nlc.hu
Sztárok

Interjú a Murdoch nyomozó rejtélyei sztárjával, Yannick Bissonnal

Interjú a Murdoch nyomozó sztárjával, Yannick Bissonnal: „Ennyi sok halál egy átlagembernek poszttraumás stresszt okozna”

Yannick Bisson 13 éve bújt először William Murdoch detektív bőrébe a Murdoch rejtélyei című sorozatban, így talán nem meglepő, hogy úgy tekint rá, mint egy életre szóló társra. Többek között erről, a sorozat sztárvendégeiről és a merev tartásról beszélgettünk a címszereplővel. Itthon a karácsonyi különkiadás után, január 4-én rajtol a sorozat 10. évada hétköznaponként 20:15-től az Epic Drama csatornán.

Egy évad felvétele általában hat hónapig tart, és ha ehhez hozzávesszük a forgatókönyvek megírását és az utómunkálatokat, akkor elmondható, hogy a fogaskerekek egész évben kattognak. A következő évad forgatását májusban kezdik. A most 51 éves Yannick Bisson és a felesége, Shantelle – akit még az iskolai tanulmányai során ismert meg-, valamint három huszonéves lányuk az évet Ontario és Los Angeles között ingázva töltik. Mindezt megszokták. A Murdoch nyomozó rejtélyei már 13 éve forog és a töretlen népszerűségnek örvendő kanadai sorozat kilencedik évada igazi cliffhangerrel zárult: láthattuk, ahogy Dr. Julia Ogden az életéért küzd, miután az őrült (és a férjéhez, Murdochhoz betegesen vonzódó) Eva Pearce rálőtt. Az új évad valamivel visszafogottabban indul, hisz a nyitányban vér és halál helyett elsőbálozó fiatal hölgyeket láthatunk, ahogy egymással versengve próbálják elnyerni a milliomos Rodney Strong kegyeit.

De mivel mégiscsak a Murdoch rejtélyei krimisorozatról van szó, nem kell sokáig várnunk az első hulla felbukkanásáig, amely egyenesen a tetőablakon át érkezik: az egyik elsőbálozó hölgy az áldozat, torkát késsel vágták el. Szörnyű látvány. Természetesen a bálnak vége, és a gyilkosságnak helyt adó hotelben azonnal körbejár a pletyka arról, hogy az áldozat egy kompromittáló titok birtokosa volt, amit ráadásul épp fel akart fedni, amikor utolérte a végzet. De aztán egy másik hölgyet lelőnek, és úgy tűnik, egy sorozatgyilkos szabadult rá a bálozókra.

Yannick Bisson 13 éve alakítja Murdoch felügyelőt

Yannick Bisson 13 éve alakítja Murdoch felügyelőt (Fotó: Epic Drama)

Izgalmasan startol el ez az új szezon, amelyben ugyanúgy találunk más ismert filmekre, sorozatokra való utalásokat, mint remek sztárvendégeket. Mindjárt az elején feltűnik például Samantha Bond, akit Miss Moneypennyként láthattunk nem kevesebb, mint négy Bond-filmben. A sorozatban az egyik első bálozó édesanyját alakítja.

Samantha egyszerűen fantasztikus! Teljesen felvillanyozott, amikor megtudtam, hogy hajlandó átkelni az óceánon, hogy megnézze, mit csinálunk itt, és végül még részt is vállalt a sorozatunkban. Az egész családom imádja a Downton Abbey-t (Bond Robert Crawley húgát, Lady Rosamundot játszotta – a szerk.), úgyhogy szóltam is a lányomnak, hogy ugorjon be a forgatásra odaköszönni Samanthának, és hát teljesen odáig volt.

A sorozat évadról évadra egyre nevesebb vendégszereplőket vonz. Korábban már feltűnt benne a szintén a Downton Abbey-ből ismerős Brendan Coyle, aki Mr. Bates-t, a komornyikot alakította, de még a Star Trek legendás színésze, William Shatner is felbukkant a szériában, méghozzá Mark Twain szerepében.

Természetesen a költségvetés felhúz bizonyos korlátokat, de már elég ismertek vagyunk a szakmában, a sorozat ráadásul nemzetközileg is sikeres, az emberek pedig tudják, hogy itt jó kezekben lesznek: remek alapanyaggal és kiváló színészekkel dolgozhatnak, ez pedig segít abban, hogy több hírességet bevonzzunk. Nem ritkán a közösségi médiumokat használom arra, hogy felvegyem a kapcsolatot bizonyos színészekkel és feldobjam nekik, hogy szerepeljenek a sorozatunkban. William Shatnert is így szereztük meg. Olvastam, hogy többen is megkérdezték tőle, hogy miért nem játszott még a Murdoch nyomozóban, mivel ő is kanadai színész, erre azt válaszolta, hogy ’még nem kértek fel rá’. Azonnal ugrottam és megkerestem!

No, és van még olyan színész, akit szívesen látna a sorozatban?

Az a karaktertől függ. Ha előre megkaphatnám a következő tíz forgatókönyvet, akkor természetesen határozottabban mondhatnám, hogy ’ezt meg azt a színészt meg kéne szerezni erre meg arra a szerepre.’ Gondolom, kissé elszállt elképzelés lenne Anthony Hopkinst megnyerni a sorozathoz, biztos vagyok benne, hogy amúgy is nagyon elfoglalt.

