Liptai Claudia elsírta magát, amikor meglátta, milyen ruhát kell viselnie A Tanár forgatásán

V.B.T. | 2021. Május 06.
Amikor Liptai Claudia megpillantotta új „ruhatárát” és frizuráját, igencsak kétségbeesett.

Több elismerő kommentet, rajongói reakciót is kap Liptai Claudia A tanár című sorozatban nyújtott alakításáért. A színésznő játékát, legutóbb a Sláger FM-en hallható ÉdesKettesben is méltatta az egyik hallgató, akinek reakcióját olvasva Liptai Claudia elárulta, miként kapta meg a szerepet.

„Elhívtak a castingra, ahol Elek Ferivel közösen kellett felolvasnom-eljátszanom néhány sort. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan jelenjek meg, bár semmit se tudtam a karakterről. Abban biztos voltam, hogy az erős sminket mellőzöm, hiszen azt egyetlen rendező sem szereti. Végül egy hosszú, tűzpiros ruha mellett döntöttem. Aztán kiderült, hogy egy matektanárnőt kell alakítani. Szerencsére jól sikerült a dolog, hiszen 20 színésznő közül végül engem választottak, aminek nagyon örültem” – vallotta be Pataki Ádámmal közös rádióműsorában Liptai Claudia, akinek öröme nem tartott sokáig.

Liptai Claudia, A Tanár új szereplője (Fotó: RTL Klub)

„Az első ruhapróbán kirakták elém Lantos Barbara ruhatárát. A kis kötött kardigánokat, a furcsa gombolású és színvilágú ruhákat. Aztán lenyalták, majd félrefésülték a hajamat. Pont úgy festettem, hogy ha bárki meglát, azt mondja »Ez a Liptai de rosszul néz ki!«. Nem titkolom, a látványtól el is sírtam magam” – mondta a színésznő, akit az egyik rendező azzal próbált megvigasztalni, hogy még így is túl szép.

„Rossz végéről próbálta megközelíteni a dolgot, de nyilván csak segíteni szeretett volna. Én viszont arra gondoltam, ha már ekkorát változtatunk, ne a saját hajammal tegyük, mert az nem elég és tényleg rosszul is néz ki. Szereztem valahonnan egy barna parókát és megnéztük azzal a karaktert. Ez már pontosan olyan volt, amire nem lehet azt mondani, hogy én festek rosszul, hanem inkább azt, hogy megszületett egy új karakter, Lantos Barbara személyében. Más kérdés, hogy ez a karakter még így is – a sajátos ruhatárával, a barna hajával – pont olyan dolgokat hoz elő, amilyeneket egyébként nem szeretek magamon látni” – árulta el a rádióműsorban Liptai Claudia. 

Liptai Claudiáék rádióműsorában sok az érdekes téma:

Exit mobile version