„Ez már nem fog megváltozni köztünk, mi együtt toljuk ezt végig” – Szabó Győző és a nők

Édesanyám, Marika néni

Nagyon szigorú édesanyám volt. A szüleimet végig magáztam, amivel eléggé egyedül voltam a környezetemben. Ez a fajta kommunikáció meghatározó volt számomra. Óvónő volt, és bár nem az ő kezei alatt voltam, én is ugyanabba az óvodába jártam, ahol dolgozott. Apámmal a szigorukkal az életre neveltek, és nem titok: időnként elcsattant egy-egy okító pofon. Akkoriban ez még nem ment ritkaságszámba, vidéken meg főleg nem. Az utcánkban elég sok olyan gyerek lakott, akit sokkal lazábban fogtak a szülei, mint engem az enyémek, sokan csúfoltak is emiatt, vagy legalábbis furán néztek rám a magázódást hallva. A nevelésük hatására tanultam meg tisztelni az idősebbeket, tisztelni az embereket és tisztelni a másságot, és ez nekem nagyon sokat jelentett. Édesanyám mindig közvetlen volt mindenkivel, úgy fogadta el mindig a másikat, amilyen. Rendkívül jó szakácsnő volt, elképesztő gasztronómiai csoda volt, amit a konyhában művelt. Ha valaki átjött vendégségbe, mind azt mondta, hogy Marika néni a világ legjobb szakácsa. Én a szoknyája mellett tanultam meg a panírozást, a paradicsom-befőzést, a csigatészta-készítést és azt a fajta kreativitást, amit ő hozott. Bement a spájzba, és bármilyen hozzávalókat is talált, biztos, hogy kihozott belőle valami istenit. A Konyhafőnökbéli teljesítményem is nagyon nagy részben neki köszönhető. Ha meglátták, hogy a városi gulyásfőző versenyen ő is ott van, a többiek rögtön feladták a versenyt. Ha elnevette magát, az egész utca hallotta. Sosem akart a társaság középpontja lenni, de óhatatlanul is mindig oda sodródott. Jó emberek voltak az apámmal. Végig nagyon jó tanuló voltam. Tudták, hogy nekem kicsi a szülővárosom, ahogy azt is, hogy el akarok onnan menni, nekik pedig céljuk volt, hogy egy olyan embert engedjenek el, aki felkészült az életre. Tizennégy évesen el is jöttem, elszakadtam tőlük. Háromhetente volt egy kötelező hazautazásom a koleszból, hetente ment egy távirat – a nyolcvanas évek közepéről beszélünk –, telefonálni csak a postáról tudtam velük R-beszélgetéssel. Emiatt idővel eltávolodtunk egymástól, és már nem én voltam a kis Győző vagy a mini Viktor, apám után, ahogy az ő külföldi vadászvendégei hívtak. Miután elfoglalt színész lettem, már csak húsvétkor és karácsonykor láttuk egymást. A színészet kapcsán eleinte furcsán néztek, nem nagyon tartották valódi munkának, de ahogy jöttek a sikerek, ők is elfogadták.

Kollégám és barátom, Oroszlán Szonja

Az Ódry Színpadon próbáltam egy eléggé formabontó Rómeó és Júlia-előadást, amiben csak a srácok oldalát ismerhettük meg. Egy enyhén West Side Story-s, bicskás, pillangókéses, bandás világa volt. A pillangókéssel egyáltalán nem tudtam bánni, ott volt a kezemben és bénáztam vele, és akkor a büfében megjelent egy csaj csíkos pólóban, baseballsapkában, kikapta a kezemből a pillangókést, mondta, hogy „Te figyelj, így kell ezt csinálni”, megtekerte párszor, visszaadta a kezembe és eltűnt. Én meg csak néztem utána, hogy ki ez a csaj? Ezután időnként összefutottunk az éjszakában, összehaverkodtunk. Aztán jött a Valami Amerika, megdumáltuk, hogy milyen jó, hogy mindkettőnket beválogattak. Bemutatták a filmet, és ott elkezdődött a kettősünk útja és ez a baráti kapcsolat, ami egészen a mai napig tart. Sokan szerettek volna összeboronálni minket a sajtó és a nagyközönség részéről, és forszírozták, hogy legyen ez több egy barátságnál, de mi mindig kizárólag barátok voltunk és vagyunk. Úgy éreztük, ezt a határt nem érdemes átlépnünk, sőt szó sem volt róla soha, hogy lehetne ez egy kicsit több, nem is vágytunk rá. Az élő bizonyítékok vagyunk az elméletre, hogy létezik barátság férfi és nő között. Hogy miért vagyunk ilyen jó páros a munkában? Talán azért, mert őszinték vagyunk egymással, nem kamuzunk és nagyon értjük egymást. Valójában ezt sosem tudtam megfejteni. De azt sem tudom megmondani neked, hogy az olyan nagy párosok, mint Walther Matthau és Jack Lemmon vagy Bud Spencer és Terence Hill miért olyan jók együtt. Szerintem pont attól szép ez, hogy megfejthetetlen.