A Murdoch nyomozó rejtélyeinek szerelmesei

A Murdoch nyomozó rejtélyeinek szerelmesei (Fotó: Epic Drama)

Juliához visszatérve lehet, hogy a Heléne Joy által alakított karakter Murdoch feleségeként és patológusként már hozzászokott a halálhoz, de mégis elég nagy gondot okoz neki, hogy túltegye magát azon a traumán, amit Eva Pearce okozott neki.

Az igazat megvallva, amilyen sok halálesettel a főszereplőink már szembesültek, az egy átlagembernek tuti poszttraumás stresszt okozna. Innen jött, hogy ebben az évadban foglalkozunk a sokk okozta traumák kérdéskörével, és Murdochnak segítenie kell a feleségének túltennie magát a történteken.

Az évadnyitó második részében egy valós eseményt, az 1904-es nagy torontói tűzvészt is érintik az alkotók, amelynek során a város nagy része elpusztult.

Murdoch ezúttal is egy gyilkossági ügy kellős közepén jár, amelyhez a tűzvész sajátos hátteret kínál, és lesz is néhány olyan szereplőnk, akiknek ki kell menekülniük egy lángoló épületből. Tűzzel dolgozni egy forgatáson nagy odafigyelést igényel. Egy csomó embernek észnél kell lennie a felvételek során, és ahhoz képest, hogy mennyi munka van egy ilyennel, a végén nagyon kevés használható anyagunk lesz. De számomra a valós események bevonásával hat frissnek a sorozat, és nagyon izgalmas ilyen dolgokról többet is megtudni. Az is most derült ki a számomra, hogy a századfordulón az emberek arra voltak rákattanva, hogy van-e élet a Marson és hogy élnek-e emberek a föld alatt. A robotokon és automatákon is sokat pörögtek. Úgy képzelték, hogy idővel robotok fognak minket kiszolgálni. Ugyan ebből nem lett semmi, ugyanakkor évtizedek óta dolgozunk robotokkal, például az összeszerelő üzemekben.

A kanadai sorozat főszereplője a harmincas éveiben kapta Murdoch nyomozó szerepét, most elmúlt ötven

A kanadai sorozat főszereplője a harmincas éveiben kapta Murdoch nyomozó szerepét, most elmúlt ötven (Fotó: Epic Drama)

Otthonosan érezte volna magát egy ilyen letűnt korban?

A stábunk rengeteg időt és energiát fektet abba, hogy a sorozat a lehető legautentikusabb képet fesse arról a korról, amelyben játszódik, és ennek kapcsán sokszor eszembe jut, hogy manapság a lehető legtermészetesebb dolog az, hogy végigsétálunk a tükörsima utcákon, és nem kell sem a sárban, sem a porban, sem pedig a göröngyös talajon botladoznunk. De akkoriban ez mindennapos volt, ráadásul csapnivaló cipőkben. Eszünkbe se jut, hogy milyen könnyű dolgunk van manapság a különböző speciális lábbeliknek köszönhetően. Meg hogy tisztaság vesz minket körül, vagy hogy bármikor simán összeüthetünk valamit enni. Ezek a dolgok akkoriban mind hiányoztak, úgyhogy nem vagyok benne biztos, hogy jól éreztem volna magam abban a korban.

Persze amint magára ölti Murdoch makulátlan öltönyét és megigazítja nyakkendőjét, azonnal ráérez a karakterre.

A nyakig felgombolt ingem és az öltönyeim nagy segítséget nyújtanak abban, hogy egyből karakterben legyek. Gyakran mondják, hogy személyesen fiatalabbnak tűnök, de szerintem ez csak annak köszönhető, hogy sokan ebben az öltönyben látnak nyakig begombolt ingben merev tartással, meg minden. Ez az egész eleve más kisugárzást nyújt, mint ami a mai hétköznapokra jellemző.

Sokak szerint fiatalabbnak tűnik civilben
Megnézem
Összes kép (4)

 

Korábban már több alkalommal is kijelentette, hogy soha nem fog ráunni arra, hogy Murdochot játssza, de vajon még mindig így véli?

Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, és ez sokszor eszembe is jut. Régebben állandóan Murdoch járt a fejemben, most már inkább csak azt szoktam mondogatni, hogy sodródom az árral, és teszem a dolgom ebben az egyedülálló pozícióban, amihez hasonló maximum egyszer adódik az ember életében. Kész vagyok arra, hogy végigkísérjem a karaktert a befejezésig. A harmincas éveimben jártam, amikor először eljátszottam, mára elmúltam 50. Nem panaszkodhatom, szerencsés vagyok. És a koromból fakadóan amúgy is más elbírálás alá esnék szerepek tekintetében, szóval nem is tudom, mi várhatna ezután. Úgy érzem, William Murdoch és én egy egész életre elköteleződtünk egymás mellett.

A Murdoch nyomozó rejtélyeinek 10. évada 2021. január 4. (hétfő), 20:15-kor debütál az Epic Drama-n.

(Fotó: Epic Drama)

Fotó: Epic Drama

Olvasnál sztárokkal készült interjúkat? 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top