Für Anikó: „A jajveszékeléstől senkinek nem lesz jobb. Felkötjük a gatyát, és csináljuk”

Édesanyaként nagy sokkot jelent, hogy újra eljött a távoktatás?

Az első borzalmas volt. Azóta a gyerek is egy évvel idősebb lett, hála istennek, és a felelősségérzete is nőtt. Tavaly tavasszal azért volt nagyon nehéz, mert még éppen csak elkezdte az iskolát, és már itthon kellett maradnia. Még nem volt meg ehhez a rutinja. Most annál egy fokkal jobb helyzetben vagyunk. Ennek ellenére nem fogadtam kitörő örömmel a hírt. Abból próbálok főzni, ami van. A jajveszékeléstől senkinek nem lesz jobb. Felkötjük a gatyát, és csináljuk.

Jól érzem, hogy nem tartozik azok közé, akik megijednek a problémáktól?

Szerintem nincs más megoldás a problémákra, minthogy megoldjuk őket. Tudom magamról, hogy kis marhaságokból tudok óriási problémákat csinálni, de amikor igazán nagy a gond, akkor szerencsére eléggé észnél vagyok. A modern kori fogyasztói társadalom vadhajtása a gondolat, hogy az élet egy rózsaszín, süppedős szőnyeg, amin csak szépen végig kell mennünk. Ez egy baromság. A próbatételek, a kellemetlen pillanatok, a szomorúság és a szenvedés is ugyanúgy részei az életünknek, mint a boldogság. Ha hiányzik a rossz az életünkből, akkor a jót sem tudjuk megélni és értékelni.

A problémamegoldó, pozitív személyisége egy színházi társulatban úgy jön ki, hogy ön válik a társulat motorjává?

Társasági ember vagyok, aki szerelmes a kollégáiba, imádom őket és az egész Örkény Színházat. Egy fantasztikus hely és fantasztikus élettér mindannyiunk számára. Kiváltságosnak érzem magam, hogy a tagja lehetek. Attól vagyunk jók együtt, hogy hasonlóképpen gondolkodunk. Nincs köztünk olyan, aki csak bambul, és várja, hogy majd a másik oldja meg a problémákat. Mindig teljes mellszélességgel vállalja mindenki, ami rá tartozik.

A társulat egységét hogyan lehet megőrizni ebben a helyzetben, ami már egy éve tart?

Ez egy huszonegy éve indult folyamat, ami akkor indult, amikor Mácsai Pál eltervezte, hogy csinál egy színházat. Amit az ő vezetésével együtt felépítettünk, az nem fog összeomlani néhány próbatételtől. Mácsai csodálatos vezető, neki köszönhetjük, hogy amikor nincs víz, mi akkor is tudunk úszni. Nem hagy bennünket parlagon egy ilyen helyzetben sem, és nem teszi fel a kezét, hogy most válság van, lesz, ami lesz. Nem hagy minket a semmibe zuhanni. Olyanok vagyunk együtt, mint egy jó család, és ez őrületes erőt ad ebben a válsághelyzetben is.

Az Örkényben egyike az alapító tagoknak. Sosem fordult elő, hogy elgondolkodott azon, hogy átszerződjön máshová?

Eszem ágában sem lenne itt maradni, ha gyötrődnék. Én úgy tekintek az Örkényre, hogy ez a csúcs. Hová menjek? Szívesen vendégeskedem itt-ott, ha van rá időm és a feladat is tetszik, mint ahogy tettem is már korábban, de a csúcsról miért mennék el máshová? Ezt csak ilyen színvonalon érdemes csinálni, másképp nem.

A színház ugyan mostanság szünetel, de a szinkronizálás tovább folyik. Ha az ember hangja annyira összenő valakivel, mint az öné Cameron Diazzal, akkor szomorú lesz attól, hogy a színésznő ilyen fiatalon visszavonul?

