nlc.hu
Sztárok

A Konyhafőnök versenyzőjét megviselte a helyzet

Összeomlott a Konyhafőnök versenyzője a közös főzés után

Hamarosan eldől, hogy ki maradhat Rácz Jenő csapatában és már a pirosak között is megkezdődött a verseny. A közös munka elképesztő érzelmeket generált.

Mondhatnánk, hogy az igazi küzdelem el sem kezdődött a Konyhafőnökben, de ez nem igaz. A versenyzők nem sokáig örülhettek annak, hogy bekerültek az elődöntőbe, mert idén még nagyobb az elvárás, és ez Rácz Jenő csapatán is látszik. Nincs helye lődörgésnek, csak azok küzdhetnek tovább a fődíjért, akik már most érzik a verseny súlyát. A piros csapatból hullanak az emberek, és a mai páros főzés során az is kiderül majd, hogy tudnak csapatban dolgozni. Egy kis spoiler: nem túl jól. 

A Konyhafőnök első elődöntős hetén a pirosak kezdtek

A Konyhafőnök első elődöntős hetén a pirosak kezdtek: a közös főzéseken máris kiütközött mindenkinek a habitusa

Martina és Gábor közös munkája során a lány elsírta magát, a csapattársának pedig nemigen sikerült megnyugtatnia, de Wendy és Ivett főzéséhez képest még mindig gördülékenyebben ment a közös munkájuk. A kubai lány nem tudta felvenni a csapattársa ritmusát, Ivettről pedig korábban is kiderült, hogy nagy benne a bizonyítási vágy és a versenyszellem, a közös főzés vége pedig sírás lett. 

Bartha-Darabos Ivett első csapatfőzése az elődöntőben nem úgy sikerült, hogy a Konyhafőnök versenyzője megálmodta

Bartha-Darabos Ivett első csapatfőzése az elődöntőben nem úgy sikerült, hogy a Konyhafőnök versenyzője megálmodta

„Nem szeretnék Wendy miatt kiesni!” – mondta zokogva Ivett, aki összeomlott a főzés után, nem tudott már uralkodni az érzelmein. 

Kikészítette a közös főzés a Konyhafőnök versenyzőjét: 

A Konyhafőnök idén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top