Volt feleségem, Horváth Judit

Neki köszönhetem a nagylányunkat, Borit. Egy szórakozóhelyen találkoztunk, a Tilos az Á-ban, és bár végül válás lett a vége, és külön neveltük fel a lányunkat, sosem bántam meg. Fontos, hogy jó emberekkel vegyük körül magunkat, és ő egy ilyen ember. A válásunk után elmaradt a sárdobálás egymás felé, mert szerencsére mindketten intelligens emberek vagyunk, akik megértették azt, hogy ez eddig tartott, és mostantól külön utakon próbáljuk tovább élni az életünket. A válás után is megértésben és barátságban maradtunk, és ha nem is napi szinten, de kommunikálunk egymással. Örökre hálás leszek neki azért, hogy a lányunkat nem tettük ki egymás gyilkolászásának. Óva intek mindenkit attól, hogy a haragot válassza egy válás során, mert annak mindig a gyerek issza meg leginkább a levét. Szánom azokat, akik csak így tudják intézni a válásukat. Mi mindvégig emberek maradtunk, tiszteljük egymást és nem bántottunk senkit. Egy sokéves együttlét után nyilván kellett egy átvezető időszak, amíg hűvösebb volt a kapcsolatunk, de az is békében és egyetértésben telt. Nyilván volt ebben fájdalom is, de ez egy ilyen esetben elkerülhetetlen.

Lányom, Bori

Bori egy igazi tündér. Az édesanyjával él, aki egy nagyon tehetséges fotós, és jó felé viszi őt, és talán én is jó felé terelgetem. A Bori beszippant mindent, amit tőlünk kap, fantasztikus ízlése van. Igyekszik a javára fordítani. Egy nagyon jó csomagot kapott tőlünk. Judit és én is jó csomagot kaptunk a szüleinktől, és ezt valahogy sikerült továbbadnunk neki annak ellenére is, hogy az útjaink különváltak. Büszke rám. Büszke arra, hogy túl vagyok a drogfüggőségen, és megbocsátotta nekem, hogy azokban az órákban, amikor engem várt odahaza, én nem otthon voltam. Talán azt is megbocsátotta, hogy nem voltam mellette az élete olyan pillanataiban, amikor ott kellett volna lennem. Azt próbálom most bepótolni valahogy a tízéves Misi fiamnál és a kétéves Gazsi fiamnál, amit Borinál sajnos kihagytam. Nem voltam ott az első lépéseinél és számos más kulcspillanatban sem, mert akkoriban nem ez, hanem a függőségem motivált. Ezt megbocsátotta nekem, és nagyon ügyesen halad előre az életben. Odafigyel ránk. A szüleimmel ellentétben sosem voltam szigorú, szülőként egy másik utat választottam, mint ők. Én mindig is az élni és élni hagyni elvében hittem, és ez apaként is igaz rám. Persze ha van bármi, amiben tudok segíteni, akkor jövök, de nem próbálom ráerőszakolni a saját véleményemet. Apa szeretnék lenni, de nem én akarom irányítani a gondolatait és a terveit. Tiszteletben tartom őt, azt csinál, amit akar. Elfogadom a partnereit, elfogadom a barátait, nem szeretnék egy mindent megmondó, házsártos apuka lenni. Nem próbálom terelgetni, de tény, hogy rengeteget kapott a színházi és színészi életemből: minden kollégámat, az összes sztárt ismeri a szakmában, és ők is ismerik őt. A dramaturg szakmát választotta és felvételizett az SZFE-re, de nem sikerült neki, így most maradt a vendéglátózásban. Ez is egyfajta visszacsatolás számomra, mert én is ott kezdtem. Ha minden igaz, pont azon a helyen fog dolgozni, ahol megismerkedtem az édesanyjával.

A menyasszonyom, Rezes Judit

Judittal egy hirtelen jött, és mindent magával sodró szerelembe futottam bele. A színházban kezdődött. Egy kollegiális viszonyból gyorsan kialakult köztünk a szimpátia, aztán pedig egy nagy szerelem. Az életem azon szakaszában ez mindent megváltoztatott. Az a fajta őszinteség és az a fajta természetesség van benne, amit én nagyon tudok szeretni. Hihetetlen humora van, és csodálatos az a nagyon mélyről jövő szeretet az emberek felé, ami benne ott van. Az a kis ártatlansága engem nagyon-nagyon megfogott. Megfogott a magassága, megfogott az, hogy a táncos múltjának köszönhetően fantasztikus testtudattal rendelkezik, ami a színészetében is jelen van. Ez engem elvarázsolt. Persze a szépsége is, bár én elsősorban nem ez alapján tudok vonzódni egy nőhöz, hanem sokkal inkább az számít, hogy milyen belülről az ember. Juditot pedig a belső tulajdonságai csodálatossá varázsolják a szememben. Két fantasztikus gyerekünk született, és bár még nem házasodtunk össze, csak jegyben járunk már tizenvalahány éve, szerintem ezen is változtatni fogunk.

Most úgy gondolom, hogy ez már nem fog megváltozni köztünk, és mi együtt toljuk ezt végig. Persze nálunk sem volt mindig minden perfekt, voltak hullámvölgyek, amiről készítettünk is egy előadást Loveshake címmel, amiben benne voltak a küzdelmeink. A mi összecsiszolódási időszakunk nagyon hosszúra nyúlt. Keményen indult a dolog, mert tűz és víz vagyunk, de már tizennyolc éve tart a kapcsolatunk, és tavalyelőtt kezdtem úgy érezni, hogy most már kezdünk összeszokni. Nem vagyok társfüggő, nagyon szeretek egyedül is lenni, és szeretem azt, ha egy kapcsolaton belül is megkaphatom azt, hogy időnként egyedül lehessek. Ezt Judit is megérti, bár a két gyerek óta ez egy kicsit nehezebb lett. Már nem úgy van, hogy az ember csak úgy fogja magát, és elutazik, de ettől még ad nekem szabadságot, és én is adok neki. Sosem kattant a bilincs a csuklómon, és ez jó. (nevet)

Nők az életemben cikksorozatunk korábbi írásai:

• “Úgy éreztük, ez az égben köttetett” – Gömöri András Máté és a nők
• “Házasságban már régóta nem gondolkodom” – Dopeman és a nők
• “Lenyűgözött a gyönyörű szemével és az eszével” – Gálvölgyi János és a nők