Azért nincs ennyire bensőséges viszony Cameron és köztem. Olvastam a hírt, de kétségbe nem estem miatta. Hála istennek maradt még sok nagyszerű színésznő, akit magyaríthatok. Sajnálom, mert ő egy eredeti színfoltot jelentett a palettán, de lesz majd más feladatom. Az anyagi helyzete miatt nem aggódom, valószínűleg nem zsíros kenyéren és csirkefarháton fog élni. (nevet) Remélem, hogy én sem.

Sok színész vallja, hogy ez egy olyan szakma, amiből nem lehet nyugdíjba menni, mégis mindig vannak páran, akik nyugdíjba mennek. Ön melyik táborba tartozik?

Mindenáron semmit nem akarok csinálni. Játszani sem. Amíg az egészségi állapotom engedi, és amíg van mit, addig játszani szeretnék.  Eddig is válogatós voltam, a felkínált feladatok 2/3-ára nemet mondtam az életemben. Nem hiszek abban, hogy a mennyiség átcsap minőségbe. Vagyok annyira önző, hogy a színházon kívül – a színházban egy gépezet részei vagyunk, az egy teljesen más helyzet – csak olyan munkákat vállaljak el, amikért lelkesedni tudok.

Megbánta már, hogy nemet mondott egy-egy munkára?

Még a pályám korai szakaszában volt két film, amit kicsit bánok, de azokra sem azért mondtam nemet, mert nem tetszettek, hanem egyeztetési problémák miatt, ugyanis sok másik feladatommal ütköztek. Ez már az én becsületes marhaságom: ha valakinek már igent mondtam, azt nem fogom lemondani egy másik lehetőség kedvéért.

Nem üt vissza a szakmában, ha valaki válogatós?

A filmesek nem így működnek. Ha valakire igazán szükségük van, érte a falon is átmennek. Egyáltalán nem baj, hogy ez a hírem. Ennek köszönhetően sokszor meg se keresnek olyan dolgokkal, amikre szinte biztosan nemet mondanék. Jó az, ha az ember egyértelművé teszi, milyen pályán szeretne mozogni, mert akkor ahhoz passzoló feladatokkal fogják megtalálni. Nem most lettem válogatós, már pályakezdő koromban is az voltam. Nem mondhatják, hogy nekem már könnyű, mert engem már ismernek: én régen is pont úgy működtem, ahogy most. Ez egy olyan munka, ahol – pláne filmen – az ember minden rezdülése és gondolata látszik: hogyan lehetne jól csinálni, ha az ember nem szereti igazán a feladatot, amit elvállalt? Még Pavarotti mondta, hogy az embert nem az igenjei, hanem a nemjei minősítik, és én ezt szerencsére elég korán megtanultam.

Pár éve azt nyilatkozta, hogy a negyvenes évei végén másodvirágzásba kezdett. Ez a korszak még mindig tart?

Abszolút. Ennek nagyrészt magánéleti okai vannak: a negyvenes éveim végén adatott meg nekem egy normális családi élet. Azzal áltatom magam, hogy azóta jobb lettem a munkámban is. Teljesen másképp viszonyulok a dolgokhoz, mint korábban, és az egész életem megváltozott.

Kiegyensúlyozott magánélet kell ahhoz, hogy egy színész jól teljesítsen a szakmájában? Az nem működik, ha valaki csak a szakmájának él?

