„Egy komédiában elővenni egy fogyatékkal élőt azért meredek vállalás” – Anger Zsolt A Tanár rendezéséről

Te szorgalmaztad, hogy rendezhess néhány epizódot A Tanárból, vagy csak jött egy felkérés az RTL Klub részéről?

Az első évadot Kovács Dániel Richárd rendezte, azóta viszont minden évadot több rendező készít. Tíz epizód megrendezése majdnem akkora munka, mintha valaki öt nagyjátékfilmet forgatna le. Ráadásul a rendezés nemcsak a forgatásból áll, fel kell készülni, és az utómunkálatokat is végig kell vinni. Kovács Dani főrendezővel – ő állítja össze a sorozat úgynevezett bibliáját, ő felel azért, hogy a sok rendező munkája egységes legyen – régóta ismerjük egymást, beszéltem neki arról, hogy vannak rendezői ambícióim, és színészként is mindig érdekelt a körülöttem folyó munka, az, hogy mi hogyan készül. A fotózás az egyik szenvedélyem, úgyhogy mindig kíváncsi szemmel nézem, mi zajlik egy forgatáson. Dani kért fel az évadra, amit vele, Herz Péterrel és Dömötör Tamással együtt csináltunk meg.

Hogyan osztottátok le, hogy ki melyik epizódot rendezze?

Amikor elkészülnek a forgatókönyvek, minden rendező elolvassa őket, majd összegyűlünk és megbeszéljük, hogy kinek mik a meglátásai, és ki melyik témát választaná. Aztán elkezdünk alkudozni. Nehéz választani, én is találtam 4-5 olyan epizódot is, amit szívesen elkészítettem volna. Az általam rendezett részeknek részben a témája tetszett, részben pedig azok a színészvezetési kihívások, amikkel együtt jártak. A harmadik epizód például egy fogyatékkal élő fiúról szól, és arról, hogy ő hogyan tud beilleszkedni, és ez milyen hatással van az iskolára és az ugyanabba az iskolába járó testvérére. Kovács Dani mondta, hogy ezt szívesen nekem adná, mert nagy tapasztalatom van a színészvezetésben. Egy komédiasorozatban elővenni egy fogyatékkal élő karaktert azért meredek vállalás. Meg kell találni a humorát, és azt úgy kordában tartani, hogy az ne legyen se sértő, se közönséges és ne lépjünk át határokat. A fogyatékkal élőkkel kapcsolatban nagyon ritkán találkozunk humorral. Márpedig ez nyilvánvalóan az ő életüknek is része. És meg lehet ezt jól is csinálni, amire az Életrevalók a bizonyíték. Kettős hozzáállással viszonyulunk hozzájuk: nem akarjuk látni őket, nem akarunk tudomást venni róluk, ugyanakkor mégis állandó reflektorfényben vannak, mert ha valahol megjelennek vagy bekerülnek egy közösségbe, óhatatlanul a figyelem középpontjába kerülnek. Egy villamosra se tudnak úgy felszállni, hogy ne övezné őket kitüntetett figyelem. Nehéz lehet ezzel együtt élni, egész másképp tapasztalják meg ők a világot. Elég hamar kiderült, hogy Jéger Zsombort szeretnénk erre a szerepre, és én őt egy nagyon jó színésznek tartom.

Az általad rendezett másik epizód pedig egy bajba kerülő influenszer lányról szól…

Gál Réka nagyon ígéretes tehetség, felvidéki magyar lány, és úgy gondoltam, ez egy izgalmas szerep lehet számára. Nagyon sok lányt – 70-80-at – megnéztünk rá, közülük választottuk ki Rékát. Egy ilyen dramedy sorozat leginkább sztereotípiákkal operál, ezért szerettem volna, hogy ez az influenszer csaj egyedi legyen. Rékának olyan a kisugárzása, hogy bármilyen pimaszságot tesz, nem lehet őt utálni, és ez nagyon jól jött ehhez a szerephez.

Az általad rendezett részekben színészként nem sokat vagy látható.

Az is szempont volt, hogy ne olyan epizódot válasszak, amiben én vagyok a főszereplő. Így is kellett egy-egy jelenetben magamat rendeznem, ami azért tudathasadásos állapot, de ettől még élveztem. Szerencsére a stáb minden tagja tudja a dolgát: nemcsak szakmunkások, hanem igazi alkotók, így rájuk mertem bízni magam, nem voltam magamra hagyva.

Megváltozott a dinamikád a színészkollégáiddal, miután beálltál a sorozatba rendezni őket?

Azok a színészek, akikkel A Tanárban játszottam, nagyrészt olyanok, akikkel már korábban is dolgoztam együtt. Nagy Ervint például onnan ismerem jobban, hogy rendeztem őt színpadon az Esőemberben, de Trokán Nórával és Elek Ferivel is dolgoztam már, Claudiával pedig együtt jártunk a Színművészetire. Mi úgy fogjuk fel, hogy együtt alkotunk, és tulajdonképpen mindegy, hogy rendezem őket, vagy ott állok mellettük színészként. A jó alkotómunkának olyannak kell lennie, mint egy teniszmeccsnek. A kölcsönös inspiráció nagyon fontos. Az nem a mi világunk, hogy egoista gőggel állunk hozzá, hogy „nehogy már te mondd meg, hogy én hogyan játsszak”.

Nagyon más irányítani a diákokat játszó fiatalokat, mint A Tanár rutinos sztárjait?

Akik régóta szerepelnek a sorozatban, már évek óta élik a szerepet, és kívül-belül ismerik a karaktert. Egy idő után a színészek önműködőek lesznek a saját karakterükben. Azt nyilván el kell mondani nekik, hogy most gyere be az ajtón, itt pedig jó lenne, ha felborítanád az asztalt, de ennél több nem kell. A diákokat játszó srácokkal már más a helyzet. Javarészt tapasztalatlanok, és ha dolgoztak is már valamikor színészként, akkor 99 százalékban színpadon. A színpadi szereplés és a kamera előtti szereplés ég és föld. Nemcsak rendezőként, hanem színészpartnerként is sokat segítünk nekik Ervinnel, Nórával és a többiekkel. Rendezőként sokat kell velük foglalkozni, vissza kell őket fogni. Azt gondolják ugyanis, hogy játszaniuk kell, miközben a kulcs az, hogy nem kell mutatni semmit, hiszen a kamera tekintete nem áll meg a bőröd felszínénél, belelát a fejedbe. Ott egy gondolat adott esetben izgalmasabb, mint egy mondat vagy egy gesztus. Persze előfordul, hogy a szerep nagyobb intenzitást kíván, és olyasmit kell megmutatni – mondjuk egy dühkitörést – , ami számukra ismeretlen a való életben. Ezekre néha fel kell őket pumpálni. Rájuk több időt és energiát kell szánni, de szerencsére komoly casting előzi meg az évadokat, így sok emberből tudjuk kiválasztani a legtehetségesebbeket.

Olvasnál még sztárinterjúkat az nlc-n?

• John Oliver: “A járvány után ne térjünk vissza a normálhoz”
• Liptai Claudia: “Szigorú vagyok a gyerekeimmel, de Ádám még szigorúbb”
• Mészáros András: “Vagy egy hónapon át édesapám gardróbjában éltem, aztán lassan beindultak a dolgok”