John Oliver: „A járvány után ne térjünk vissza a normálhoz”

Exkluzív interjúnk a világ jelenleg talán legnépszerűbb showmanjével.

Andersen Dávid

2021. Február 07.

Hazánkban is rendkívül népszerű az HBO szatirikus hírműsora, az immár 8. évadát kezdő Last Week Tonight with John Oliver. A brit születésű, de ma már amerikai komikus nevét viselő műsor már a 2014-es indulását követő évben elérte, ami csak keveseknek sikerül: olyan megkerülhetetlen popkulturális jelenséggé vált, amely már közvetlenül is képes hatást gyakorolni a politikára, törvényhozásra, de akár nagy cégek működésére is.

A John Oliver-hatásnak nevezett jelenségre jó példa a műsor 2015 júniusában vetített egyik adása, amelyben a műsorvezető az amerikai óvadékrendszer visszásságait fejtette ki, felhívva a figyelmet, hogy az óvadék intézménye a tehetősebbeknek kedvez, szemben a szegény és jellemzően alacsony kockázatú bűnelkövetőkkel (például azokat, akiket könnyűdrog birtoklása miatt csuktak le). Pár héttel a műsort követően Bill de Blasio, New York polgármestere be is jelentette, hogy felülvizsgálják az amerikai nagyváros óvadékkal kapcsolatos gyakorlatát.

Ugyanannak az évnek az első hónapjában pedig Washington állam egyik helyi szenátora, Cyrus Habib nyújtott be egy javaslatot, amelynek célja az volt, hogy a helyi választópolgárok online videókban véleményezzék az állam új törvényjavaslatait. Ezzel kapcsolatban Habib méltatta Oliver munkásságát, kiemelve, hogy a műsorvezető olyan száraz, vagy egyenesen unalmas témákkal kapcsolatban is képes fenntartani a nézők érdeklődését, mint például a netsemlegesség elve, de említhetnénk a büntetőjogi reformokat, az óraátállítás kérdését, az amerikai rendőrséget átszövő rendszerszintű rasszizmust vagy olyan, Európából nézve tényleg teljesen ismeretlen témákat, mint a lakókocsi-parkok üzemeltetőinek tisztességtelen gyakorlata a lakókkal szemben.

Idén lesz 15. éve, hogy John Oliver áttette székhelyét Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba, ahol – Ricky Gervais ajánlására – csatlakozott a The Daily Show with Jon Stewart című szatirikus hírműsor stábjához. Már itt is szép sikereket ért el, 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben is elnyerte a legjobb tévés írónak járó Emmy-díjakat. 2013-ban pedig két hónapra átvehette a műsorvezetői feladatokat is, amíg a címszereplő Jon Stewart filmes projektjével volt elfoglalva. A visszajelzések pedig annyira pozitívnak bizonyultak, hogy sokan már azt találgatták, mikor veheti át a brit a Daily Show műsorvezetői posztját. Ez azonban végül nem következett be, ugyanis három hónappal azután, hogy beugrott Stewart helyére, az HBO bejelentette, hogy leszerződtették a komikust, saját műsorában pedig teljes szerkesztői hatalmat kapott, így szó szerint azt mondhat és csinálhat, amit akar. A műsor rendszeres nézői így meg sem lepődnek, amikor Oliver időnként páros lábbal beleáll az HBO anyacégébe, az AT&T távközlési óriásba – nemes egyszerűséggel business daddynek nevezve a gigacéget – amelynek már többször csinált konkrét negatív reklámot, változatos módokon gyalázva az AT&T telefon-, és internetszolgáltatását. Próbáljuk meg elképzelni ugyanezt Magyarországon – nem egyszerű, ugye?

A recept azonban sikeresnek bizonyult, olyannyira, hogy a Last Week Tonight with John Oliver 2016 óta minden évben elhozta a legjobb beszélgetős műsornak járó Emmy-díjat, a legjobb írásért járó elismeréssel együtt. A rajongók pedig megnyugodhatnak, az HBO 2020. szeptember 14-én 3 évre meghosszabbította a showman szerződését, így 2023-ig biztosan jelentkezik majd a műsor, amelynek idén február 14-én indul a nyolcadik évada az HBO GO-n. Ebből az apropóból egy virtuális kerekasztal keretében nyílt lehetőségünk beszélgetni John Oliverrel, amelynek átirata az alábbiakban olvasható.

A 2020-as év finoman szólva is kemény volt, mit vár 2021-től?

