Saját magára sem ismert rá Badár Sándor, aki komoly depresszióval küzdött, miután kétszer is elkapta a koronavírust – írja a Blikk.
„Soha nem voltam még ennyire mélyen lelkileg, ezt pedig a vírus számlájára írom és a bezártságéra. Hiszen önkéntes karanténba vonultam. (…) Annyira mélyen voltam érzelmileg, hogy úgy éreztem, az sem érdekelne, ha meghalok. Bár még sosem voltam depressziós, ebből tudtam, hogy nagy a baj” – vallotta be a bulvárlapnak a népszerű humorista, aki abban bízott, hogy a koronavírus testi tüneteinek a kezelése kivezetheti a Covid-depresszióból.
„Pálinkát forraltam, edénybe öntöttem, majd törülközővel fölé hajoltam és inhaláltam. Ez működött is, pár nap múlva a depresszióval együtt eltűntek a tünetek” – mesélte a fertőzésből felgyógyult humorista.
Ők is megküzdöttek a koronavírussal:
- „Láttam az alagutat, a fényt a végén” – halálközeli élménye volt a félaltatásos kómában a koronavírusos Delhusa Gjonnak
- Pataky Attila a koronavírusról: Éreztem, ahogy eltűnök
- „Elképesztő, mit hagy maga után ez a betegség” – így érzi magát most a koronavírusból felépült Majka