ami régi vágyam volt. Fiatalon azt is terveztem, hogy saját lemezt adok ki, még az is lehet, hogy ez az álmom is teljesül egyszer. Most dolgozom egy magán üzleti vállalkozáson is, remélem, nemsokára erről is többet mesélhetek.”

Détár Enikő a párjával, Kiss Péterrel forgatta le a karantén idején a kisfilmjét, aminek a héten lesz a bemutatója. Íme az előzetes!

Sztárok, akik nekünk meséltek: 

Exit mobile version