Ki tudja, épp ez a nehéz ebben. Ha tavaly év elején kérdezte volna ugyanezt, nem tudtam volna érdemben válaszolni. Épp emiatt nem szívesen bocsátkoznék spekulációba, lássuk meg! Az biztos, hogy egyértelműek az előttünk álló feladatok, kihívások. Először is ugye, itt van a világjárvány, és az ahhoz kapcsolódó rendszerszintű dolgok. A legfontosabb, szerintem, hogy lábaljunk ki a járványból, aztán viszont ne térjünk vissza a „normálhoz”, mert az finoman szólva sem volt ideális.

Folytassuk az elkerülhetetlen „Trump-kérdéssel”. Most, hogy már nem Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, milyen kihívások várnak önre és az írói csapatára, amikor az amerikai politikával foglalkoznak?

Nem annyira kihívás, mint inkább lehetőség, ami előttünk áll. Trump árnyéka annyi mindent elhomályosított, mivel számára csak az volt a fontos, hogy saját magát állítsa megannyi téma középpontjába. Ez pedig gyakran teljesen elterelte a figyelmet a lényegi dolgokról, amelyekkel érdemes lett volna foglalkozni. Ez viszont nagyon nehéz, amikor egy két lábon járó bontógolyó (wrecking ball – a szerk.) az elnök. A csapatommal már nagyon várjuk, hogy a lényeges témákkal foglalkozhassunk és ne azzal, hogy Trump egyébként elszívja az oxigént mindenki elől. Nagyon várom, hogy végre nélküle csinálhassunk műsorokat.

Mit gondol, négy év Trump-elnökség mennyire változtatta meg az önéhez hasonló szatirikus műsorok hangvételét? Vissza lehet térni a korábbi dolgokhoz, vagy annyira megváltozott ennyi idő alatt a világ, hogy ez már így fog maradni?

Nem is tudom. A szatirikus műsorokról nem beszélnék általánosságban, de az biztos, hogy az elmúlt években sokszor nagyon megterhelővé vált, hogy teljes elkeseredésből kellett komédiáznunk, ezért igazán nem is tudom felmérni, hogy ez mennyire változtatta meg a hangunkat. Nem tagadom, biztos, hogy volt ránk ilyen hatása, de olyan mennyiségben ömlöttek ránk a súlyos dolgok, hogy időnként azt kívántam, bárcsak lehetne adagolni ezeket a helyzeteket, ahelyett, hogy az élet ránk kényszerítené őket. Például, gondoljunk arra, amikor a mexikói határon elválasztották egymástól a családokat. Minél tovább foglalkozik valaki ezzel a témával, minél mélyebbre megy benne, annál inkább csak egy választása marad, hogy felháborodjon. Már persze, ha valaki nem totális szociopata. De az sem jó, ha túl gyakran kell merítenünk a harag kútjából. Persze, nincsenek kétségeim, a Biden-kormány alatt is lesz majd bőven olyasmi, amin felháborodhatunk, viszont megnyugtató a tudat, hogy nem Trump lesz mindennek a mozgatórugója a háttérben.

John Oliver: „a járvány után ne térjünk vissza a normálhoz”

Trump árnyéka annyi mindent elhomályosított, mivel számára csak az volt a fontos, hogy saját magát állítsa megannyi téma középpontjába (Fotó: HBO GO)

Mi alapján választják ki, hogy milyen témákat dolgoznak fel mélyebben?

Több dolgot is figyelembe veszünk, igaz, ez épp tavaly változott meg valamennyire a járványhelyzet, vagy épp a Black Lives Matter-tüntetések során. A lényeg, hogy mindig próbálunk bővebb kontextust nyújtani a történetekhez. Az az általános hozzáállásunk, hogy a kevésbé népszerű témáknak is nekiesünk, hogy megmutathassuk a nézőknek, mi az, amire egy héttel vagy hónappal korábban még a legtöbben egyáltalán nem gondoltak. Egy sor kérdést is felteszünk magunknak a mindenkori témákkal kapcsolatban. Például azt, hogy mit tudunk megmutatni belőle, amit az emberek még nem láttak ezerszer, hogy ne ugyanazt ismételgessük, mint mindenki más. Néha ez az egész témakört jelenti, néha pedig kiemelünk ezt-azt, ami lehetővé teszi, hogy tágítsuk a nézőink ismereteit. Arra törekszünk, hogy egy-egy dolgot új szemszögből is megvilágítsunk a számukra. Ilyen volt például a rendőrség működésével kapcsolatos anyagunk, amelyben a fehér felsőbbrendűség problémáját mutattuk be a rendőrség történelmén keresztül. Fontos, hogy az anyagaink informatívak legyenek, hiszen érdemi párbeszédre nincs esély, ha a beszélgető feleknek fogalma sincs az adott témáról.

