Gálvölgyi János és felesége, Judit 50 éve kitartanak egymás mellett: „A hosszú házasságnak egy titka van: nem szabad elválni”

nlc | 2021. Február 25.
Gálvölgyi János és Judit hamarosan 50. házassági fordulójukat ünneplik.

Gálvölgyi János mindig is a teljesítményével került az újságok címlapjára, a magánéletével sosem házalt. A színész ötven éve boldog házasságban él a feleségével, Judittal. Bár nincs titok, ő mégis elárulta, szerinte mi az, ami miatt ennyi ideje kitartanak egymás mellett.

„Erre csak egy dolgot mondhatok. A hosszú házasságnak egy titka van: nem szabad elválni”

– kezdte a Story magazinnak adott interjújában Gálvölgyi János. „Kevés embernek van olyan mázlija, mint nekem, hogy ilyen fantasztikus feleséget talál. Azért nem szoktam hosszasan nyilatkozni a szerelmünkről, mert az emberek nem is hinnék el a boldogságunkat, és csak legyintenének. Az igazat megvallva azonban, szerencsére nem nekik kell boldognak lenni ebben a házasságban, hanem nekünk. Mi pedig azok vagyunk, mások véleménye pedig nem is érdekel. Az évfordulókat nem szoktuk hatnapos vigassággal ünnepelni, de természetesen meg fogunk emlékezni majd erről az ötven évről” – árulta el a Keresztanyu színésze.

További részleteket a ma megjelent Storyban olvashatsz: 

A Story

Olvass még a Keresztanyu színészeiről: 

Exit mobile version