Ez mindenkinél más. Én egy folytonos outsider érzéssel küszködöm – illetve annyira nem, mert már réges-régen elfogadtam – attól a pillanattól kezdve, hogy felvételt nyertem a Színművészeti Főiskolára. Nyolcszázvalahányan felvételiztünk huszonnégy helyre, és amikor megtudtam, hogy felvettek a harmadik forduló után, akkor megkérdeztem, hogy a fehér hajú vagy a sötét hajú osztályába kerültem-e. A nevüket se tudtam. Ez még ma is bennem van. Volt egy korszakom, amikor próbáltam kicsit jobban belefolyni a szakmázásba, de ez sosem sült el jól, mindig ügyetlen voltam benne. Tudomásul vettem, hogy ez nekem nem áll jól, nem ez az én utam. Mindig a konkrét feladat érdekel, és az, hogy mi közöm van nekem ahhoz a dologhoz, hogyan tudok kötődni hozzá. Az a fajta közösségi érzés érdekel, amit egy jó filmforgatás vagy egy jó színházi munka jelent. Szeretem azt a fajta igénybe vettséget, amit egy ilyen munkától kapok, és azt is imádom, ahogy fenekestül fel tudja forgatni az embert. A szakma sallangjaitól – például a vörös szőnyeges csiliviliktől – pedig megbolondulok.

Ettől még elmegy egy filmje díszbemutatójára, ha megkérik?

Elmegyek, mert ez is hozzátartozik a dologhoz, de borzalmasan utálom. Egy álságos hülyeség. Pláne, amikor az embert nagy luxuskocsikkal szállítják a helyszínre, aztán amikor vége, alig tud kapni egy taxit, hogy valahogy hazamenjen. Mindig csak a paraván az érdekes, ami mögötte van, az már sose. Tudomásul kell venni, hogy ez így működik.

Nemzetközi karrierre sosem vágyott?

Ha annyira vágytam volna, most nem itt lennék. Ha én nagyon akarok valamit, azt meg szoktam csinálni.

Az Apatigris második évadában láthatóan nagyobb szerepet kapott, mint az elsőben. Fontos volt önnek, hogy ezúttal több játékidőt kapjon?

Az ember örül, ha többet van a kamera előtt, de nem ez volt a fő szempontom, hanem az, hogy jópofának tartottam a feladatot. Ezért vállaltam el az elsőt, az meg csak külön örömömre szolgált, hogy a második évadban megnőtt a figurám jelentősége. Jó szerep. Szeretem.

Scherer Péter még az első évad kapcsán mesélte nekem, hogy a készítőktől úgy hallotta, hogy ő olyankor a legjobb, amikor nők idegesítik őt. Jó dolog Scherer Pétert idegesíteni?

Jaj, mi nagyon összebarátkoztunk Pepével. Azelőtt is sok mindenben láttam, és nagyszerű kollégák voltunk, de az együttes munka során azért sok minden kiderül az emberről. Az átállások alatt sokat tudtunk beszélgetni, és nagyon megszerettem őt. Remek ember és remek színész.

És a lányok?

Nagyon helyesek és nagyon jók. A második évad forgatásán több időt tudtunk együtt tölteni. Jókat mulattunk.

Mostanában több tévésorozatban is láthattuk, de ha jól tudom, régebben azért ódzkodott a tévésorozatoktól.

A sorozatok az utóbbi években nagyon átértékelődtek. Az amerikai szupersztárok is sorozatokban játszanak, és a sorozatok képi világa is teljesen más már, mint régen. Ez a világ megváltozott, méghozzá az előnyére.

Szabadidejében milyen sorozatokat néz?

Semmilyet. (nevet) Soha nem tudom megnézni még a sajátjaimat sem. Ha egyszer véletlenül szembejön majd pár év múlva, akkor megnézem, de amúgy nincs nekem arra időm, hogy sorozatot nézzek. A Született feleségekből, azt hiszem, nyolc évadot szinkronizáltam, és ebből egy részt sikerült megnéznem, és abból is csak az ismétlést. A saját munkáimmal úgy vagyok, hogy csinálni szeretem, és nem nézni őket. Filmeket szoktunk nézni. Old school család vagyunk, DVD-ink vannak. Több mint ezer, és folyamatosan gyűlik. Moziba járni is imádunk, már amikor lehet. Filmet nézni kiváltságos élvezet.

Az emberek a hangjáról vagy a kinézetéről szokták megismerni inkább?