Ez sajnos általános probléma, amely nem csak az Egyesült Államokra jellemző. Amikor még Nagy-Britanniában a történelemórákon ültem, ott állandóan ugyanazt mondták. Második világháború? Kemény volt, de helytálltunk. Ipari forradalom? Kemény volt, de helytálltunk. Ez aztán egyáltalán nem segít, hogy megértsük a minket körülvevő világot. Az USA történelmét feldolgozó anyagunkban is azt próbáltuk bemutatni, hogy mennyire kiszúrnak mindenkivel, aki az iskolában azt hitte, hogy történelmet tanul. Hasonló volt a helyzet például a 2018-as mexikói választási anyagunk esetén is. Egy héttel a szavazás előtt az amerikaiak nagy részének halvány fogalma sem volt, hogy mi folyik a déli szomszédjuknál, kész őrület volt. Egy rendkívül jelentős dolog közeledett és az átlag amerikainak eszébe sem jutott Mexikó. Elég volt körbekérdezni a stábtagok között, hogy ki mennyit tud Mexikóról, és amikor rájöttünk, hogy a legjellemzőbb válasz az, hogy „valószínűleg sokkal kevesebbet, mint kellene”, akkor felismertük, hogy itt a kiváló lehetőség, hogy közösen tanuljunk erről és eközben egy adást is összeállítsunk.

Visszatérve a kérdés elejére, ha pedig olyan anyagon dolgozunk, amivel valamilyen aktuális eseményre reagálunk, akkor azt vizsgáljuk meg, hogy tudjuk-e valamilyen érdekes, informatív módon tágítani a kontextust, tudunk-e valami újdonságot mondani, és persze az sem lényegtelen, hogy mindezt vicces keretbe tudjuk helyezni.

Last Week Tonight with John Oliver (Fotó: HBO GO)

A Washington Postban nemrég megjelent egy véleménycikk, amely kollektív médiabojkottra szólított fel Donald Trumppal szemben – már csak azért is, mert a Trump-jelenséget részben a média hozta létre. Mi a véleménye erről?

Megértem a kezdeményezést. Az elnöksége során állandóan azt kellett mérlegelnünk, hogy egy-egy megnyilvánulásával csak a reflektorfényt akarja magára irányítani, vagy tényleg valami olyan fontos dologról van szó, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. El kellett tudni döntenünk, hogy mikor felelőtlenség figyelmen kívül hagyni és mikor nem az.

Amikor azt írta ki a Twitter-oldalára, hogy „covfefe”, az senkit sem érdekel, ez konkrétan semmi, nem méltó arra, hogy figyeljünk rá. Amikor viszont azzal jön, hogy a Charlottesville-ben történt tragédiában mindkét oldalon „kiváló emberek” állnak, akkor azt csak akkor lehetne mellőzni, ha valaki tudatosan így dönt.

Ez leginkább akkor érintette a munkafolyamatunkat, amikor már benne voltunk egy-egy téma kidolgozásában. Az adások fő anyagain általában 4-6 hetet dolgozunk, Trump viszont minden héten mondott valami szörnyűséget. Ilyenkor el kellett döntenünk, hogy eldobunk-e mindent és az aktuális dologra koncentrálunk vagy folytatjuk a megkezdett munkát. Általában ez utóbbi mellett döntöttünk, egy-két esetben – például a már említett Charlottesville esetében, vagy amikor Trump kivonta a csapatait Szíria északi részéről – viszont nem volt kérdés, hogy erre fogunk reagálni, mert ezek nagyon fontos dolgok, óriási felelőtlenség lett volna, ha nem foglalkozunk vele. Ugyanerre a mérlegelésre lesz szükség a jövőben is, vele kapcsolatban, hiszen egyértelmű, hogy nem fog eltűnni. Az amerikai elnököknél afféle hagyomány, vagy norma, hogy nem szólnak bele az utódjuk munkájába. Nos, nem vagyok biztos benne, hogy Trump is így fog eljárni, ezért továbbra is el kell majd döntenünk, hogy valami fontosat mond-e, vagy csak a szokásos szarságait.

