Nagy a szerelem az Oszter házaspárnál

Farkas E. Lina | 2021. Június 29.
42 évnyi házasság után nem titkolják, újra fellángolt közöttük a régi szerelem.

Oszter Sándor és neje egyre több időt tölt együtt, írja a Blikk.  Évek óta külön töltötték a nyarakat, a zongoraművésznő nem is csinált ebből problémát, szerinte kitűnően működött a távkapcsolat, naponta kétszer beszéltek telefonon. Most azonban fordult a kocka, immár a nyarakat is együtt töltik.

„Nagyon közel kerültünk egymáshoz, meghittebb, érzelmesebb a kapcsolatunk, mint az elmúlt években volt. Újra szerelmes vagyok a férjembe!”

– jelentette ki a Blikknek Failoni Donatella. 

Az Oszter házaspár előadás után már együtt ment haza Diósjenőre, vasárnap este pedig  visszatértek közösen a Balatonra.

„Jólesik most Dolcsival egy kis pihenés itt, a magyar Riviérán, a tavaszt is itt töltöttük már együtt” – mondta a színész, aki még több időt szeretne feleségével tölteni. Nemrég az egész család megnézte a színművész legújabb alakítását, hiszen főszerepet játszott az Éless-Szín Kassai polgárok című drámájában: több mint két év után állt újra színpadra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész. Oszter Sándor azt is elárulta, hogy Szandi lányuk Diósjenőn rendez képzőművészeti tábort gyerekeknek. „A lányomnak segítek, és közben megmutatom a lurkóknak a Börzsöny természeti szépségeit. Bevallom, nem sokat tudok nyugton maradni”– mondta Oszter.

Fotó: MTI

Kapcsolódó

Exit mobile version