Kis Grófo szerint a túlvilágról üzent az édesapja, egyik családtagja beszélt az elhunyt zenésszel

Mona | 2021. Március 30.
Égi üzenetet kapott édesapjától Kis Grófo, most már képes elengedni az elhunyt zenészt.

Kis Grófo gyászoló családjára égi megnyugvás szállt, hírt kaptak ugyanis a 49 évesen, koronavírusban elhunyt zenészről. Kozák László Grófo (azaz Nagy Grófo) szerettei mára azt is tudni vélik, hogy elhunyt rokonuk kigyógyult minden betegségéből – írja a Bors.

Kis Grófo és édesapja Hajdú Péter Frizbi című műsorában 2016-ban (Forrás: YouTube)

„Ott álltunk a halálakor tele fájdalommal, tengernyi kérdéssel. (…) Nemrég azonban megérkeztek a válaszok egy négyéves kislánytól, és azóta isteni nyugalom szállt ránk. Családtagunk a gyermek, aki látta és beszélt édesapámmal, és tőle tudjuk, hogy meggyógyult, és boldog odafönn a mennyországban. A kislány nem tudhatta, mi történt, a gyerekeket ugyanis óvjuk és távol tartjuk a fájdalomtól” – árulta el Kis Grófo, aki szerint csakis a járvány elvonulása, a koncertek és a zene segíthet neki és családjának újra boldogságot hozni.

Így zajlott Nagy Grófo temetése:

Exit mobile version