Ivett Wendyhez intézett szexista megjegyzésén kiakadtak A Konyhafőnök nézői

V.B.T. | 2021. Május 14.
A Konyhafőnök nézői szerint ezért haza kellett volna küldeni Ivettet.

Óriási a tét A Konyhafőnökben, és bizony ez már a középdöntők alatt is meglátszik: nagy az elvárás és a stressz, ami miatt sok versenyző idő előtt összeomlik. A tegnap esti részben páros feladatok voltak, elég hamar érződött a feszültség. Wendy és Ivett párosát érdemes kiemelni, hiszen a verseny elejétől egyértelmű, hogy nincs meg közöttük a kölcsönös szimpátia, ami a közös főzésnél is látszott. Az előzetesből már kiderült, hogy hiszti és sírás lesz bőven, azonban Ivett mondatai teljesen kiakasztották a nézőket.

 

Kijelenthetjük, hogy nem tudtak együtt dolgozni, a borzasztó végeredményt pedig teljes egészében Wendynek köszönhették – legalábbis ez volt Ivett álláspontja. 

„Nem működtünk együtt a konyhában, össze kellett volna fognunk, de fogalma nem volt róla és nem is hagyta, hogy csináljuk. Nem szeretnék a Wendy miatt kiesni. Ez az étel, ami ott van a tányéron, egy rakás szar, én nem adok ki ilyen munkát a kezemből. És őt bent fogja tartani a melle” 

– fakadt ki a kamerák előtt Ivett. A kommentelők teljesen kiakadtak, mondván, az ilyen szexista megjegyzéseknek nincs helye a műsorban.

Ivett szexista megjegyzését sokan kifogásolják

Szemezgettünk még a hozzászólásokból, íme pár: 

És ez csak pár komment a több százból, ami a műsor Instagram és Facebook-oldalára érkezett.

Mi a véleményed Ivett megjegyzéséről?
Az ilyen embereknek nincs helye a műsorban.
Nagyon kiborult, biztos csak első felindulásból mondta.
Teljesen megértem, Wendy végig bénázott.
Büntetést érdemelne, de nem zárnám ki a versenyből.
Created with Quiz Maker

Olvass még A Konyhafőnökről az nlc-n:

Exit mobile version