Leginkább a hangomról, de jó párszor azért az arcomat is megismerik.

Jól érzem, hogy imádja a színészi munkát, de ha úgy alakulna, meg tudna lenni nélküle?

Ha találnék valami olyat, amiért hasonlóan tudok lelkesedni, akkor igen. A színészettel azért járnak együtt kellemetlen járulékok. Ott van például a színházban a két hónapos próbaidőszak, amikor az ember gyakorlatilag csak aludni jár haza. De ezt nem nagyon lehet másképp csinálni. Az ember minden nélkül sokáig meg tud lenni, csak kenyér és víz nélkül nem, de fogalmam sincs, mihez kezdhetnék helyette. Semmi más nem tud úgy felpörgetni, és a teljes valómban megmozgatni, mint ez. Imádom, hogy ilyen sokrétű. Lehet zenélni, énekelni, hangoskönyvet felolvasni, szinkronizálni, lehet filmet forgatni, lehet színházban játszani, lehet tévézni. Képtelenség ráunni, mert rengeteg arca van, és mindig újra lehet kezdeni. Hiába játszott az ember százszor egy előadást, százegyedszerre is meg lehet próbálni még jobban csinálni. Egy új hangsúllyal, egy új gondolattal mindig újabb színeket és értelmezéseket tudunk megmutatni egy darabból.

Arra sosem gondolt, hogy a másik szenvedélyéből, a környezetvédelemből hivatást csináljon? Vagy ez inkább „csak” életmód?

Számomra ez inkább életmód. Minden apró dologban jelen van az életemben, és olykor még másokéba is beleugatok. (nevet) Teljes mellszélességgel képviselem. Prioritást kell élveznie, mert hová növeljük a GDP-t, ha nem lesz jó levegő meg tiszta víz?

A mások életébe beleugatás pontosan mit jelent?

A kollégáimnak is hintem az igét, de az is előfordult, hogy valaki eldobott valamit az utcán, én meg szóltam neki, hogy ezt elvesztette, és vegye fel. Biztos egyszer orrba fognak nyomni emiatt, de nem baj. Ez nem mindig pozitív mások számára, de maradjunk annyiban, hogy szerintem nem én vagyok a hülye.

Nem érzi úgy, hogy amit ebben az ügyben tenni tud, az csak csepp a tengerben?

Abszolút így érzem, de ha ezt a cseppet se teszem meg, akkor lelkifurdalásom lesz. Ez nálam lelkiismereti kérdés. Nem tudok úgy mosogatni, hogy fütyörészek, és közben hektoliterszámra folyatom a vizet, nem tudom nem szelektálni a hulladékot, és nem tudom nem lekapcsolni a villanyt, ha nincs szükségem rá. Ennyit meg tudok tenni. Azt már nem tudom megtenni, hogy gyárakat és erőműveket környezetvédelmileg megfelelővé tegyek, ez már túlesik a hatáskörömön. De az belefér, hogy mondjuk magyar terméket vásárolok, és figyelek arra, hogy olyan terméket veszek, amit nem sok száz vagy sok ezer kilométerről szállítottak ide, és nem a nejlonzacskót tépdesem százszámra, hanem viszek magammal egy vászonzsákot, amit egyszer-egyszer berakok a mosógépbe, hogy tiszta legyen. Ha az ember körülnéz, hogy miben lehet racionalizálni a saját létezését, rájön, hogy rengeteg lehetősége van. Ha mindenki – főleg a jóléti társadalmakban – tesz valamit, az már segít, és mindenkinek jobb lesz. Főleg a gyerekeinknek.

További izgalmas sztárinterjúk az nlc-n:

• Stohl Luca: “A testvéreim jobban izgulnak az esküvőm miatt, mint én”
• Endrei Judit: “Későn lettem édesanya, ami nagyon jó tett nekem”
• Bodrogi Gyula: “Hazudni nem tudok, ahhoz nincs képességem”