Az elmúlt év során sokan kezdték úgy érezni, hogy nagyon kimeríti őket a folyamatos információ-áradat, ráadásul, a járvány miatt sokan otthon ülnek, ezért, például sok szülő számára komoly kihívást jelent, hogy a gyerekeinek elmagyarázza, mi zajlik éppen a világban. Ön hogyan tudja elválasztani egymástól a szakmai életét és a magánéletet?

Ez egy nagyon jó kérdés, különösen, hogy mostanában sokan érezzük magunkon, hogy a jelenlegi helyzetnek van egyfajta zsibbasztó hatása, ami nagyon veszélyes lehet. Amikor valami veszélyes, vagy tragikus dolog történik, azt éreznünk kell, különben önmagunk árnyékává válunk – vagy szociopatává. Ezért tisztában kell lennünk vele, hogy mennyit tudunk elviselni.

John Oliverrel beszélgettünk, népszerű műsorának új évada előtt

A járvány után ne térjünk vissza a „normálhoz”, mert az finoman szólva sem volt ideális (Fotó: HBO GO)

Ráadásul, ha ebben a kilátástalan helyzetben kell komédiázni, az átmenetileg szolgáltathat katarzist, azonban hosszú távon azon kapja magát az ember, hogy folyamatosan mérgezi magát a világban zajló negatív dolgokkal. A munkám viszont rákényszerít, hogy tudatosan átgondoljam azokat a témákat, amikről olvasok, ez pedig nagyon megterhelő, ha az ember a családjával van összezárva munka közben. Erre az elmúlt év során jöttem rá, mivel jelenleg a szakmai és a magánéletem közti határt egyetlen fal jelenti. Normál esetben, ha végeztünk a felvétellel, körülbelül 15 percet kellett sétálnom, hogy hazaérjek, ami tökéletes arra, hogy kiszellőztessem a fejemet. Most viszont ez elmarad, ami nagyon nehéz tud lenni néha. Például, amikor a rendőrséget átszövő rasszizmusról szóló hosszú, kemény anyagot csináltuk, a gyerekeim – egy 2 éves és egy 5 éves – közben ott voltak a szomszéd szobában. A kisebbik gond az, ha valamit meg kellett ismételnem, mert valamelyikük rám nyitotta az ajtót, vagy ha hangoskodtak, de ezt ki lehetett bírni. Ami sokkal megterhelőbb volt, hogy megírtuk az anyagot, ami egy komor, sötét helyre juttatott el lelkileg. Ebből pedig nem lehet csak úgy, egyik pillanatról a másikra kiugrani, ezért, amikor kiléptem az ajtón és az egyik gyerekem odajött, hogy „apa, gyere játszani!”, csak annyit tudtam mondani, hogy „most még nem tudok, mert még érzelmileg le vagyok bénulva.”

Nagyon nehéz év volt az előző, sok emberen látom, hogy milyen erőfeszítésekkel próbáltak átnavigálni ezen az ismeretlen terepen. Ráébredtem, hogy nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy a gyerekeim még abban a korban vannak, amikor még nem kell nekik elmagyaráznom, hogy mi zajlott le az Egyesült Államokban az elmúlt négy évben. A gyerekek szerencsére még nagyon jól alkalmazkodnak, ezért számukra nincs olyan, hogy „normál helyzet”. Ha azt mondod nekik, hogy mostantól az a szabály, hogy csak maszkban mehetnek ki az utcára, akkor elfogadják, mert számukra ez egy játék. Nagyon sajnálom azokat, akik most élik a tinédzser éveiket, mert számukra most úgy szűkült be a világ, hogy az az egész életükre hatással lesz. Rengeteg cikket olvastam, hogy szülőként hogyan érdemes beszélni a gyerekekkel erről, vagy épp a 2016-os választásról, és nagyon hálás vagyok érte, hogy ezzel még ráérek pár évig. De így is csak annyit tudok tenni, hogy amikor majd a gyerekeim idősebbek lesznek és belenéznek a szemembe, akkor azt tudom majd mondani nekik, hogy megtettem mindent, ami tőlem telt.

A Last Week Tonight With John Oliver február 14-től minden héten az HBO GO és az HBO kínálatában látható.

John Oliver (Fotó: HBO GO)

Még több interjú az nlc-n:

Interjú a Murdoch nyomozó sztárjával, Yannick Bissonnal: „Ennyi sok halál egy átlagembernek poszttraumás stresszt okozna”
Karikó Katalint nem érdeklik a díjak, szerinte az oltások kiszabadítanak majd minket a járványból
Trokán Nóra: „Az idő múlásával már nemcsak belsőleg, de külsőleg is tiszta apa vagyok”