Nehéz időszakon van túl Növényi Norbert, akinek nemrég egész családja elkapta a koronavírust. Míg párja és gyermeke könnyebben vészelték át a fertőzést, addig az egykori olimpikont leterítette a betegség. „Volt öt nap a betegség alatt, amely annyira megviselt, hogy abban sem voltam biztos, túlélem… Megállás nélkül köhögtem, fulladtam és pokoli fájdalmaim is voltak. Lehet legyinteni erre az egészre, hogy nincs is, meg nem egy nagy dolog, de ez nem így van. Ez egy pokoli dolog” – idézte fel a történteket A Helyettesítők című műsorban Növényi, aki egy poszt-Covid kivizsgáláson is részt vett.
„Sanyi már egy ideje nyaggatott vele, hogy vizsgáltassam ki magam, nehogy valami szövődménye legyen a betegségnek. Én is szerettem volna utánajárni, de így, hogy Sanyi folyamatosan piszkált ezzel, gyorsabban eljutottam. Izgultam, hogy találnak valami súlyos szövődményt, de szerencsére nem így lett” – mondta Növényi Norbert, aki megbetegedése egyetlen negatív következményét a mai napig érzi.
„A koronavírus teljesen lelassított. Nagyon fáradékony vagyok, hetekkel a betegség után is megterhelt, hogy felmenjek a lépcsőn. Most már jobb a helyzet, de érzem, hogy sokkal hamarabb elfáradok, mint a vírus előtt. Ráadásul valahogy a motivációmból is visszavett ez a szörnyűség. Korábban örömmel mentem edzeni, akár napi kétszer is, most azonban sokkal hamarabb lebeszélem magam mindenről, nincs meg az a lendületem, mint korábban. A kivizsgálás eredménye egy kis plusz erőt adott, örülök, hogy minden rendben van. Megpróbálok fokozatosan visszatérni az edzéshez, remélem, hogy hamar visszarendeződik minden a régibe” – mondta a SlágerTV műsorában Növényi Norbert.
Koronavírus a sztárvilágban:
- Még mindig nincs jól a koronavíruson átesett Nagy Sándor, a 40 éves színész novemberben kapta el a fertőzést
- Ábel Anita is elkapta a koronavírust
- Badár Sándor már kétszer elkapta a koronavírust: „Általában lerázom magamról a dolgokat, most viszont azt éreztem, hogy itt a pusztulat”