Megyeri Csilla eddig a karrierépítést tartotta prioritásnak a gyerekvállalás helyett, most azonban – amikor ő már babázna – fordult a kocka: a párja, az Ázsia Expresszben megismert Zsolti már nem akar gyereket, a 33 éves influenszer ezért ultimátumot adott neki – mindez a Life TV kedden adásba kerülő Bréking! című műsorában derült ki.
„A szakítás okai” volt az egyik beszélgetési téma a műsorban, s ennek kapcsán a műsorvezető Berki Krisztián felvetette egyik vendégének, Megyeri Csillának azt az esetet, ha esetleg ellenezné a párja a gyerekvállalást.
„Ha Zsolti nem akarna gyereket?” – kérdezett rá a smink nélküli arcát bátran vállaló influenszernél. Mire Megyeri Csilla bevallotta: „Most pont ez a helyzet. Az a bizonyos hetedik év, amit most taposunk, és eddig a Zsolti szeretett volna. Folyamatosan presszionált, hogy babát akar, ad még nekem egy-két évet, aztán haladjon a dolog, lépjünk szintet. Én voltam az, aki mondta: jól van, majd megbeszéljük, most kicsit a karrierépítésre vágyom. És most fordult a kocka: most Zsolti azt tudatosította bennem, hogy nem akar gyereket. Mondom, mi történt?! És most tényleg Zsolti az, aki azt mondja: »Most ne! Először legyen saját kertes ház, mert albérletben lakunk, és ne albérletbe szülessen a gyerek.« Eddig mindegy volt neki, hogy albérletbe születik vagy nem” – mesélte Megyeri Csilla.
„Te annyiszor mondtál már neki nemet, hogy én már meg sem kérdezném” – jegyezte meg Berki, hogy mit tenne Zsolti helyében. Sőt azt is hozzátette, hogy ő valószínűleg már otthagyta volna Megyeri Csillát a párja helyében.
Az influenszer azt is elárulta, hogy mi változott meg benne azóta, hogy így reagált Zsolti, és frusztrálta-e párja kijelentése. „Abszolút meglepett. Nyilván zavar” – mondta el Megyeri Csilla, hozzátéve: ultimátumod adott Zsoltinak. „Adtam neki egy bizonyos időintervallumot: oké, nem szeretnél babát, akkor, ha a másikat (a saját családi házat – szerk.) szeretnéd, azt szeretném, hogy ha eddig és eddig teljesítenénk együtt”.
Ezek is a Bréking!-ben történtek:
- Nudistastrandon meztelenkedett Csősz Bogi
- Gallusz Niki: „Egy rapper kukackáját láttam véletlenül” – pikáns titok derült ki a színésznőről
- „Aranyos vagy, Miki, csak ostoba” – Baukó Éva a kamerába mondta véleményét a kajakos Dudás Mikiről